Connect with us
Suzuki
just1 mx

Hírek

Motoroztál már többet egy nap alatt, mint 3410 km?

Igen, jól olvastad, Amerikában egy Carl Reese nevű fickó 3410 kilométert motorozott le egy BMW K16000GT-vel egy nap alatt egy igen nemes célért, közben pedig egy világ rekord is megdőlt.

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Nem kevés elszántság kell egy ilyen rekord teljesítéséhez, főleg ha abból indulok ki, hogy nekem már 500 km után minden bajom van. Mondjuk az se mindegy, hogy milyen motort választ az illető egy ilyen jellegű megmérettetéshez. Emberünk majdnem 24 órát töltött egy BMW K1600 nyergében, ami egy elég fullos és kényelmes túramotornak mondható.

Nem az első és nem is az utolsó rekord

Szűkös rekord klub

Azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy Reese-nek nem ez volt az első ilyen kísérlete, ugyanis még régebben felállított pár rekordot, méghozzá elektromos járművekkel. Aztán rátalált George Egloff 1983-as, Amerikát átszelő ágyúgolyó futam rekordjára, amelyhez 42 óra kellett. Összesen talán kilenc embernek sikerült hasonlót letenni az asztalra, ott van köztük Irwin Baker, John Penton, Will Bennett és maga Carl Reese is. Eszméletlen mennyiségű előkészület és útvonal tervezés szükséges egy ilyen jellegű kísérlethez és akkor még nem is beszéltünk a motorokon végzett átalakításokról.

Nem kevés előkészület előzte meg a rekord kísérletet

Kicsit más a story

Ez a 24 órás rekord viszont kicsit másmilyen volt, bizonyos szemszögből hívhatjuk akár csalásnak is. Ugyanis az egész egy, a Continental által biztosított tesztpályán történt, Texasban. Így máris kevésbé izgalmas a story ugye? Ettől még persze él a rekord, sőt monotónia tűrésből külön dicséret illeti Carl-t. A tesztpálya 8,5 mérföld hosszú, ha ezt leosztjuk a megtett 2,119 mérfölddel, akkor 249 kört kapunk. Szóval majdnem 250-szer ment körbe emberünk ugyanazon a pályán.

Most biztos sokan gondoljátok úgy, hogy dögunalom lehetett egy ilyen rekord, de ez azért nem teljesen igaz.

1600-os BMW-n gondolkozol?

Csapj le a BMW Early Bird ajánlatára most!

 

Hiába az elvileg zárt tesztpálya, azért szép számmal lógnak be különféle állatkák, akik hamar a pálya aszfaltján találják magukat. A rekordkísérletet megelőző este Carl ment egy próbakört, aminek majdnem szomorú vége lett: 230-as tempónál az orra előtt rohant át egy méretes vaddisznó, keresztbe a pályán. Akkor megállt kicsit és megkérte az egyik segítőt, hogy ugyan tessékelje már messzebb a malacot. Kis idő múlva jött a válasz, hogy a vaddisznót nem találták meg, de cserébe egy őzet sikerült meggyőzni, hogy ne a környéken rohangáljon. A rekord futam alatt is volt izgalom bőven, egy kisebb kocát, egy mosómedvét és néhány nyulat kellett kikerülnie, szintén nem kis tempónál.

Szívet melengető gesztus

Egyébként az átlagsebessége nagyjából 150 km/h volt. A szűk keresztmetszetet a gumik jelentették, ugyanis a tesztpálya direkt durva felületű, mivel az esetek nagy részében gumi abroncsok tartósságát illetve kopását tesztelik rajta. Saját elmondása szerint Reese még többet is bírt volna menni, de ennek a valóság tartamát már valószínűleg soha nem tudjuk meg. Azt azért mindenképp meg kell említeni, hogy egyáltalán nem saját maga miatt csinálta meg a rekordot, hanem egy sokkal magasztosabb célért, illetve pontosabban egy  szervezetért.

A szervezet neve Motorcycle Relief Project, és poszt traumás stressz szindrómában szenvedő ex-katonáknak nyújt segítséget. Nappal együtt motoroznak, este pedig ha akarják, szakemberekkel tudnak beszélgetni a megpróbáltatásaikról. Saját elmondása alapján minden ilyen rekord kísérletnél csak az lebeg a szeme előtt, hogy minél többen felfigyeljenek erre a szervezetre, ezzel igyekszik megköszönni a veteránoknak az országért tett szolgálatot. Azt hiszem ezt hívják igazi önzetlenségnek!

Mi is teszteltünk pár GT1600-ost. Itt találod a GTL Exclusiv tesztjét:

A luxus luxusa: BMW K1600GTL Exclusive teszt

Hihetetlen, de már 7 éve, hogy megjelent az első GT! Ez volt az első tesztünk róla:

Újra szól a hatlövetű: BMW K1600GTL

 

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending