Csatlakozz hozzánk

Hírek

Kis Viki Katar bajnoka

Wicca győzelmei tiszteletére újra szólt a magyar Himnusz a Losail Ázsia Bajnokság ötödik fordulójában a távoli Katarban – mely már bajnoki címet ért a fiatal tehetségnek

Közzétéve

ekkor

wicca katar 2015 03
MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

A várakozásoknak megfelelően Kis Viktória “behúzta” a LARRS bajnoki címet. A szombati időmérőn már látni lehetett, hogy Wicca jó formában van, és annak ellenére, hogy az időmérő alatt kiesett az egyik kontaktlencséje, a második helyről rajtolhatott a versenyeken (a kontaktlencsével máskor is volt már baja, és mivel a szemüveget nem kedveli, valószínűleg hamarosan kés alá fekszik).

Az időmérőn elért 2,14-es köridő összetettben a mezőny közepére volt elég – ami egy 600-as motortól nagyon jó időeredmény. A bajnoki címhez éppen csak be kellett volna futni, de a magyar lány néhány superbike és supersport motort megelőzve kategóriájának első helyén hozta mindkét futamon, így stílusosan nyerte a bajnoki sorozatot.

Katarban számtalan magyar izgulta végig a versenyeket – “nincs annál jobb érzés, mint amikor a helyszínen is szurkolnak a versenyzőnek”. Ezzel az eredménnyel Wicca örökre beírta magát a (magyar) motorsport nagykönyvébe.


“Megvan!!!” – kezdte nyilatkozatát Kis Viki. “Megvan, amiért dolgoztunk, amiért jöttünk, zsebben a katari 600-as (LARRS) bajnoki cím! 210 ponttal és az utolsó fordulón dupla győzelemmel sikerült az összetett első hely! Szenzációs hétvégét tudhatok magam mögött, még fel sem fogtam igazán, mi történt. Még csak március elejét írjuk, de már túl vagyok egy szezonon. Nagyon izgalmas versenyekben volt részem. Az első futam első felében hatalmasat csatáztunk a második helyezett kolumbiaival, és egy supersportos kollégával. Volt, hogy egyszerre hárman kanyarodtunk fej fej mellett, de végig tiszta verseny volt. Előző nap kaptam egy-két jó tanácsot a Moto2-es pilótától, Anthony Westtől, aminek meg is lett az eredménye, egy teljes másodpercet sikerült lefaragnom a legjobb időmből, ami most 2.11,248!”


“A második futam nem volt egy gyalog galopp, adódott némi technikai problémám: nem igazán tudtam kanyarodni, tempónál elcsúszott az eleje, nem tudtam íven tartani a motort. Keményen kellett küzdenem vele, de végül így is sikerült kiharcolni a dobogó legfelső fokát. Mint utóbb kiderült, a szeleppel volt egy kis gond, szökött a levegő, így 1,1-es nyomással jöttem le a pályáról, ami igencsak 1 barral kevesebb a kelleténél, de meglett. Boldogan és büszkén álltam minden alkalommal a pódium tetején, nagyon nagy öröm, hogy a Katarban élő magyarok is kijöttek szurkolni, és együtt hallgathattuk a Himnuszt, ilyen távol az otthontól”


“De ez nemcsak nekünk szólt ott, hanem minden egyes magyarnak, hiszen kis hazánkkal a szívemben érkeztem a versenyre. Hálás vagyok a biztatásért, a szurkolásért, rengeteg erőt ad a versenyek előtt, a csillagokat is lehoznám ilyenkor, ha tudnám! Köszönöm a támogatást Noéminek (legyen mindig ilyen szuper nőnapunk) és a H-Moto Teamnek a lehetőséget, hogy Katarban versenyezhetek a QMMF Teamnek, valamint köszönöm a kinti csapatnak a segítséget és profi munkát. Remélem, a következő szezonban is lesz helyem a rajtrácson. Úgy érzem, nagyon jó úton haladunk előre, alig várom, hogy egy hónap múlva megkezdődjön az Európa-kupa, ahol folytatjuk a megkezdett munkát!”

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés

Trending