Connect with us
Suzuki

Blog

A Marco Simoncelli Alapítvány beteg gyermekeknek próbál jobb életet biztosítani

Ennek köszönhetően 2018-ban megnyílik a fogyatékkal élő gyermekek első központja Marco szülőföldjén

Published

on

ULTRABOLT
RST AIRBAG

A Simoncelli család ötletéből született Sant’Andrea di Besanigo fogyatékos gyermekek központja hamarosan teljesen elkészül.
A központ Coriano városától néhány kilométerre található, ahol a mai napig felejthetetlen MotoGP versenyző, Marco született és nevelkedett.
Marco 2011-ben a Malajzia Nagydíjon egy szerencsétlen balesetben 24 évesen vesztette életét.

Paolo Simoncelli és Kate Fretti – Marco barátnője – a befejezett épület előtt állnak

A Marco Simoncelli Alapítványnak köszönhetően az alapkő lerakása után, amit Marco szülei tettek le a város által adományozott földre, folyamatosan, és gond nélkül zajlottak a munkálatok.

„A projekt véletlenül született. Minden nap mikor Marcot iskolába hoztam, láttam, hogy egy busz házról házra járt, és vette fel a fogyatékkal élő gyermekeket. Ebből született meg a későbbi ötlet, hogy egy olyan központot létrehozzak nekik, ami nem csak megkönnyíti az életüket, hanem akár még javulást is elérhetnek az állapotukban. A központban minden megtalálható, lesz például úszómedence, és tornaterem is. Köszönöm az adományokat, a hatalmas szeretetet, és köszönöm Coriano város segítségét, hogy ez létrejöhetett. ”

Az alapítvány csaknem 2 millió eurót gyűjtött eddig össze, és Paolo Simoncelli szeretné, hogy ez a központ az alapítvány „zászlóshajójává„ válna. A központ örömmel fogadja a a fogyatékkal élő gyermekeket.

„Már hét éve, hogy Marco fiam október 23-án az égbe ment, szeretném ha látná, hogy a halála nem volt hiábavaló. Azt is nagyon szeretném, hogy azok az emberek akik Marco miatt idejönnek, vagy adakoznak, lássák, hogy a pénz jó helyre megy. ”

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending