Csatlakozz hozzánk

Hírek

MotoGP Silverstone: Az év futamát hozta a brit helyszín!

Rossi ismét vezeti a pontversenyt, a címvédő a kavicságyban végezte, míg a Ducatisok újra felértek a dobogóra!

Közzétéve

ekkor

motogp silverstone 2015
MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

A szabadedzések igazolták a papírformát, miszerint Silverstone vonalvezetése Marqueznek és Lorenzónak kedvez, így a többség kettejük csatáját várta a győzelemért. Az időmérőn Marc Marquez megszerezte az első rajtkockát, Jorge Lorenzo pedig a másodikat, tehát az erőviszonyok még ekkor sem változtak. Az első sor végére Dani Pedrosa kvalifikálta magát, míg a második sort Valentino Rossi nyitotta. A vártnál rosszabbul teljesítettek a Ducati versenyzői, Andrea Iannone a kilencedik, míg Andrea Dovizioso csak a 12-ik pozícióból várhatta a rajtot. A hétvégén központba kerültek a brit versenyzők is, legjobbjuk szombaton Bradley Smith lett a hatodik hellyel.


Az erőviszonyok átrendeződése csak vasárnap kezdődött el, amikor nedves pálya fogadta a mezőnyt már a bemelegítő edzésen is. Ez volt az első alkalom, hogy Rossi villantani tudott, meglepetésre pedig Danilo Petrucci lett a második Pramac Ducatijával – bár ez csak edzés volt sejthettük, hogy nekik feküdne az esős futam. A Moto2 versenye alatt már nem esett az eső, így a futam felére már felszárították az ideális ívet, és a körhátrányban motorozó Florian Alt lazán kikerülte az élbolyt, mivel a többiekkel ellentétben száraz gumira váltott. Ekkor már száraz pályás GP futamra számíthattunk, s úgy tűnt, mintha a versenybizottság ezután a pályára sem lesett volna. A királykategória mezőnye felsorakozott a rajtrácsra, és hiába láttuk a kamerákon az esőt, a futamot száraz pályás versenynek hirdették ki, így kénytelenek voltak slick abroncsokon nekivágni a futamnak.


Ijesztő volt, ahogy a versenyzők már az első kanyar után dühösen lengették karukat a levegőbe, és hobbimotoroshoz méltó kanyartempóban haladtak – sőt volt aki a felvezető kör első kanyarját be sem bírta venni, és inkább kiszaladt a bukótérbe. A szervezők még ekkor sem reagáltak, pedig egyértelműen látszott, ezt a versenyt így nem indíthatják el. Az egész mezőny bejött a boxba, átugrottak az esőre felkészített motorokra, és felsorakoztak a boxutca végére. Már rajtra készültek, amikor egy pályamunkás integetni kezdett, és hoppá, észbe kaptak a rendezők, és belengették a piros zászlót. A futam rajtját meglepően soknak tűnő 25 perccel tolták el, és ekkor már esős versenyként hirdették meg. Mivel egy tradicionális helyszínről van szó, sőt britekről (ahol az eső  várható volt), világbajnoki színvonalhoz méltatlan káosz uralkodott. Később szerencsésen elrajtolt a mezőny az esős abroncsokon.


A rajtnál Lorenzo vette át a vezető szerepet, és az első körben úgy tűnt, meg is lóg a mezőnytől. Marquez próbálta követni, ám harcolnia kellett Rossival és a Tech3 Yamahán motorozó Pol Espargaróval. A második körben viszont valami történhetett Lorenzóval, a spanyol ugyanis tempót vesztett, így Rossi és Marquez is megelőzték őt. A tabellát vezető Yamahás mögött hirtelen a legjobb brit, Cal Crutchlow tűnt fel, akinek remeklése nem tartott sokáig. Az élete futamára készülő Jack Miller tavaly drámai küzdelemben maradt le a Moto3 bajnoki címről, az idei királykategóriás szereplése pedig korántsem volt tündöklő, ám az esőben az ötödik helyen motorozott. Lelkesedése hamar bajba is sodorta, ugyanis túl optimistán rongyolt a pálya egyik sikánjába, ahol épp csapattársát, a hazai nagydíján remek formában motorozó Crutchlow-t ütötte ki. Hasonlóan rosszul végződött a mögötte haladó Pol Espargaro tündöklése is, ugyanis Lorenzo tempóját felvéve egy kisebb pályaelhagyás miatt hátrébbkerült, majd később egy nagyobb hiba végett egy eséssel zárta a futamot.


Az élen Rossi és Marquez magasabb fokozatra kapcsolt, és hamar leszakították az üldözőket. Rossi meglepően stabil, ám gyors tempóra volt képes, amit Lorenzo nem tudott tartani, Marquez viszont a pálya néhány szakaszán gyorsabbnak tűnt a doktornál. Még most is úgy vélem, hogy egy sablonos száraz futam esetében Lorenzo és Marquez vívtak volna a győzelemért, Rossi pedig befutott volna a harmadik helyen – de az égiek máshogy akarták, sőt további izgalmakat tartogattak számunkra!


Lorenzo mögött hirtelen két olasz motoros tűnt fel, két olasz motoron. Nem a két gyári Ducatiról van szó, hanem a 19-ik helyről rajtoló Petrucciról, és a mostanában rosszabbul teljesítő Doviziosoról. A két Ducati könnyedén előzte meg a spanyolt, sőt a vezető kettős után eredtek. Ekkor még mindig azt hittük, hogy a győzelem Rossi és Marquez közt fog eldőlni, sőt talán többen a Repsolosra fogadtunk volna, aki látszólag nagyon közel tudott motorozni a doktorhoz. A címvédő versenye viszont hirtelen rosszra fordult, elvesztette a tapadást, és egy kisebb high-side bukást mutatott be, ami számára a verseny végét jelentette. Marquez másodpercekig széttárt karokkal állt, mint aki nem is érti mi történt.


Ezután Rossinak már csak be kellett osztania az előnyét, vagy mégsem? A két megvadult Ducati hamar hátrahagyta Lorenzót, és néhány kör alatt komoly másodperceket faragott a hátrányból. Petrucci és Dovi karöltve jöttek előre, volt amikor a gyári motoros haladt elöl, de a privát Pramac csapat motorosa gyorsabb volt, és végül ő maradt elöl. Petrucci így élete formájában motorozva hirtelen még a győzelemre is esélyessé vált, és négy körrel a vége előtt 1,6 másodpercre közelítette meg Rossit. Ekkor viszont a doktor is rákapcsolt, és sikerült még három gyors kört futnia, ezzel pedig megszerezte a győzelmet. A dobogón így három olasz versenyző ünnepelhetett, és nem kis meglepetésre két Ducati versenyző volt köztük. Lecsúszott tehát a dobogóról (és a tabella vezető helyéről) Lorenzo, aki a verseny után sisakja párásodására panaszkodott (egy versenybukónál a GP-ben?), ám bevallotta, a győzelemre az akadály nélkül sem lett volna esélye. A britek végül messze kerültek a dobogótól, és szombathoz hasonlóan ismét csak egy hatodik pozíció járt nekik, amit meglepetésre Scott Redding ért el.


A brit helyszín tehát rengeteg izgalmat hozott, sőt a bajnoki pontverseny alakulására is hatása volt. Rossi ismét az élen, Lorenzo pedig 12 pontos hátrányból követi. Marquez hátránya már 77 pont, ami matematikai esélyeit még életben tartja, de a Repsol csapata valószínűleg már temeti az évet. A hétvégén szerényebben teljesítő Iannone így ismét közel került a vb bronzhoz, lemaradása csak 9 pont a címvédővel szemben. Rossi boldogságát tovább fokozhatja a tudat, hogy a következő futamra olasz helyszínen, Misano pályáján kerül sor. Addig csak két hetet kell várnunk, amely időszak alatt Lorenzónak kell kitalálnia valamit, ha hazai földön szeretne pontokat hozni csapattársán!

MPS ALPINESTARS 2017
ALPINESTARS OFF ROAD

Comments

comments

Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending