Tesztek

Interjú: Borsay Szabb

Borsay Szabival, a motoros világ ismert alakjával beszélgettem. De honnan is ismert?
Euromotor2
MotoStar

Borsay Szabival, a motoros világ ismert alakjával beszélgettem. De honnan is ismert?

Télen mást nem, csak a radiátort tudnánk mélyrehatóan és jó kedvvel tesztelni, de mivel azon nincs két kerék, így azt találtuk ki, hogy a holtszezonban inkább interjúzni fogunk. Beszéltetjük kicsit a hazai motoros világ ismertebb alakjait, versenyzőket, nem versenyzőket, magukról, a 2009-es évről, a terveikről, mindenről, ami érdekes lehet. Megpróbáljuk kicsit közelebb hozni hozzátok.

Mivel régóta tervezek beszélni Borsay Szabolccsal, akiről mindenki tud egy kicsit, de szerintem senki se mindent, ő lett az első áldozatunk. Sok mindenre kíváncsi voltam, pl. mi a fene élvezet van a gyorsulásban, miért hagyta abba a mutatványozást, vagy hogyan került bele a neve a Guinness-rekordok könyvébe. Nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a válaszok.

Ha egy ártatlan, hétköznapi szituációban megkérdezik tőled, hogy mivel foglalkozol, mit válaszolsz?

Élem az életem.

Na jó, ennyivel azért nem engedem elintézni. Azért kérdezem, mert láttalak már stunt motoron, gyorsaságin, versenyszerűen gyorsulsz, a krosszmotor és a quad sem idegen tőled, bütykölni is szeretsz, ráadásul van egy motoros üzleted immár 10 éve. Szóval?

Semmi különös nincs ezekben, csupán szeretek motorozni, és minden alkalmat megragadok rá, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Például nálam ennek abszolút része az is, hogy fogom magam és bármiféle cél nélkül elmegyek egyet szerpentinezni. Barátaim meg is jegyzik néha, milyen tök jó, hogy huszonvalahány év után sem unom ezt az egészet. Tényleg nem, ez a mai napig abszolút mozgat engem, eszemben sincs leszállni a nyeregből.

Honnan indult ez a mánia? Gondolom nagypapa, sufni, Simson, …

A bátyám motorozott, és persze fiatalon nekem is tetszett a dolog. Néha-néha megkaptam egy-két körre a Simsonját, aztán 14 évesen (1988) egyszer csak megörököltem tőle. Segédmotoros jogsim nem volt, de még abban az évben levizsgáztam, és rengeteget mentem. Meg hát rögtön jött a reszelés, meg a tuning, háromsebesből négysebességes lett a Simo, le lett fényezve fehérre, a sárvédő visszavágva, rezonátor kiput kapott meg ilyenek. Hát valahogy így indult a motorozásom.

Hogyan folytatódott?

Használtam vagy három évig a gépet, aztán eladtam, mert azt találtam ki, hogy nekem egy nagy japán motor kell, ez volt minden célom. Minden erőmmel elkezdtem gyűjtögetni, ekkor egy évig nem is igazán ültem fel semmire. Aztán ’92-ben végre meglett a japán csoda egy Suzuki GSX550 személyében, ami akkor egy űrjármű volt. Rendesen titkolni kellett anyámék előtt, mert ők egy 250-es japán négyüteműt engedtek csak, a nagyobbakat ki kellett volna verni a fejemből. A Suzuki így „a haveromé” volt, amit ő csak ott hagyott nálunk a garázsban, és én meg nyugodtan használhatom, ami egyébként nem is állt messze az igazságtól, mert tényleg egy ismerősömtől vettem. Ő aztán jó fej volt, mert miközben én kamuztam össze-vissza, hogy nem is olyan erős, meg nem is megy annyira, egyszer ott volt nálunk, és mikor apám megkérdezte, hogy „Na Zolikám, hogy megy a motor?”, ő rögtön rávágta, hogy „húú baromi jól, a 250-et is kiviszi.”. Ezzel rögtön meg is oldotta a problémát, többet nem kellett ferdíteni.

Mi volt akkor a terved a motorozással, voltak már nagyratörő céljaid?

Ja, nem, semmi különös terv nem volt, hogy majd egyszer nekem boltom lesz. Csak motoroztam, jól éreztem magam, mentünk a haverokkal túrázni, meg ilyenek. Szerelni is szerettem, akkoriban el is végeztem egy autószerelői technikumot a gimi után, aztán dolgoztam is nem egy motoros cégnél. Tetszett ez az egész motorozósdi.

Nem is feltétlenül a boltra gondoltam, inkább a sportra, saját magad próbára tételére valamiben.

