A hetek óta tartó spekulációk és pletykákat követően hivatalosan is megerősítették, hogy John McGuinness a 2018-as Man TT-n a Norton-nal áll a rajtvonalhoz.
A 23 szoros TT győztes aláírta a szerződést a Brit márkánál és ez lesz az első alkalom, hogy a tavalyi North Wert 200-on elszenvedett csúnya balesete után rajthoz áll. A neten terjedő pletykákkal egy időben született meg a McGuinnes-Norton kapcsolat. A szerződésnél jelen volt az MCN is, aki tanúja volt a utcai motorsport két legnagyobb nevének egyesülésénél.

„A tavalyi balesetemnél nagyon megsérültem”– meséli McGuinness. „Megsérült a gerincem, és a sarkamból is letört egy darab, nem gondoltam volna, hogy egyszer még motorra fogok ülni. Nem így szerettem volna befejezni a pályafutásomat, semmit sem csináltam rosszul. Azt tettem, amit helyesnek láttam, de egy másodperc töredéke alatt a golf pályán landoltam… a fenébe is, de gyűlölöm a golfot! Hosszú és fájdalmas volt a felépülés, de az utolsó hetekben teljesen teljesen rendbe jöttem. A sebészem szerint úgy forrtak össze csontjaim, mint egy 30 évesnek”.

„Most már sokkal jobban érzem magam, jobb formában, mint valaha voltam. A fejemben is mindent rendbe tettem, készen állok. Végre látom az alagút végét és hála a Norton üzletnek, újra teljesen feltöltődtem.”
„Határozottan úgy érzem, hogy készen állok a váltásra és jól döntöttem. Stuard-al való első találkozás után egyből éreztem a benne lévő szenvedélyt, ami körbelengte az egész Norton gyárat. Tavaly meglehetősen sok időt töltöttem a motor megfigyelésével, tudom, hogy nagyon szuper géppel van dolgom. Nincs semmilyen kétségem afelől, hogy közösen jó eredményeket fogunk elérni.”

A Norton gyárban töltött idő alatt McGuinness valamiben biztos volt, mégpedig abban, hogy a karrierjének koránt sincs vége. Az a bizonyos tűz még mindig ég, ami elősegítheti a 23 szoros bajnokot a következő győzelméhez.
„Sok munkára és időre lesz még szükség, de felkészültem a kihívásokra. Nagyon jól tudom miként működnek a motorok. Tapasztalatból nincs hiány, 49500 mérföldet tudhatok magam mögött a TT-n, egy 2,4 és egy 1 hengeres motorral, de a V-Twin sem maradt ki.”

„Stuard sokat törődik a fejlődéssel és kevesebbet az eredménnyel, engem viszont annál inkább az érdekel, nálam minden arról szól. Nem érdekel a motor értékesítés, én pezsgőt akarok locsolni. ”