Connect with us
Suzuki
just1 mx

Egyéb

Jogosítvánnyal a munkaerőpiacra

Hivatásszerűen a volán mögött ülni és róni a kilométereket közel sem annyira monoton, mint sokan gondolnák. Számos különböző munkakör, lehetőség és munkarend áll az álláskeresők rendelkezésére. Persze sok múlik azon is, hogy milyen kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkeznek.

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Vitatkozni ugyan lehet az állítással, de alapvetően mégis igaz marad: a legtöbb jól fizető, sikeres karrierhez vezető álláshoz mindenképpen szükséges valamilyen képesítés, előképzettség vagy épp az ezt igazoló dokumentumok. Ezután persze a legtöbb a munkavállalón múlik, hiszen a munkája során bizonyítania kell, hogy ezek sem csak üres igazolások, hanem valóban alátámasztott képességek. A munkaerőpiac azonban folyamatos mozgásban van és egyre több olyan jól fizető állást is találni, melyhez nem szükséges számtalan tanulmányi fokozatot, nyelvvizsgát vagy egyéb képesítést bizonyítani. Ide tartozik például egy sofőr állás is, melyhez alapesetben elég egy vezetői engedély és – bár nem mindig – némi vezetői tapasztalat.

Egy sofőr állás esetén elegendő belépő lehet a jogosítvány megléte

Lássuk be, egy jogosítvány megléte igencsak kedvező belpő egy sikeres karrier felé. Márpedig egy sofőr állás ennek a lehetőségét is magában hordozza, melyhez persze megfelelő szorgalom is szükséges. A jogosítvány egyébként is fontos okmány, ha a munkaerőpiaci aspektust figyelmen kívül is hagyjuk. Mindennapi életünk során is sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy autóba, motorra kell ülnünk, sokszor akár kényelmi szempontok okán is. A jogosítvány megszerzése tehát az emberek jelentős százaléka számára evidencia. Ha pedig ennek birtokában egy jól fizető sofőr állás is ütheti a markunkat, az igencsak kedvező távlat.

B-kategóriás kilátások

Egy sofőr állás esetén a belépőszint mindenképpen a B-kategóriás jogosítvány szintjére tehető. Ezzel a vezetői engedéllyel ugyanis jogosultak vagyunk 3,5 tonnát nem meghaladó összsúlyú járművek vezetésére. Ebbe a keretbe pedig meglehetősen sok típus és ezáltal sok munkakör belefér. Arról nem is beszélve, hogy a kategória 50 köbcentis motorok vezetésére is feljogosít. Lássuk be, ha sofőr állásról van szó, egy ilyen járműpark már igencsak sokszínű lehetőségeket tartogat. Az utóbbi időszakban pedig egyre népszerűbbé is váltak az ilyen jellegű munkák.

A B-kategóriás sofőr állás palettán vonzó opciónak számíthat a taxisofőr vagy a különféle futár állások is. Előbbi esetben szükség lesz pályaalkalmassági vizsgálatra is, ami nagyban megszűri az alkalmas jelöltek körét, ám utóbbi munkakörbe jóval többen vághatnak bele. Nem kérdés, hogy egy-egy sofőr állás hatalmas elhivatottságot, munkabírást és szorgalmat követel. Sokszor hangzik el, hogy ez a munkakör túlságosan monoton, a volán mögött töltött órák pedig unalmasak. Ennek megítélése mindenkinek a saját feladata, az azonban biztos, hogy akár egy B-kategóriás jogosítvány birtokában is szép karriert futhatunk be. És a többi kategóriáról még szó sem eset.

A teherszállítmányozásban is számos sofőr helyezkedik el

A teherszállítmányozásban is számos sofőr helyezkedik el

A teherszállítás szolgálatában

A B-kategóriás jogosítványra épülő különféle kategóriák a sofőr állás paletta egészen más szegmensét képviselik. A D vagy épp C kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezők már a 3,5 tonnát meghaladó járművek vezetésére is jogosultak. Előbbi esetben ez utasszállító buszokat jelent, így tehát a különféle buszvezetői állások lehetnek reális opciók. Jóval népszerűbb álláslehetőségnek számítanak azonban a C-kategóriával végezhető teherszállítási munkák. Ez esetben a sofőr állás lényegében egyenlő a kamionsofőri karrierrel, mely jellemzően igencsak jövedelmezőnek bizonyul, sokszor nyugati szintű bérekkel.

Persze itt is beszélhetünk a munka másik oldaláról: a kamionsofőrök – kiváltképp a „nemzetközizők” – jellemzően hosszabb időszakokat töltenek az úton, távol otthonuktól. A bérezés ez esetben ténylegesen kiemelkedő, ugyanakkor érdemes számolni ezzel a tényezővel is. Ha valaki számára ez nem jelent problémát, kevesebb kötöttsége van, úgy az évek során akár egy egészen szép megtakarítás is összerakható ebből a szakmából, a váltásra pedig mindig van lehetőség. A teherszállítmányozás belföldi ágazata is jó opciókat kínál, ez esetben pedig már a távolság sem akadály. Az, hogy ki hogyan képzeli el a karrierjét és ebbe mennyi munkát és energiát kíván fektetni, abszolút szubjektív. Az azonban biztos, hogy akár egy jogosítvánnyal is kiváló lehetőségeket találunk a munkaerőpiacon.

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending