Kiskirály: KTM RC125 teszt

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Benkő Zsolt

Szűk egy évet kellett várnom az éles próbára azután, hogy a milánói bemutatón megnyomkodtam a frissen leleplezett RC-k versenymotoros faridomnak álcázott utasülését. Ügyes, de nem csak ez volt ez egyetlen érdekes részlet, amely mágnesként vonzotta a látogatókat a KTM standjára, azon belül is a kisebb Duke-okból kialakított sportmotor-trió (125/200/390) köré.

Az első lámpa mellett például senki sem ment el szó nélkül, és bár a bábeli (nyelvi) zűrzavarban nem minden véleményt értettem, de az biztos, hogy megosztotta a vásárcsarnok közönségét. Ez most sincs másképp, az RC dupla projektoros szeme (és környéke) kissé “meredek”: a túraendurók között megadivatos “kacsacsőrt” mindaddig még nem láttuk sportgépen, de a teljes fejidomra “ráhúzott” szélvédő plexi és a csőrébe épített nappali menetfény is beszédtéma volt.

Aztán a meghökkentő részletek sora még nem ért véget, mert a tükör szárába épített aprócska-pontocska index is ilyen – ha jól emlékszem, ezzel először a Kawasaki ZX-10R sokkolta a közvéleményt 2008-ban. Ha már itt tartunk, a tükör formája is elég extrém: elöljáróban annyit, hogy a legjobb tulajdonsága, hogy látszik, hogy foglalkoztak vele!

Aztán vannak a “konvencionálisabb” megoldások, ami azért nem a megfelelő szó, mert a 125-ös kategóriában csak az osztrák gyártó háza táján számítanak megszokottnak. Ezek azok a minőségi alkatrészek, amikre azért még mindig tágra nyílik a szemünk – címszavakban: “vaskos” USD WP, radiális ByBre, kifordított lengővilla (a hatalmas rugóstaggal), és brutáljól-kinéző térhálós csőváz. És a többi…

Nem lennénk igazságosak, ha nem jegyeznénk meg, hogy az RC közvetlen konkurenciája (R125, RS4 125) is magán viseli az ehhez hasonlatos, mutatós elemeket – hogy ne tenné, hiszen akkor azonnal alulmaradna a versenyben. Utóbbi alatt most nem a pályát értjük, hanem hogy melyik gép poszterét ragasztja ki a tinédzser célcsoport a szobája falára…

El is érkeztünk az új generációs 125-ös sportgépek fegyverkezési (felszereltségi) versenyének lényegéhez: természetesen ehhez a teljesítményhez nem kellene fordított teleszkóp, ilyen váz meg fék, de aki kimarad, lemarad. És ezen a fronton a KTM tűnik a legerősebbnek, egyedül a már említett kacsacsőrös első lámpa (RC8-féle helyett!) rettentheti el a srácot attól, hogy kierőszakoljon magának egy RC125-öst. Ilyen hátsó világítótestet viszont máshol nem lát, még kategóriákkal feljebb se nagyon!

A kis KTM sportgépet órákig lehet nézegetni – és pont ez volt a cél. Most nem kezdek bele olyanokba, hogy mi történik a 16 évessel, ha megáll vele a fagyizónál (vagy ma már a kocsmánál…). Mondjuk úgy, hogy lesz kivel csinálnia – természetesen a motorozásra gondolok… És még van hova fokozni, mert az egész tankot például azért hagyták matt feketén, hogy legyen hova ragasztani az extra matrica kitet – a felnik szerencsére szériában narancssárgák.

Ha megengedtek egy személyes példát is, a fagyizó (kocsma) helyett én az EuroMotor előtt parkoltam le vele, mire az egész eladói stáb kijött az utcára megvizslatni a bringát. Megpróbáltam elhitetni velük, hogy ez egy RC8-as, vagy “legalább” az új RC390, de megfeledkeztem róla, hogy az oldalán nagyban, narancssárgán virít a “125”. Elsőként erre tennék egy Rok Bagoros matricát, aztán meg alá egy Akrát – és akkor álló helyzetben már igen bitangul mutatna a paripa – ezért tizenévesen szerintem simán záloghitelt vettem volna a családi házra, pedig akkor még KakucsRing sem volt itt a szomszédban…

Az RC125 legközelebbi rokonságban természetesen a 125-ös Duke-kal áll, hiszen az alapjait – kisebb belső, és nagyobb, a külsőt érintő változtatásokkal a kis Herceg adja. A hercegi családhoz hasonlóan, ahogy a 390-es Duke a nyolcadliteres naked közvetlen felmenője, úgy a hamarosan megérkező RC390 is csak apróságokban tér el a tesztben szereplő kistesótól – a blokkon kívül, persze. A 125-ös és a 200-as RC azonos grafikával, egy színben kerül forgalomba, míg a 390-es – erősen Moto3-szagot árasztó – sportmotor valamivel világosabb ruhában (és Metzeler papucsban) tündököl.

Nem véletlenül mondtam, hogy letámasztva bitang a bringa, mert például a hátsó gumi 15 centi széles – a kamaszparkban ez azért már igencsak tekintélyt parancsoló. Na de talán elég is volt a szemfényvesztésből, a hatásvadász elemeket tényleg estig lehetne sorolni… A nyeregbe pattanva az ülés ugyanolyan (sportosan) kemény, mint a kis Duke-on, és az “okos” műszerfal is csont ugyanaz.

Ez utóbbi a konkurens R125-ösön határozottan nem tetszett: az idei évre a kis Yamaha is full folyadékkristályos kijelzőt kapott, a korábbi “rendes” supersportos mutatós helyett. A KTM-en ez most nem zavart, talán mert az elődje nem mutatós volt – vagy talán mert nem volt elődje… A kormány – a világító kezelőszervekkel – kellemesen széles, de nem túl alacsony – nagyon harcos, nagyon tetszett.

Sajnos ez imént említett kakucsi pályára nem sikerült kijutni az RC-vel, pedig ez volt a cél, akár a “RIZS“-zsel együtt is. Helyette a Hármashatárhegyen kergetőztünk fel-le, de a ring azért jobban megválaszolta volna, hogy sikerültek a sportosabb geometria irányába eszközölt módosítások: változott a villaszög, a tengelytáv és az utánfutás is, ezzel együtt pedig a szabadmagasság – utóbbi a kisebb Duke-okon a pályára már kevés.

Érdekes, hogy a 125-ös Herceghez képest (utcán) nem is ezen a téren éreztem a legnagyobb változást (persze az üléspozíción túlmenően), hanem az elvileg ugyanolyan blokk…mintha másképp menne, másképp szólna! Szebb a hangja, kevésbé zakatolós, és erősebbnek is tűnt… Rugalmasságra és végsebességre egyaránt: szerintem könnyebben ment fel a hegyre, mint a kistyúk, és a végsebessége is 130 fölött volt, óra szerint.

A haladáshoz persze az egekbe kellett pörgetni az aprócska blokkot, ami talán hallható is a lenti filmen. Azt viszont inkább kivágtuk belőle, amikor a hegyről lefele úgy kiszélesítettem az ívet, hogy már-már az út széli természetes kavicságyból kapaszkodtam vissza. A külső íven érkező, hátulról (a SuperDuke-ról) kamerázó BenZsónak pedig már helyet sem hagytam befordulni…

Történt ugyanis, hogy helyismeret hiányában egy kicsit elszámoltam magam – ez inkább csak hegyről lefelé fordulhat elő, ha fullgázosat játszol egy RC125-ön. És azért fordulhat elő, mert a fékek alulmúlják korábbi önmagukat, legalábbis a kis Hercegen jobban teljesítenek a ByBrembók. A baj az, hogy az első fék – állíthatatlan – karját túlságosan rá kellett húznom a sportkesztyűmre, magyarul a nyomáspont túl “mélyen” volt…és így nem sikerült időben szűkíteni az elb@szott ívet – illetve pont időben…

A fékkar útjának feléig nem éppen a kívánt mértékben lassult (az amúgy könnyű) bringa, különösen a lejtőn (hacsak nem négy ujjal fékezünk). A hátsó fék sem volt a helyzet magaslatán, ami csak részben írható az ABS számlájára, mivel emlékeim szerint a 125-ös Duke-on sem brillírozott. Nem tudom, hogy csak a tesztmotor hibája-e, de ez a négyujjas (de egyébként elég erős) a pályán is zavart volna – ebben a tekintetben az R125 “veri” az RC-t, hogy a célcsoport szóhasználatával éljek.

Minden mást nézve viszont nem hiszem. Na jó, az RC125 fejidoma egy kicsit “túl van játszva”, de ezt is igazából a tinédzserek tisztje eldönteni. Egyébként ez a kis KTM nagyon patent – azt hiszem, az EuroMotor előtt így mondtam a srácoknak: a B125-ös jogsidból ebből többet nem tudsz kihozni. És ez nagy dicséret, mert a géposztály elég népes (bár RS4-gyel még nem mentem). Nem csak motorerőben hozza ki a maximumot a kategóriából.

Egy kis mozgókép az RC-ről – az 1290-es SuperDuke R-ről filmezve…

Hogy miért ilyen jó (a legjobb?) az RC a 125-ösök között? A történetet már mindenki hallotta: az egy kaptafára épülő modellcsalád legkisebb tagja ugyanazokat a jókat kapta, mint a legnagyobb (390). Ez a váz ezzel a futóművel – és a széles kormánnyal – olyan pontos és “hegyes”, hogy…hogy alig várjuk az RC390-est! Maga a motor (sokkal) többet tud, mint a blokk, viszont az osztrák narancs egyhengerese erősebb(nek tűnik), mint a japó RIZS-é – és a hangja is szebb.

A négyujjas első féket leszámítva valódi negatívumai nincsenek a KTM-nek (ha az árát nem vesszük ide, bár olcsóbb az emlegetett Yamahánál). A szériában(!) szerelt ABS teszi a dolgát, csakúgy mint az MRF (indiai) gumik, a szintén indiai összeszerelési minőség pedig kifogástalan. A kategóriához mért vezetési élmény, illetve az ergonómia is hibátlan – egyedül a tükrök túljátszottak egy kicsit: a belső részüket kitakarja a könyökünk, a külsejük pedig hosszan elvékonyodik, és ott már nem sokat látunk bennük, ráadásul a városban a sorok között már útban is vannak.

TM Ítélet: Talán észrevettétek (ha igen, ha nem), az RC125-öst végig két motorhoz hasonlítottam magamban: a 125-ös Duke-hoz és a szintén idén próbált Yamaha R125-höz. Szerintem mind a kettőnél jobb lett valamivel. A házi konkurenciáját az életerősebb(nek tűnő?) motorjával és még kidolgozottabb megjelenésével (bár ez ízlés dolga), míg a közvetlen konkurens RIZS-t…úgyszintén ezekkel “veri”!

Úgy gondolom – bár a közvetlen összehasonlítás elmaradt, de – megkoronázhatjuk az RC125-öt. A cicis nénis posztereken túl, jelenleg a kis RC képére izgulnak rá a legjobban a tizenévesek. Azonban nem csak róluk szól a történet: akinek a B125-ös jogsi köti a kezét, mint mondtam, ezzel kihozza belőle a maximumot. Én inkább megvárom a 390-est, de ha egy tizessel fiatalabb lennék, tutira kitenném a posztert a falra – és szívesen eladósítanám miatta a családot…

Az alább látható stílusos – és láthatósági (hi-vis) – ICON bukósisakot és dzsekit itt tudjátok beszerezni: MotoPartsShop.hu