Csatlakozz hozzánk

Hírek

Még egy magyar az IDM-ben

A H-Moto Team legfiatalabb motorversenyzője, a 13 éves Kovács Bálint ezen a hétvégén a német superbike bajnokság hungaroringi futamán méretteti meg magát, a kis KTM-esek között

Közzétéve

ekkor

nap videoja julius 2015
Euromotor3

Bálint az ADAC Junior Cup kategóriában nevezett, melyet kifejezetten a fiatal versenyzőknek rendeznek meg, tehetségkutató célzattal. Ebben a sorozatban mindenki pontosan ugyanolyan motorral versenyez, melyet a KTM készít fel. Az esélyegyenlőség érdekében ezeken a motorokon csak minimális változásokat engedélyez a szervező, sőt, a szériamotor (RC390) eredeti 44 lóerejét még vissza is fojtják(!) 38 lóerőre, hogy a fiatal versenyzők megtanulják beosztani a motor erejét.

Bálint ugyan csak beugró a sorozatban, de a pályaismeret remélhetőleg segíti majd az eredményes szereplésben. A csapat tulajdonosa és vezetője, Kelemen Krisztián pozitívan nyilatkozik a
megmérettetésről:

„Azért indítjuk Bálintot ezen a versenyen, mert ez egy nívós sorozat, és szeretnénk próbára tenni a tudását. Ha jól szerepel, elképzelhető, hogy a hátralévő futamokon is részt vesz. A jövőben lehetne ez Bálint bajnoksága, de ez a teljesítményétől és a támogatóktól is függ”

Bálint is nagyon várja már a hétvégi versenyt: „A verseny folyamán egy KTM RC 390-nel fogok indulni. Nagyon várom a hétvégét, mert hasonló korú társaimmal mérkőzhetek meg. A többieknek már volt idejük kitapasztalni a motorokat az év folyamán, míg nekünk ezt a szabadedzéseken kell (gumi, futómű). Mivel még nem ültem ilyen motoron, ezért ez kicsit nehezíti a dolgot, de bátrán nézünk szembe a hétvégével, és reméljük a legjobbakat”

Kovács Bálint, itt még Aprilián az Alpok Adrián

A hétvégi hungaroringi ADAC Junior Cup-ba nevezett még egy fiatal magyar, a Talmácsi Racing égisze alatt kibontakozó Somosi Alexander.

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending