Csatlakozz hozzánk

Hírek

Laczkó Máté: Dupla dobogó

Az osztrák Red Bull Ringen rendezték a német ADAC KTM Junior Cup
negyedik és ötödik versenyét a MotoGP Osztrák Nagydíjának
betétfutamaiként. A verseny kifejezetten jót tett a tizennégy éves
magyar pilóta pontháztartásának…

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Míg a „nagyok”, a MotoGP versenye viszonylagos unalomban zajlott, a
fiatalok ezúttal is kitettek magukért, s mind a szombati, mind a
vasárnapi futam, a sorozat eddigi viadalaihoz hasonló, öldöklő küzdelmet
és hihetetlenül szoros befutókat hozott. Nyilván szerepe volt ebben
annak is, hogy egy héttel korábban a különféle KTM kupákban
érintetteknek nyitott hétvégét rendeztek a spielbergi pályán, amelyen
alaposan megismerhették a 4,3 kilométer hosszú, két balos és öt jobbos
kanyart magába foglaló vb-helyszínt. A megszerzett ismeretek dacára
Máténak ezúttal nem ment olyan jól a motorozás az időmérő edzéseken,
csak a tízedik helyről várhatta a szombati első futamot, amiben ráadásul
több vendégversenyző is rajthoz állt, többek között a KTM holland-belga
bajnokságának éllovasai, két hazai és egy dél-afrikai pilóta.


„Kissé eltaktikáztam magam a pénteki első kvalifikáción, amit most is szerelés előzött meg: blokkot kellett cserélnünk, s valójában ez még a beállítások jegyében telt. Nem volt minden rendben, de nem akartuk elhinni, hogy a reggel átvett, felújított motornak (amiből mindig van egy tartalékban a KTM szerelőinél – a szerk.) baja lehet. A második időmérőn viszont már elkezdtünk meccsezni, emiatt nem sikerült a tízedik helynél előrébb lépnem. De nem nagyon idegeskedtünk, úgy voltunk vele, hogy majd a versenyen” –
kezdte spielbergi tapasztalatainak összegzését Máté.

Az igazi meglepetés azonban a szombati rajtnál következett: a kuplung már komolyan csúszott, és emiatt az első kanyarból csak a tizenharmadik helyen jött ki Máté. Innentől nagyon kemény munka kezdődött, hogy visszakapaszkodjon az élmezőnybe. Fokozatosan feljebb és feljebb lépve sikerült ledolgoznia a hátrányát, s a verseny végén az ötödik helyen intették le. Ám nem sokkal később mégsem az ezért járó 11, hanem a negyedik helyezettet megillető 13 pont került a neve mellé. Az előtte végzett cseh versenyzőt ugyanis kizárták, mivel a verseny utáni ellenőrzés során nem megengedett beállítást találtak a gépén.

A KTM német juniorbajnokságában nagyon szigorúan veszik a szabályokat, és nem ugyanazok érvényesek, amelyek például a holland-belga kupa motorjaira. Azokon a KTM-eken nincs teljesítménykorlátozás, így közel tíz lóerővel erősebb motorokkal indulnak, nagyon sok versenyen a német bajnokság mezőnyével együtt. Ez történt ezen a spielbergi GP-hétvégén is, aminek az eredményhirdetéskor Máté bizony kárvallottja lett… A versenybíróság döntése és a megszerzett plusz két pont ugyanakkor nagyon sokat jelentett a második verseny zárása után a ponttáblázat alakulásában.


– Máté 38 egységgel gyarapította pontjainak számát, így az összetett pontversenyben fellépett a dobogó
harmadik fokára

A kuplungcsere és a szombati verseny alapos kielemzése után sokkal nyugodtabban és, ha lehet, még elszántabban állt a rajtrácsra az MW Performance versenyzője:

„Az előző hét végén sikerült jól megismerni a pályát, ami nagyon gyors, és ránézésre egyszerűnek tűnik, de komoly csapdákat is rejt. Az első futamban is pontosan tudtam, hogy hol, melyik kanyarban rontottam el a fordulót. Most arra koncentráltam, hogy ez még egyszer ne forduljon elő, mert utána az egyenesben lesz sokkal nehezebb dolgom, és tízedik helyről indulva egyébként is sietnem kellett. Sikerült megcsinálni, szinte minden tumultusból jól jöttem ki. De valószínűleg a többiek is nagyon rákészültek a futamra, mert csak a befutót visszanézve láttam, hogy mennyien voltak mögöttem” – idézte vissza a második futamot a fiatal versenyző.

Pontosan tízen voltak mögötte, egyetlen nagy bolyban, az első és a tizenharmadik között mindössze 2,332 másodperc volt a különbség! Vagyis átlagosan 18 századmásodperc motoronként, de Máté az elsőhöz képest 128 ezred másodperccel később haladt át a célvonalon, s lett ezzel harmadik. A versenyben. Merthogy az első két helyen két holland „vendég” végzett a már említett erősebb motorokkal, így az ADAC KTM Junior Cup spielbergi második futamának győztese Laczkó Máté. Ettől függetlenül, hiába mezőnyön kívüli versenyző végzett az élen, a dobogó legfelső fokára mégsem ő állhatott, s így nem csendülhetett fel a magyar Himnusz ezen a fantasztikus GP hétvégén. De a magyar zászlót azért most is felhúzták, s pontosan ott, ahol néhány órával később a korábbi világbajnok Lorenzónak a spanyolt…

Ami pedig a lényeg, hogy Máté ezzel a futamgyőzelemmel az ADAC KTM Junior Cup összetett pontversenyében a harmadik helyre lépett, igaz, csak alacsonyabb helyezésszámmal (10) megelőzve az őt követő, ugyancsak 74 pontos, egy versennyel többet befejező német Dominik Kassnert (22). Előtte a dobogón szintén két német motoros áll, Yannick Kruse néggyel, Jan-Ole Jähnig 15 ponttal gyűjtött többet. A sorozatból még két versenyhétvégén három futam van hátra, és Máté nagyon elszántan készül a hajrára:

„Az első három hely valamelyikét tűztük ki célul a sorozatban, amiben természetesen a bajnoki cím is benne van. A négy eddig befejezett futamon már állhattam volna a dobogó mindhárom fokán, ha ez a hétvége nem így alakul, és van egy negyedik helyem. Ha a hátralévő három futamban az élen állókat mindig magam mögött tudom tartani, akkor van esélyem a végső győzelemre is. De ez egy nagyon erős mezőny, és a mostani befutóból kiindulva akár még a hatodik helyezettből is lehet bajnok. Mindhárom versenyen minél előrébb akarok végezni, ha lehet a dobogón!”

Hogy a versenyzők számára még inspirálóbb legyen az összetettbeli első
három hely valamelyike, arról a sorozat kiírója, az ADAC is igyekezett
gondoskodni. Túl a dobogósoknak helyezésük függvényében járó komoly
pénzdíjakon, a végső győztes egy a kategóriában most használt
versenygépet is átvehet. S ha ez még nem lenne elég, az első kettő
jövőre akár együtt is versenyezhet – egy profi csapatnál…


Írta: Munkácsi Imre; Fotók: adac-motorsport.de
– a legfrissebb sporthírek a P1Race oldalán

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending