Adler – újrakezdés negyvenéves szünet után
1886-ban rakta le Heinrich Kleyer az Adler kerékpárgyár alapkövét. Az első motorizált kétkerekű – amelyet francia gyártmányú DeDion-motorral építettek – 1091-ben gördült ki a frankfurti szerelőcsarnokból, majd 1903-tól kezdődött meg a saját fejlesztésű motorok gyártása.
Ennek ellenére 1907-ben úgy döntött a cég vezetősége, hogy a gépkocsik mellett kizárólag kerékpárok gyártásával foglalkozik. E döntés után 40 évig az Adler nem gyártott motorkerékpárokat.
1949-ben indult újra a motorkerékpárok építése.
A világháború utáni első modell egy 98 cm3-es, egyhengeres, kétütemű gép volt, amely tökéletesen megfelelt annak a kornak amelyben született. Az ötvenes évek elejétől aztán jelentkeztek a nagyobb teljesítményű gépek iránti igények, s ennek megfelelően az Adler piacra hozta a kéthengeres, 200, illetve 250 cm3-es motorkerékpárját. A modern műszaki megoldások élénkítően hatottak a keresletre: 1955-ben már kilencvenezer gép került le a futószalagról.
Annak ellenére, hogy a gépek igen jól beváltak a gyakorlatban, értékesítési nehézségek miatt le kellett mondania a motorkerékpárok gyártásáról, és a céget a Grundig vette át.
Ugyanakkor az új korszakot nyitó kéthengereseket szívesen használják mintaként a külföldi konstruktőrök.

Modell: V2
Gyártási év: 1902
Teljesítmény: 5 LE
Lökettérfogat: 576 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Adler V2
Az Adlernél csak 6 évig tartott a motorkerékpár-gyártás kezdeti időszaka. Ezekből az évekből származik ez az oldalkocsis csoda, amelyet egy kéthengeres motor hajtott. A motor forgatónyomatékát – váltó nélkül – egy szíjjal vitték át közvetlenül a hátsó tengelyre. A bőrbevonatú üléssel és jó rugózással ellátott oldalkocsis gép kifejezetten elegáns konstrukció benyomását kelti.

Modell: 3,5 PS
Gyártási év: 1902
Teljesítmény: 2,5 LE
Lökettérfogat: 370 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Adler 3,5 PS
A korábban gépkocsikat és kerékpárokat gyártó cég első motorkerékpárjába francia gyártmányú DeDion-motorokat építettek. Az egyhengeres motor teljesítménye 3,5 LE volt, a forgatónyomatékot egy szíjáttétellel közvetlenül a hátsó tengelyre vitték át. Az első kerék egyszerű rudazatos féke csak minimális lassulást biztosított.
1093-tól az Adler már saját motorokat gyártott.

Modell: M 200
Gyártási év: 1952
Teljesítmény: 9,3 LE
Lökettérfogat: 195 cm3
Motortípus: kétütemű, kéthengeres
- Adler M 200
1951 őszén mutatta be az Adler az új kétütemű kéthengerest. A versenyképes motorteljesítmény mellett az ikerhengeres gép utazási komfortja is figyelemreméltó volt. A hátsó kerék függőleges rugóoszlopa az első kerék rugótekercses csővillája a későbbiekben már nem felet meg a modern motorok követelményeinek.

Modell: M 250
Gyártási év: 1953
Teljesítmény 12 LE
Lökettérfogat: 248 cm3
Motortípus: kéthengeres, kétütemű
- Adler M 250
Az 200-as lökettérfogatának növelése a henger felfúrásával viszonylag egyszerűen megoldható volt. 1953-ban mutatta be az Adler a nagyobb teljesítményű változatot, amelynek legnagyobb sebessége már nem 95 km/óra volt, hanem elérte a 116 km/órát.

Modell: 250 GS
Gyártási év: 1953
Teljesítmény: 17 LE
Lökettérfogat: 247 cm3
Motortípus: kéthengeres, kétütemű
- Adler 250 GS
Jóllehet az Adlert 1957-ben átvette a Grundig és a motorkerékpár gyártás megszűnt, Dieter Falk egy Adler nyergében nyert utcai motorverseny-bajnokságot. Willy Klee szerelő, még a hetvenes évek végén is felkészítette – csupán lelkesedésből – e modellt a városokban rendezett versenyekre.
Az Adler 250 GS ugyanis az a jármű volt, amely a Yamaha számára leginkább komoly ellenfelet jelentett.

Modell: MB 200
Gyártási év: 1954
Teljesítmény: 11,4 LE
Lökettérfogat: 195 cm3
Motortípus: kétütemű, kéthengeres
- Adler MB 200
Csupán az M 250-es továbbfejlesztett – és MB 200-ra keresztelt – változatának sikerült elérni, hogy futóműve legalább olyan gyorsaságot bírjon, mint amelyre a nagyon is népszerű motor lehetőséget adott. A kéthengeres MB – az eredeti példányhoz hasonlóan – 16 colos kerekeken futott. Az Adlernél a 200 cm3-eseket két modellváltozatban készítették: az MB 201-es egyhengeres kétütemű motor, az MB 200-ast pedig egy kétütemű ikerhengeres motor vitte.

Modell: MB 250
Gyártási év: 1955
Teljesítmény: 16 LE
Lökettérfogat: 248 cm3
Motortípus: kéthengeres, kétütemű
- Adler MB 250
Ellentétben az M 250-essel, az 1954-ben bemutatott MB 250-es új futóművet kapott. A kétütemű, kéthengeres motor meglepő teljesítményre volt képes, s így a gép saját kategóriájában a leginkább sportos modell lett. A minimális vibráció és a hirtelen nagy fordulatszámon dolgozó, szokatlan hangú, „harapós” motor a legfőbb jellemzői ennek a korszerű, de igen költséges munkával kifejlesztett konstrukciónak.
Forrás: 1000 motor