Véget ért a királykategóriás versenyzők első 3 napos hivatalos 2018-as gyakorlása Sepangban.
Az első napi mozgolódás a pályán:
Az első két nap hűvös-nedves, a harmadik nap száraz pályán próbálhatták ki magukat és gépeiket a versenyzők, kivéve a spanyol Pol Esparago-t aki a második nap eldobta a KTM-jét, így a száraz pályát ki sem próbálhatta.
“Szerencsésnek érzem magam, az első kerék amikor éppen hozzáértem a fékhez hirtelen blokkolt, így több mint 250 km/órás sebességgel csapódtam neki a külső íven található falnak. “
Törése nem lett, de ínszalagjai megsérültek.
A sepangi teszt második napi végeredménye:

Lorenzo, aki az első helyen végzett, boldogan nyilatkozott:
” Jó formában érzem magam, a motor tavalyhoz képest sokat fejlődött, és jobban is passzol a stílusomhoz, így jobban kitudom használni az erősségeimet.”
Rossi, aki a második nap még a második helyen állt a tabellán az utolsó nap a kilencedik helyen végzett.
“Amit ki akartunk próbálni megtettük, viszont a tapadáshiány miatt nagyon lecsúsztunk, de még így is jobb a tempónk mint tavaly. “

Marquez, aki a nyolcadik helyen végzett, csak annyit mondott:
“Mi nem a köridőkre koncentráltunk, hanem hogy a motoron dolgozzunk, adatot gyűjtsünk. Jól érzem magam a motoron, de van még mit állítani rajta.”
A sepangi teszt utolsó napi teszt végeredménye:

Természetesen ebből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket (sőt, talán semmilyent), de bizakodunk, és már nagyon várjuk a márciust. :)
