Csatlakozz hozzánk

Blog

Kunmadaras túra, május 1-2. – Suzuki Bandit 650S

Kétszer is megjártuk Kunmadarast a tartósteszt Bandittal, jöjjenek a túrával kapcsolatos benyomások

Közzétéve

ekkor

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Két, egymás utáni napon elmotoroztunk a Bandittal a kunmadarasi Dragbike EB-re, ami legalább olyan élményt jelentett, mint a kétszer oda-vissza vezető út. Ennek a mintegy 700km-nek a tapasztalatait osztjuk most meg Veletek.

Nagymotorral, két személlyel még nemigen voltam hosszabb utakon, illetve dehogynem,  csak ezúttal a jóval élvezetesebb vezetőülésben foglalhattam helyet. A Kakucs-Kunmadaras túrát is lemotoroztam már, de a Simsonokkal azért egy nappal előtte elindultunk, biztos, ami biztos alapon… Meg vittünk egy szatyor gyertyát és a három Szimó mellé még egy felet alkatrésznek – de ez már egy másik történet.

A Suzukival épp ellenkezőleg alakult a program: természetesen a verseny napján indultunk és még aznap haza is jöttünk, hogy aztán másnap újra megtehessük a már jól ismert 174km-es utat. Szóval szombaton és vasárnap is elvittük a Banditát a kunmadarasi Motoros Majálisra, pontosabban ő bennünket, méghozzá gyorsan és élvezetesen. Azt kell hogy mondjam, erre a feladatra alkalmasabb gépnek a kulcsát nem is nagyon adhatta volna át DennyM a hétvégére, mint a GSF650SA. A, mint András, de mi csak Bandikának becéztük, mégiscsak a kistesóról van szó. Köztudott, hogy a Bandit egy univerzális, többcélú és rengeteg igényt kielégítő gép, melynek sikerességének méréséhez elég pusztán nyitott szemmel járni az utcán: mint a kocsiknál a Swift… Pontosan azt kaptam tőle, amire számítottam: semleges, kiszámítható viselkedést és könnyű irányíthatóságot. Utóbbihoz hozzájárult, hogy BenZso rendes volt és beállította nekem a kormányt a túrára.


Tipikusan suzukis az ábrázata – sportosabb kinézetű, mint elődei

Már amikor először ráültem és elindultam, olyan érzésem támadt, mintha csak visszaültem volna rá, mondjuk egy téli szünet után. Pedig azelőtt nem mentem vele, mégis olyan volt, mint egy régi haverral összefutni a kocsmában: egyből megtaláltuk a közös nevezőt. Semmit nem kell keresni rajta, minden magától értetődő és egyszerű. Mivel este hoztam el, egyből az informatív műszerfalra fókuszáltam, ami – szó szerint – egy szempillantás alatt leolvasható. Nem gondoltam volna, hogy a fokozatkijelző ennyire hasznos, eddig nagyszerűen megvoltam nélküle, de most már hiányozni fog nekem minden gépről. DennyM lakásától jóformán át kellett vágnom a városon, hogy az 5-ös út irányába keveredjek, ami nemhogy problémát jelentett volna, épp ellenkezőleg: szándékos és nem tervezett kitérőkkel együtt kissé megnőtt a menetidő és távolság… A Bandit az egyik legjobb módja az urbánus környezetben történő üzemanyag-puszításnak, annyira könnyed és kezes. Bár a forgalmiban szereplő 227kg-os száraztömeg alapján nem erre számítanánk, de az elindulás után ebből már nem sokat érzünk.


Utassal motorozásra (akár hosszabb távon is) az egyik legjobb választás

Felhőtlen randalírozásomat a Körúton az idegesítően villogó benzinkutacska árnyékolta be. Na gondoltam, üres tankkal adja át a Főnök a vasat, de mint később kiderült, a probléma Bandika fejében van: rosszul lehet beállítva a Suzuki szenzora, ugyanis szinte még félig van a tank, amikor már az utolsó rovátka benzinért kiált, ill. villog. De legalább hülyegyerekbiztos a berendezés – ez egy tesztmotornál nem is hátrány, de nem hiszem, hogy a srácok a Magyar Suzukinál szándékosan belematattak volna. Nem tudom, hogy ez egyedi hiba, vagy minden Bandita hamar megszomjazik papíron, mindenesetre a gyakorlatban normális értéket produkált a vas. Túratempó mellett 6-7 literrel lett könnyebb a gép 100 kilométerenként, amiből volt egy pár a hétvége alatt: bátyámmal szinte megdupláztuk a GSF idei futásteljesítményét. A túratempó kérdése ugye meglehetősen szubjektív, számunkra ez a nagy forgalmú 4-es főúton annyit jelentett, ahogy engedte a forgalom: nagyjából 110-140km/h között – néhány “ereszd el a hajam” szakasszal fűszerezve a többsávoson. Fegyverneknél elhagyva a főutat ráálltunk egy stabil 130-ra, amely tényleg stabil volt (és ha nem csal az óra, tényleg 130): ennél a tempónál még szépen vasalta a hagyományos, de jóféle futómű a két személy alatt a nem épp tükörsima kunsági aszfaltot. A 34-esen nincs nagy forgalom, így elkezdhettük élvezni a túrázás szépségeit: saját tempó, kényelmes ülések, nagy egyenesek és pár tehén az út szélén. Bandika sokoldalúságát mutatja, hogy ugyanolyan jól működik az “Alföld tengersík vidékin”, mint az említett nagyvárosi viszonylatban. Bár szerpentinent nem láttunk, de a Kunság fele az nem divat.


A kunmadarasi parkoló motortengerében…

Szóval szoros barátságot kötöttem a hétvége alatt Bandikával. Ami semmiképp sem szerelem első látásra. Látásra, mert aki nem megy vele, az nem tudja értékelni “a srác” belső tulajdonságait, azokat, melyek e típus (és kategória) esetében fontosabbak, mint a megjelenés. Ami egyébként rendben van, tipikus suzukis stílusjegyek alkotják, de nem hagyjuk tőle a padlón az állunk. Amikor viszont több száz kilométeres túrák és pesti utcai “szlalomversenyek” alkalmával sem találok fogást rajta, akkor már többet látok benne, mint amit a viszonylag konzervatív kinézet sugall. Azért akad egy-két negatívum is Bandika személyiségében. Nekünk Hondáink vannak, melyek szintjét nem minden területen üti meg ez a Suzuki. Gondolok itt olyan konkrétumra, mint a váltó, vagy olyan szubjektumra, mint a motorhang. A váltónak elindulásnál nem mindig volt kedve egyből bevenni az egyest meg egy-két lyukat is találtam utunk során, de azért nem ez a jelllemző, egy kezemen meg tudom számolni: az egyiket a kunhegyesi Városháza, a másikat az inárcsi Posta előtt. A blokk hangja – az iszonyat ormótlan gyári dobon keresztül – kissé nyers és jellegtelen, legalábbis a tipikus hondás, finom sziszegéshez és vinnyogáshoz képest. A tartósteszt Akrapovic dob cseréjével valószínűleg mindkét probléma megszűnik. A kolosszális kipufogón kívül a Bandit jelegzetessége még a két – nem zárható – tárolórekesz az idom két oldalán, amit nem igazén tudok eldönteni, hogy negatívumnak vagy pozitívumnak értékeljek: az ötlet király, de elég szűk benne a hely és nem is záródik – és ami nagyobb baj – nyitódik rendesen és így eléggé gagyi benyomást kelt. De inkább jobb hogy ott van, minthogy egy nagy csupasz műanyagot kéne bámulnunk.


Az egykori irányítótorony a kunmadarasi reptéren – no meg egy Bandita

Ha a motor hangjával nem is teljesen, képességeivel maxiálisan elégedett vagyok. És itt nem feltétlenül a 84 lóerős teljesítményre gondolok, inkább nyomatékosságával győzött meg: simán előzgethetjük az autókat ötödikben két személlyel azt hiszem, ez mindent elárul. Nagyon kényelmesen vezethető, ami a menetteljesítmények mellett az üléspozícióra is igaz. Jól használható a “majrévas” is, egyszerűen az egész motoron érezhető, hogy egy kiforott konstrukció, végiggondolt megoldásokkal. Ez a példány ABS-szel is fel van szerelve, de igazából nem nagyon vettük hasznát, vagy nem tudunk róla… Egyébként jók a fékek, de nem kiemelkedően. A kuplung is hidraulikus, ami szerintem hibátlanul működik: pontos és könnyed. Véleményem szerint súlya ellenére a menettulajdonságok is rendben vannak: éppoly stabil a kunmadarasi parkolóban kétszeméllyel araszolva, mint a ceglédi lejtőn 180-al ereszkedve. A már többször említett sokoldalúság a varázslat ebben a motorban: hétköznapi, ügyes-bajos ügyeid intézése mellett egy (pár darab) 1000km-es túrára is vevő – de semmiképp nem egy vasárnapi motor.

Ez az a motor, melynek használhatóságára 5-öst szoktak adni. Bizony, a kis Bandikának szép bizonyítványt írnék a nagyjából 700km-es hétvége fényében. Még akkor is, ha matekból csak 4-est kapna, mert rendszeresen elszámolja a hátralévő üzemanyagot. Környezetismeret ötösét megköszönheti bumfurdi kipufogójának, magatartása pedig nem is kérdés. Tökéletes útitárs volt zsinórban kétszer két személlyel oda-vissza Kunmadarasra, és bár már az első túra után elfáradtunk, nem gondolkodtunk rajta, hogy másnap útnak induljunk-e. Ennél jobb ajánlólevél nemigen kell, elég, ha a szolnoki pihenőnél megállsz vele, akkor is csak azért, hogy megnézd, mivel is mész. Vagy hogy mennyire szineződött el a kipufogó – mert nálunk alaposan “bearanyozta” a hétvégét…

LS2 sisak és kabát

A Kunmadár túra az LS2 felszerelések hosszabb távú tesztje is volt egyben. Sajnos a nadrág még nem érkezett meg, pedig nagyon jó szolgálatott tett volna a taknyos, csöpögős vasárnapi időben. Így viszont két nadrágot kellett felvennem, de legalább felsőruházat tekintetében lehettem lezserebb, mivel az LS2 Discovery dzsekin továbbra sem fúj át a szél – nagyobb sebesség esetén sem. Na meg az eső sem jelentett akadályt hosszú távon, igaz, nem is esett rendesen, csak szemerkélt. Azért a kabát alá fel kellett vennem egy pulcsit, mert mégsem sétatempóban gurultunk, de így is nagyon kényelmes volt, mind a 700km alatt. Várakozásaimnak megfelelően egyre kényelmesebb  LS2 Dream sisakom, hiszen lassan kezdi felvenni a fejem alakját. Ez a pár száz kilométer jót tett a járatásának, és kiderült, hogy nagy sebesség mellett már nem éppen halk, de azért nem is idegesítően hangos. Találkoztunk a parkolóban olyan kollégával, aki füldugóban motorozik, itt azért erről szó sincs. Az egyik ilyen levegőbeömlő-kapcsoló elkezdett kicsit lötyögni valamitől, ami talán nem is meglepetés, mivel a kidolgozása nem épp felsőkategóriás. Nem mintha ez valami komoly probléma volna, csak észrevétel. Egyébként teljesen rendben van, és ahogy nézegettem ‘madarason a bukókat, bizony ennek az LS2-nek nagyon eltalált formája van. Amit a nagyrészt fekete szín nem nagyon emel ki és a fotókon sem annyira jön át, de élőben egy másikkal összehasonlítva…ott van a szeren.

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending