Csatlakozz hozzánk

Hírek

Kovács Niki: kiváló szezonkezdet

Nyolc hónap kihagyás, négy éves motor, három működő henger és egy első helyezés…

Közzétéve

ekkor

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Forrás: No.1. Mini és Motoros Team

Nyolc hónap. Három évszak is váltja egymást ilyen hosszú időszak alatt. És ennyi idő telt el azóta, hogy a MAMS Női Kupa 2010-es győztese, a Hungaroring és a Pannónia-ring női pályacsúcs tartója, Kovács Niki utoljára motoron ült.

Ahogy mondani szokás, a biciklizéshez hasonlóan, az autó- és motorvezetést sem lehet elfelejteni. Mégis, ekkora kihagyás után ugyanott folytatni, ugyanolyan köridőket menni egy nem teljesen egészséges motorral – ez még a legnagyobb kritikusokat is elismerésre késztette.

Az áprilisi időjárás szerencsére nem tréfálta meg, mi több, kegyeibe fogadta a hazai gyorsasági motorversenyzőket, a magyar bajnokság első versenyén, a Hungaroringen. Niki – ahogy azt már megszokhattuk tőle az elmúlt években – a női verseny mellett a férfi mezőnyben is megmérettetett, nem is akármilyen eredménnyel! Ennek megfelelően a program is sűrű volt, szabadedzés, két időmérő, majd két verseny volt a napi penzum.

A Superstock600-as kategória időmérő edzésén a nyolcadik helyet szerezte meg egyedüli nőként, 16 férfi induló között.
A rajtot ezúttal gyengébben kapta el, de az első kanyarban már így is a hatodik helyen motorozott, majd egy ötös bolyban haladt. A meccs tétje a harmadik hely volt. A verseny felénél azonban szétszakadt a fogat, és Niki a korábbi román bajnokkal az ötödik helyért küzdött, amit meg is kaparintott. A kemény versengés persze a gumikból és versenyzőnkből is sokat kivett, amit a futam alatt őt végig árnyékként követő versenyző ki is használt végül, így Nikit hatodikként intette le a kockás zászló.


A négy éves R6-os három hengerrel is komoly eredményekhez segítette Nikit…

Némi pihenés után következett a nap második futama Niki számára. Az idén már magyar bajnokságként kiírt női versenyen továbbra is együtt szerepelnek a 600-as és 1000-es motorok, de már külön értékeléssel. Az “angyal-ördög lány” az első rajtkockából indulhatott, miután egyedüliként futott két perc alatti kört. Ezt az első helyet csak néhány kanyar, pontosabban egyenes erejéig adta ki a kezéből. De a pálya szerencsére nemcsak egyenesekből áll, így Niki már az első kör végén vezetett, és nyolc kör alatt 25 másodperc előnyt motorozott össze a másodikként célba érő lány előtt. A versenyben futott leggyorsabb kör is az ő neve mellett szerepel.

Ez az erős kezdés a csapatot is meglepte, hiszen ilyen hosszú kihagyás után, nem számítottak ilyen kimagasló teljesítményre.
Nikiék bíznak benne, hogy a következő, április végi fordulóra sikerül megoldani a technikai problémákat, és nem a versenyző bátorságának kell majd pótolnia a hiányzó lóerőket.


Nikin nem igazán érződött a hosszú kihagyás: újra a dobogó tetején találta magát. A második helyen Koncsek Hajnalka végzett, a harmadik Vaslaki Tímea lett

A csapat támogatói is ezért drukkolnak, akiknek ezúton is szeretnék megköszönni a segítséget:
Yamaha City, Terbo sro, Bódis Exhaust System, Danger Bikes, Karasna, Fitness Factory, GiryaFit, GAS, Hajas Szalonok, L’oreal, Dent Elite, Pannónia-ring, Ciao Mario Étterem, MyActionCam, LAGrade Nyomdaipari Szolgáltató Kft, cegesajandek.com. A beszámoló technikai hátterét a Notebookstore üzlethálózat biztosította.

„Elmondhatatlan érzés volt ennyi idő után ismét motorra ülni, és őszintén bevallom, magam is meglepődtem, hogy rögtön hozni tudtam az eddigi legjobb formámat. Két tized másodperccel maradtam csak el a női pályacsúcsomtól. Nagyon élveztem a meccset a fiúk között, ahol aztán tényleg nincs pardon. Úgy érzem, bennem volt (van) az 1.57-es idő, de sajnos a motor állapota ezt most nem tette lehetővé. Negyedik szezonomat kezdtem meg az én drága R6-osommal, és bizony ráférne egy alapos felújítás, de ehhez persze pénz kell… Végh Jana így is csodát művelt, hogy három hengerrel(!) végig tudtam nyomni ezt a kemény napot. Köszönöm neki, meg persze az egész csapatnak és a barátaimnak, akik mellettem voltak.” – nyilatkozta Kovács Niki.

MPS ALPINESTARS 2017
ALPINESTARS OFF ROAD

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending