Az AWO tulajdonképpen azonos a Simsonnal. Ezzel együtt: a thüringiai Suhl városában szovjet katonai közigazgatás alatt dolgozó Simson, a szovjet „autowelo” szó betűit felhasználva AWO márkanévvel gyártott motorokat. Az AWO gépek semmiképpen nem voltak az egykori nyugati konstrukciók koppintásai. A Simson műhelyében 1950-ben készült nullszéria határozottan és teljesen új koncepció szerint készült. Az, hogy az AWO gépek némileg hasonlítottak az egyhengeres BMW-hez, inkább a háború utáni évek szűkösségével függ össze. A háborút követő szocialista tervgazdaságban nem lehetett vezérműláncot szerezni, hiánycikk volt a hajtólánc is. Éppen ezért kardántengelyes meghajtást és szelepemelős vezérlést kellett alkalmazni, emiatt a motor hossztengelye kissé megnyúlt. A hajszálvékony spirálrugókkal és szelepemelő tűkkel dolgozó motor – a BMW-hez viszonyítva – lényegesen előbbre került. Az NDK-ban 1960-ban kezdődött el a modern kétütemű motorok gyártása.

Modell: 425 T
Gyártási év: 1950
Teljesítmény: 12 LE
Lökettérfogat: 250 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

AWO 425 T oldalkocsis változat
-
AWO 425 T
Az AWO túraváltozata kifejezetten „strapabíró” modellként került le a szalagról. Kompressziója mindössze 6,7:1 arányú volt, teljesítménye 12 LE. Maximálisan elérhető 100 km/h sebessége senkinek nem okozott betegséget. Rendszerint oldalkocsis változatban használták. Az NDK-ban igen hosszú pályát futott be: 125 ezres példányszámban fogyott el 1950 és 1960 között.

Modell: 425 S
Gyártási év: 1956
Teljesítmény: 14 LE
Lökettérfogat: 250 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
-
AWO 425 S
Egy kicsit megváltozott a kompresszió – aránya 8,3:1 lett -, a hengerfejet kicsit átalakították, s ennek eredményeként javultak a termikus mutatók. Így sikerült az AWO 425 sportváltozatával 14 LE-s teljesítményt és 110 km/órás végsebességet elérni. A hátsó trapézok átalakításával a motor „kifejezetten sportossá” vált, 1956 és 61 között 85 ezer darabot értékesítettek.

Modell: E 350 (prototípus)
Gyártási év: 1960
Teljesítmény: 20 LE
Lökettérfogat: 350 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
-
Simson E 350
A 250 cm3-es egyhengeres gépekből fejlesztett 350-es motorokat a berlini helyőrség kapta. Néhány – burkolattal ellátott – civil példányt is készítettek a Suhl városkában lévő műhely fejlesztőmérnökei. Ez egyúttal a részleg utolsó konstrukciója volt, az NDK 1960-tól rátért a modern és egyszerű kétüteműek gyártására.

Modell: Doppeltes Lottchen (egyedi darab)
Gyártási év: 1996
Teljesítmény: kb 20 LE
Lökettérfogat: kétszer 250 cm3
Motortípus: két egyhengeres, négyütemű motor
-
Doppeltes Lottchen
A berlini fal összeomlását követően készült ez az egyedi konstrukció, összeszerelői az NDK lelkes motorrajongói közül kerültek ki. Ezzel együtt a motor sebessége nem felelt meg a tervezettnek. A két motor – teljesítményük külön-külön 14 LE -, de ez nem összegződött mechanikusan, amint az a konstruktőrök (lelkesedésüktől megtévesztve) várták.
Forrás: 1000 motorkerékpár
– Ismertebb motorkerékpár-márkák – Az Adler története
– Ismertebb motorkerékpár- márkák – Az Aermacchi története
– Ismertebb motorkerékpár-márkák – Az AJS története
– Ismertebb motorkerékpár-márkák – Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
-Ismertebb motorkerékpár-márkák – Ariel – tradíció és extravagancia