Csatlakozz hozzánk

Hírek

Jogsiszerzés nehezített pályán…

Jövőre jelentősen változnak a vezetői engedélyhez jutás feltételei, több szempontból is…

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Szöveg: Szikora Dominika >> domino@tesztmotor.hu; Képek: TM archív

Már tavaly év végén is jelentős változásokat vezettek be a motoros jogosítvány-szerzés feltételeiben – eltörölték például a 2 éven túli különbözeti vizsgát “A” kategória esetében, és bevezették a B125-öt. Ha ez nem lett volna elég, most még jelentősebb módosítások készülnek…

2013. január 19-étől ugyanis az Unió elvárásaihoz igazodva mind a kor-, mind a teljesítményhatárokat (ki)tolják, így az idei szezonban utoljára van lehetőség a jelenlegi feltételek mellett letenni a jogsit…

A változás a most meglévő 4 kategóriából 3-at érint:

A segédmotoros M jogosítványra eddig 14 éves kortól lehetett nevezni, jövő évtől ez kitolódik 16-ra. E kategória neve ezután AM lesz – pozitívum, hogy míg eddig ez egy nemzeti kategória volt, tehát csak idehaza közlekedhettünk vele, az új AM már nemetközi engedélynek minősül majd, így akár külföldön is gurulhatunk ennek birtokában.

Az “A1”-hez nem nyúltak – ezzel továbbra is maximum 125 köbcentis és 11 kilowattos gépekre lehet felülni, változatlanul 16 éves kortól. Nem is lett volna szerencsés az ezen való módosítás, hiszen ez esetben valószínűleg kapásból változott volna a még elég friss “kedvezményes A1”, népiesen “B125” is.

Az A korlátozott kategóriát ezentúl A2-nek kell majd hívnunk, és a jelenlegi 25 kilowatt teljesítményű (ill. 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó) motorok helyett max. 35 kilowattos és 0,2 kW/kg-os vasak vezetésére jogosít majd. Viszont változatlanul 18 év a limit.


Az EU nyomására mind a kor-, mind a teljesítményhatárok növekednek – a kérdés, eléri-e célját a változtatás?

Sokakban felmerült a kérdés, mi lesz azokkal, akinek már megvan az A korlátos jogsijuk? Ezentúl ők is vezethetnek majd 35kW-os gépeket? Nos, a válasz nem, a már meglévő engedélyeket nem érinti a változás, így senki sem vezethet nagyobb teljesítményű gépet, mint amekkorára a már megszerzett engedélye szól.

Végül, de nem utolsó sorban – ami a legnagyobb “felzúdulást” váltotta ki -, az A korlátlan (nagymotoros) jogosítványt hivatalos motoros előélet nélkül ezentúl csak 24 éves kor felett lehet megszerezni.

Tapasztalatok a “B125”-ről

Tavalyi (gyakorlatilag idei) bevezetése óta sokan éltek a “B125” lehetőségével is. Megoszlanak a vélemények mind magáról a kategóriáról, mind a képzés feltételeiről. A Jogsiközpont vezetője, Lévai Antal szerint nagyon változó, hogy ki milyen mentalitással áll hozzá az oktatáshoz. Úgy fogalmazott: aki elismeri, hogy legtöbb esetben kevés a (kötelező) 50 perc, azzal nincs gond. Viszont aki ezt nem látja be, könnyen érheti csalódás. Pláne igaz ez arra, aki mindenféle motoros előélet nélkül megy oda, ami nem egyszer előfordul. Aki pedig eddig kamikáze módon közlekedett a városban 50-es robogójával, annak sürgősen le kell vetkőzni ezt a mentalitást, mert a forgalmi vizsgán nyilvánvalóan nem az az elvárás – ha ez sikerül, már félsiker. Azért is érdemes rászánni azt a plusz pár órát, és adott esetben megtanulni a váltás csínját-bínját, mert ha valaki robogóval teljesíti a vizsgát, a jogosítványába is bekerül ez a korlátozás. Mérlegelni kell persze, hogy ne keserű szájízzel távozzon a páciens – sokan ugyanis annyi plusz órát voltak kénytelenek venni, hogy abból szinte már egy nagyobb kategória is kijött volna…


A Jogsiközpontnál egyébként 31.000 forint a “könnyített A1” vizsgadíjjal együtt, és ennyiért a legtöbbször nem is 50 percet, hanem dupla annyit foglalkoznak a tanulókkal… 

És itt jön képbe az az apró finomság, hogy nem csak a kor-, hanem a teljesítményhatárokba is belepiszkáltak: ma még elegendő például egy 500 köbcentis motor ahhoz, hogy megszerezhessük a “nagy A-t”, 2013-tól viszont ugyanezt már csak legalább 600 köbcentis és 40 kW-os géppel tehetjük – ami persze a gyakorlatban minimum egy 650-es vasat jelent, hiszen kereken 600 köbcentis motor szinte nincs is… Ez tehát az iskolák gépparkját is átfésüli majd – búcsút kell mondani a kisebb, könnyebb gépeknek…

Szintén a jogsiközpontos Lévai Antaltól érdeklődtünk, mennyiben érinti ez (rosszul) a leendő nebulókat. Azt mondja, ők nem számítanak arra, hogy ez sokakat elrémítene a nagymotoron történő tanulástól – fizikailag nyilván nehezebb egy erősebb gép, de számtalan előnye is van. Ők is korszerű, “finom” gépekkel készülnek a jövő (tanuló) szezonra, hogy megkönnyítsék a mazsolák dolgát.


Várhatóan jelentősen átalakul a “nagymotoros” géppark, elbúcsúzhatnak a mazsolák a CBF500-astól…

Ami pedig a folyamatban lévő oktatást illeti: a megkezdett “M” és “Ak” kategóriás képzés befejezését nem lehet január 18. utánra halasztani, mert az összes eddigi óra/vizsga elvész. Röviden: vagy befejezed idén, vagy kezdheted az egészet elölről. És itt is van egy kis csavar a történetben, mert bár hivatalosan januárig kell befejezni, a motoros oktatás általában már október-november környékén leáll, így szűk három hónapja maradt annak, aki még a jelenlegi rendszer szerint akar jogsi-tulajdonos lenni.  

A hivatalos indoklás szerint egyébként azért akarják szigorítani a kis rózsaszín kártya megszerzésének feltételeit, mert a baleseti statisztikák sajnos igencsak felfelé ívelő görbét mutatnak, már ami a két keréken közlekedőket illeti – közel egy évtized alatt 34 százalékkal lett több a motoros balesetek száma (ami nem éppen szívderítő eredmény). A kérdés már csak az, hogy ezzel az intézkedéssel megállítható (vagy még jobb esetben megfordítható-e) a tendencia, vagy csupán még több tapasztalatlan, de immár jogsi nélkül száguldozó fiatalt kapunk végeredménynek?

Sokak véleménye szerint inkább a mentalitáson kellene változtatni, hiszen aki felelőtlen, az sajnos kortól függetlenül “megcsinálhatja a bajt”. A bölcsek köve nem biztos, hogy a korhatárok kitolásában van elrejtve, de a változtatás hasznát/haszontalanságát majd az idő igazolja.


…ahogy a szintén népszerű ER-5-től is. Az elvárások egyébként az öltözéket illetően is fokozódnak: ma már nem elég a tornacipő-farmerdzseki kombó, kötelező a protektoros felszerelés alul és felül is… de ez nem is baj

Nektek mi a véleményetek a módosításokról? Jó ötletnek tartjátok a korhatár kitolását?

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Trending