Csatlakozz hozzánk

Hírek

Juhász Dávid a WSBK Superstockban?

A Tomracing versenyzője Győrfi Alennel egy bajnokságban, a Superstock 1000-ben szerepelne

Közzétéve

ekkor

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Leadta előzetes nevezését a 2013-as Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatába a Tomracing Motorsport Team. A magyar csapat élversenyzője, Juhász Dávid szereplésével kapcsolatban azonban egyelőre még vannak kérdőjelek.

A Tomracing tulajdonosa, Miklósy Tamás, bizakodó, ám tudja, az előzetes nevezési listán való szereplés még nem garancia ahhoz, hogy ott lesznek április 14-én, a szezonnyitó aragóniai futam rajtrácsán. Juhász Dávid úgy véli, a fejlődése érdekében mindenképpen váltania kell, és a Superstock 1000-es sorozatban szeretné bebizonyítani, hogy a hazai sikerek után a nemzetközi mezőnyben is versenyképes tud lenni.

“Sok a kérdőjel és sok a bizonytalanság még a csapat Superbike világbajnokságon való elindulása körül, mivel a mai magyar gazdasági helyzetben nem egyszerű előteremteni azt az összeget, amivel biztosan rajthoz tudnánk állni. Az előzetes nevezésünket ugyan korábban leadtuk az FIM (Nemzetközi Motoros Szövetség) felé, ám ez nem jár semmilyen kötelezettséggel. Bízom benne, hogy már idén sikerül rajthoz állnunk. Dávid személyében egy nagyon tehetséges és gyors pilótánk van, akiben megvan minden olyan adottság, ami ahhoz szükséges, hogy nemzetközi szinten is sikeres legyen, ráadásul még csak 20 éves. Amennyiben már idén sikerül kijutnunk a vb-re, nem titkolom, azzal lennék elégedett, ha Dávid minden futamon célba érne, és lehetőleg minél több pontot szerezne, annak ellenére, hogy a pályák többsége ismeretlen lesz számára. Azonban tisztában vagyok a képességeivel, és tudom, hogy rendkívül gyorsan el tudja sajátítani az adott pálya nyomvonalát. Erre a legjobb példa egy korábbi angliai teszt, ahol egy idegen motorral úgy ment fel a pályára, hogy nem ismerte a ring vonalvezetését, ám a nap végére mégis pályacsúcsot motorozott” – mondta Miklósy Tamás csapatvezető.


Juhász Dávid kinőtte a hazai bajnokságot, a WSBK Superstock-ba vágyik: “Maximalista vagyok magammal, de újoncként mindenképpen reális célokat kell kitűznöm magam elé”

“A pályafutásom olyan pontjához érkeztem el, hogy feljebb kell lépnem, ha fejlődni akarok, ha jobb versenyzővé szeretnék válni. Ehhez a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozata a legideálisabb, ahol komoly nemzetközi mezőnyben is bizonyíthatok. A tavalyi motorom ebben a bajnokságban nagyon kevés lenne, így itt is váltani fogok. A BMW és a Kawasaki a két lehetőség, ami szóba jöhet, ám ha választanom kéne, mindenképpen az utóbbi lenne a befutó, mert azt versenyképesebbnek érzem a ‘stock 1000-es kategóriában. Vannak olyan pályák, ahol korábban már mentem, mint például Magny Cours és Monza, de a többségük új lesz számomra. Nem félek a megtanulásuktól, mivel szerencsére jól alkalmazkodom az új viszonyokhoz. Maximalista vagyok magammal, de újoncként mindenképpen reális célokat kell kitűznöm magam elé. Hosszabb távra tervezek, és azt szeretném, ha az első, úgynevezett tanulóévemben a futamok egy részét pontszerzőként zárnám, míg 2014-ben a szezon végén már a TOP tízbe kerülés lenne a cél, valamint az, hogy egy-két versenyen harcban legyek a legjobbakkal a dobogós helyekért” – nyilatkozta Juhász Dávid, a leendő ‘stock 1000-es versenyző.

Forrás: Tomracing

MPS ALPINESTARS 2017
ALPINESTARS OFF ROAD

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending