Csatlakozz hozzánk

Blog

Legyőzött az idő :(

Minden erőfeszítésem elenére legyőzött a tél. Pedig azt hiszem tisztesen helyt álltam..

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

Minden erőfeszítésem elenére legyőzött a tél. Pedig azt hiszem tisztesen helyt álltam..

Múlt hét hétfőn hoztam el az új ABS-es CBR600RR a Honda Hungarytől. Én ültem rajta először az országban, de ez valahogy nem érdekelte a telet. Amikor elindultam vele még szikrázott a napsütés, sőt még hallani lehetett, ahogy a madarak már a tavaszról csacsognak. Aztán elkezdett hulldogálni a hó és mire hazakeveredtem, már vastagon állt a fehérség a kapu előtt.

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV

Hétközben sem volt sokkal jobb a helyzet, de azért ki-kimerészkedtem az utakra. Na nem gondolja a tél, hogy kibazilikázik velem! – mondtam magamban. De igen, gondolja és ami azt illeti a tegnapi erkölcstelen, mocskos akciójával úgy érzem nyert. Most hétfőn kellett ugyanis visszavinnem az RR-t, és a koreográfia kísértetiesen hasonlított az egy héttel azelőttihez. Napsütés, madarak, száraz út na és persze bődület hideg. Gondoltam elintézek még valamit Békáson, aztán elgurulok a Karasna motormosójába lemosni a CBR-t, hogy szépen tisztán adhassam vissza.


Amikor elindultam itthonról (balra), és amikor odértem a Hondához. Na szép…

Ez így is történt, de amikor már majdnem kész voltam a tisztogatással, elkezdett szálldogálni a hó. Nem mondom, hogy ügyet se vetettem rá, de azt hittem nem komoly az ügy, csak gyenge próbálkozás. Talán épp ezért mentem még ki Kispestre Dúzs Petihez, a pályaidom készítő mesterhez, hogy megmutassam neki az új modellt és együtt kiokoskodjuk, hogy mennyiben egyezik a burkolat a tavalyival és mennyiben nem. Mire odaértem, már szakadt a hó, minden tiszta víz volt, a motor megint mocskos és én iszonyatosan fáztam.


A Honda Karasna szervize. Itt lett újra tiszta az RR, de minek…

Petitől Budaőrsre pedig maga volt a rémálom kivezetni. A víz és a fázás egy dolog, de az aljas módon eső hó fél percenként teljesen belepte a plexim, amitől semmit se láttam. Állandóan törölgetni kellett a saras havat, jó muri volt, főleg egy sportmotoron. Rettenetes, senkinek se kívánok hasonló utat., grrr. Tudom-tudom, legalább kipróbálhattam az ABS-t. Hát olykor-olykor volt is munkája.


Itt vártam, amíg mosták a motort. Királyi váró 🙂
Ja, amúgy az újságban nem azt nézem, amire gondoltok! Azon már túl voltam rég 😀
Az újság két oldalas motoros rovatát csodálom, amit szerény személyem írt.

A lényeg, hogy ilyen boldogan még sose adtam vissza motort, mert tudtam, hogy egy darabig semmire se kell felülnöm. Hát most boldog lehet az időjárás, győzelmet aratott… Egyébként egy kis tesztet napokon belül írok az RR-ről, amiben leginkább az ABS-szel foglalkozok, aztán a motor többi részével meg majd tavasszal folytatom. Addig is ne öntsétek le magatokat akku savval, és ha jót akartok magatoknak, ne nézzetek ki az ablakon még jó pár napig.

Mielőbbi Tavaszt!


Ilyen volt – ilyen lett. És azt is láthatjátok, hogy hogyan :).

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending