Connect with us
Suzuki
just1 mx

Blog

Az AJS, amit nem tudnak újraéleszteni

Az AJS története

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Az angol Stevens Screw Company története 1897-ben egy négyütemű motor megépítésével kezdődött. A négy Stevens-testvér a megfelelő időben fejlesztette ki a megfelelő terméket. Az egyhengeres, vízhűtéses motort sok motorkerékpár-gyár rendelte meg, hogy beépítse saját járműveibe. Jack Stevens 1909-ben alapította meg az AJS céget, mivel az volt a szándéka, hogy komplett motorkerékpárokat építsen. Egy szolid, egyszerű, oldalvezérelt 300 cm3-es jármű lett az eredmény.

A Wolverhampton városában bejegyzett márka akkor vált népszerűvé, amikor 1919-ben a Tourist Trophy győztese lett. A húszas években aztán újabb nagyszerű győzelmek születtek.
Az AJS bővítette a közúti közlekedésre szolgáló motorkerékpárjainak választékát, majd a cég kiskocsikat, rádiókat és egyéb termékeket is gyártani kezdett, s végül felvásárolta a Matchless.
Az AJS motorokat innentől a Matchless londoni üzemében szerelték.
Nagy elismerést szerzett az AJS 500 cm3-es, négyhengeres V-motorral hajtott versenygépének bemutatásával, amelybe – már a világháború kitörése előtt – kompresszort építettek.
1956-tól kezdve a Norton is az Associated Motorcyclesnek (AMC-nek) nevezett csoportosuláshoz tartozott. Az AMC egyre-másra szüntette be az AJS márkanév alatt futó termékek gyártását,
míg 1967-ben az AJS hagyományos négyütemű gépei véglegesen kikoptak a piacról.
Az AJS felélesztésére utoljára a hatvanas évek végén történtek kísérletek.

 

Modell: 7R
Gyártási év: 1961
Teljesítmény: 41 LE
Lökettérfogat: 348 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • AJS 7R
    Az AJC 7R minden bizonnyal a legismertebb angol motorkerékpárok közé tartozik. A szép vonalú, 350 cm3-es versenygép nagyban hasonlít a Matchless G50-eséhez, bár ez utóbbi 500 cm3-es motorra épült. Egyik márka sem nyert világbajnokságot, de tehetséges magánzók által sokszor okoztak meglepetést a világháború utáni évek versenyszervezőinek. A magnéziumból készült motorház, az alumíniumból készült benzin- és olajtank lehetővé tette, hogy az „utánpótlás-versenygépnek” (boy-racer) nevezett motor lényegesen könnyebb legyen konkurenseinél. A felül elhelyezett lánchajtású vezérmű növelte a motor teljesítményét, s biztosította a stabil fordulatszámot.

 

Modell: 18
Gyártási év: 1961
Teljesítmény: 25 LE
Lökettérfogat: 497 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • AJS 18
    A háborút követő években készült egyhengeres, műszakilag a harmincas évek modelljeit követi. Az „optikai modernizáció”, a szilárd kétszálas alváz és az akkumulátorral segített gyújtás ellenére: ez a modell konzervatívnak nevezhető. 350 és 500 cm3-es változatban került piacra, túra és verseny változatban.

Modell: 33
Gyártási év: 1965
Teljesítmény: 55 LE
Lökettérfogat: 745 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű

  • AJS 33
    Miután a Norton-Villiers Konszern átvette a Matchlesst és az AJS-t, az egyes márkanevek gyakran olyan „hibrid” konstrukciókat jelöltek, amelyek a legkülönbözőbb gyártó cégek alkatrészeiből álltak össze. Így aztán az AJS 33-ba például egy ikerhengeres motort építettek, az alvázat és a tankot az AJS-20 ikerhengeres géptől kölcsönözték, míg a villa és a kerekek ismét csak a Norton raktárából érkeztek. A Matchless hasonló modelljét G 15-nek, a Nortonét N15-nek nevezték.

Modell: Double T Racer
Gyártási év: 1967
Teljesítmény: 32 LE
Lökettérfogat: 247 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű

  • AJS Double T Racer
    1967-ben a Norton-Villiers Konszern egy kétütemű szériához használta ismét az AJS márkanevet. A Villiers Starmarker 250 cm3-es, majd később 350 cm3-es egyhengeres kétüteműje egy kis sportgépet hajtott. A modellt Doble T Racer és Alamos Scrambler változatban kínálták a piacon. 1969-ben aztán a Starmaker és a Y4 fejlesztett változatai váltották fel a nagy hagyományokkal rendelkező AJS márkanév alatt megjelent utolsó motorkerékpárokat.

Forrás: 1000 motorkerékpár

– Ismertebb motorkerékpár-márkák – Az Adler története
– Ismertebb motorkerékpár- márkák – Az Aermacchi története

 

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending