Csatlakozz hozzánk

Hírek

Magyar siker Csehországban – Bronzéremmel kezdett Szvoboda

Nem volt zökkenőmentes a bemutatkozása a királykategóriában, de így is dobogóra állhatott Csehországban a magyar motorversenyző

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Szvoboda Bence (26) Húsvét hétvégéjén megkezdte a 2018-as versenyszezont. A tavalyi év cseh MX2-es bajnoka idén egy kategóriával feljebb lépett, az MX1-es géposztály trónját ostromolja. Erősebb motorok, tapasztaltabb ellenfelek nehezítik dolgát ebben az évben. A szezonnyitó kaplicei versenyen bár önmagával nem volt megelégedve, egyből kivívta a versenytársak és a szakma elismerését. Bronzérmet szerzett első nekifutásra.

Az első futamban félrementünk a motorbeállításokkal, így nem tudtam azt a tempót menni, amit tudok, és amiért egész télen dolgoztam. Küzdelmes harminc perc után a harmadik helyen végeztem. A második futamban változtattunk a futóművön, gyorsabb is lettem: a győzelemért csatáztam, de elkövettem egy hibát és elcsúsztam. Újra a harmadik helyen futottam célba, összetettben pedig a dobogó harmadik fokára állhattam fel. MX1-es karrierem kezdete a cseh bajnokságban jobban is sikerülhetett volna, több van bennem, ezért addig nem nyugszom, míg fel nem állhatok a dobogó tetejére ebben a kategóriában is. A csapatom mindenesetre elégedett volt velem, ez motivál. – nyilatkozta a leintés után a magyarok legjobbja.

Szvobodát a csehek többszörös bajnoka, Martin Michek és szintén egy helyi versenyző, Vaclav Kovar előzte meg, de több tapasztalt ellenfelét maga mögé utasította.

Idén hat fordulóból áll a cseh egyéni motokrosszbajnokság. Szvobodának öt fordulója (tíz futam) maradt a javításra. A következő összecsapásra május 6-án kerül sor Pacovban.

Végeredmény Kaplice, MX1:

  1. Martin Michek (Csehország, KTM) – 50 pont
  2. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) – 44 pont
  3. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 40 pont
  4. Tomasz Wysocki (Lengyelország, KTM) – 36 pont
  5. Filip Neugebauer (Csehország, Kawasaki) – 31 pont

A cseh MX1-es bajnokság állása:

  1. Martin Michek (Csehország, KTM) – 50 pont
  2. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) – 44 pont
  3. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 40 pont
  4. Tomasz Wysocki (Lengyelország, KTM) – 36 pont
  5. Filip Neugebauer (Csehország, Kawasaki) – 31 pont

HTS Team – Nagy Norbert

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending