Korábbi Mugen sportkesztyűnket az idei darabra cseréltük, a 2013-as kivitelt tartósteszteljük tovább. Az első pár találkozáson már túl vagyunk, így jöhetnek az első tapasztalatok…
Az első benyomás már az első használat előtt kialakul az emberben, és nekem pozitívnak hatott első látásra/tapintásra a SuperZone motorosboltban. Egészen pontosan a G-MNR-1370 kódjelű sportkesztyűről van szó, amely a márka csúcsmodellje a kesztyűk terén. Piros-fehér-fekete jutott nekem, ami azért szerencsém, mert a már prezentált tartós Mugen bőrruhám is ilyen színösszeállítású.
A dizájn és a kidolgozás – csakúgy, mint a már prezentált tartós Mugen bőrruha esetében – az eggyel felsőbb kategóriában is megállná a helyét, tehát simán lehetne Berik vagy Arlen Ness is. Vagy a helyzet inkább az, hogy a Mugen Race felnőtt ezen márkák mellé – vajon a küllem mellett minőségben is? Tartóstesztünk feladata, hogy ezt kiderítsük.
Egyre jobbak a Mugenek, ezen a kesztyűn is látszik…
Egyébként korábban már bemutattuk az új modellt a Kirakatban, ezt írtuk róla: “Teljes egészében marhabőrből készült, a kézfejen, az
ujjakon, a csuklónál pedig kevlár protektorokkal szerelték fel, hogy egy
esetleges perec esetén ne sérüljenek ezek az érzékeny alkatrészeink” “Bőr létére egy jól szellőző darabról van szó, tehát nyáron is
viselhetjük, a tenyerét pedig – a praktikumot fokozva – csúszásmentes
réteggel varrták. Ami a dizájnt illeti, elég jól eltalálta a gyártó,
mutatós darab lett, szerintünk sportmotorosok és túrások is bátran
viselhetik. Három színben kapható, feketében, fehérben
és pirosban, XS-estől XXL-es méretig”
39.900 helyett 24.900 forintba kerül
Ezen felül, a kezünkben tartva további fontos részletekre lettünk figyelmesek – továbbá, könnyű volt az újításokat megfigyelni, mert az előző kesztyűm (teszt itt) is Mugen Race volt. Az ujjakon a varrás például kívülre került, ami miatt sokkal kényelmesebb, mert nem akad bele a körmünk. Ez is marhabőr, de érzésre erősebb lett az előzőnél, igaz, az anyaga valamivel vastagabb.
A protektorok szénszálasak, míg az előzőnél műanyagból voltak – igaz, azok szellőzőket is tartalmaztak. A középső három ujjunkon itt is van szellőző, de szerintem nem lesz annyira szellős, mint a másik – cserébe tovább fog tartani, szerintem. Mint mondtam, a kidolgozás finomabb, például a tenyerére is jutott pár kevlár betét és itt figyel a Mugen-logóval rendesen megszórt csúszásgátló réteg is – a dizájn nagyon aprólékos.
Nem csak színben illik a bőrruhához: a kesztyű szára szépen passzol a ruha ujjára
Az első használatkor még feltűnt, hogy vastagabb bőr, mint az előző, de nem sokkal később már olyan volt, mintha az előző kesztyűm is ez lett volna. A kényelemmel tehát nincs baj, fel/levenni is könnyű, jól érezni benne a “technikát”, mégis komoly biztonságérzetet nyújt – mert ez egy motoros kesztyű dolga.
A kérdés már csak az, hogy meddig fogja bírni ebben a formájában, mert köztudott, hogy a (sport)kesztyűk fogyóeszköznek számítanak a motorosok ruhatárában. Az előző – meglehetősen akítv használat során (ami nálunk nem jelent egyet az eséssel…) – nagyjából szűk másfél évet bírt ki az első szakadásig, de majdnem biztos vagyok benne, hogy az idei túl fogja szárnyalni! Kiderítjük!
SuperZone Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 170. Tel.: 06-1-238-05-76, 06-20-318-4044 E-mail: superzone@superzone.hu Nyitvatartás: Hétfő – Szombat 10:00-20:30-ig Vasárnap 10:00-18:30-ig www.superzone.hu