Áá, ilyesmi akkor még eszembe se jutott. Pedig ’92-ben dolgoztam a Hungaroringen, hátul a sikánnál jegyszedőként, az 500-as MotoGP futamon. Azt hiszem akkor Eddie Lawson nyert, az volt a Cagiva első győzelme, Kocinski, meg Schwantz, meg ilyenek versenyeztek. Nagy élmény volt, de nem fertőzött meg annyira, hogy elkezdjek sportolni.

Pedig valamikor olyan tájt jött a stuntolás nem?

Kicsit később. Az úgy kezdődött, hogy valamikor 15 évvel ezelőtt rákattantam egy mai napig létező angol újságra, aminek az volt a neve, hogy Streetfighters, és baromira megtetszettek az 1100-es épített, olajos GSX-R-ek, meg társaik. Abban az újságban volt hirdetve egy videokazetta egy Európa Bajnokságnak nevezett valamiről, amit aztán meg is vettem, ez volt olyan ’95-’96 magasságában. Egy-két Bandit volt a filmen, régi CBR600 és hasonlók, és hát rongyosra néztem, ahogy egykerekeznek, meg mutatványoznak, nagyon komolynak tűnt akkor.

Ha jól tudom elég gyerekcipőben járt akkoriban a motoros akrobatizmus…

Jaja, itthon nem is nagyon volt, de még külföldön is épp hogy csak felfedezték a dolgot. Az első magyar versenyt még Tivadar haverommal együtt találtuk ki, meg szerveztük össze Csongrádon a főúton, valamikor ’98-ban. A Hidi Miki volt ott, talán a Szőllösi Pepe, én, és nem is tudom igazából volt-e más. Utólag viccesnek tűnik, de ha akkor valaki tudott 100 métert egykerekezni, az már istenkirály volt.

Mondhatjuk akkor, hogy te vagy a hazai stunt riding atyja?

Hát ez egy kicsit nagyképű lenne, ezt így inkább nem mondom. A lényeg, hogy szerettük csinálni, az első évben például brahiból jártunk gyorsulásokra, és kerekezgettünk meg ilyenek. Aztán rájöttünk, hogy ez tök jó, a közönségnek tetszik, meg mi is élvezzük, de csomó pénzünkbe kerül például, hogy állandóan lefüstölünk egy gumit. Ja, és akkor még figyelni kellett, hogy még azért haza tudjunk vele jönni. Szóval rájöttünk, hogy kellene és lehet is ebből pénzt keresni, legalább annyit, hogy nullára kijöjjünk valahogy. Először az Erdős Csabával együtt jártunk ide-oda, pl. a pannoniaringi éjszakai gyorsulásokra bemutatózni. Aztán különváltunk, és elkezdtem saját magam csinálni, hál’ isten akkor jött be a képbe egy nagyon komoly szponzorom, a Bomba, amitől nagyon sok segítséget kaptam, és a végégig meg is maradt mellettem. Akkoriban nyitottam meg a boltom is, az X-Bike-ot, ami idén 10 éves.

Milyen motorral kezdted a mutatványozást?

A legelső egy zsír új ’98-as Suzuki TL1000S volt, 1,45 millióért lehetett kapni. Egy évig motorozgattam vele, utána lett csak átalakítva, lekerült a fejidom, magas kormányt raktam rá, és hasonlók. Viszont hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, egy új motort csak nem kellene szétbarmolni, főleg hogy akkor még bukócsőről vagy -gombáról szó sem volt. El is adtam, és vettem egy olajos 1100-es Gixert, amivel már voltak zakók rendesen, volt hogy csapágyas lett a sok kerekezéstől, mert nem kapott olajat. Ilyenekre akkor még nem gondoltunk, még mindig csak kialakulóban volt az egész sport, örültünk ha 2-3 métert tudtunk első keréken gurulni.

Legnagyobb eredményed?

Volt mindenféle, de amit a legnagyobbnak tartok talán 2001-ben volt a cseheknél, ahol amolyan világbajnokságnak kikiáltott versenyen indultam. Elég nagy nevek jöttek össze pl. Kevin Carmichael, Craig Jones, Farias, és ott 7. lettem. Ráadásul úgy, hogy előtte két héttel ütött el egy BKV busz, és a vádlimban még öt öltés volt, és – mint később kiderült – el volt törve a csuklóm is, pontosabban a sajkacsontom. Jó fejek voltak a többiek meg a szervezők, ezek miatt kaptam kint egy külön díjat is.

Gondolom olyan ez a sport, mint egy nagy család, mindenki mindenkiért..

Hát igen, azaz olyan volt. Aztán idővel, ahogy egyre népszerűbb lett, kicsit elkurvult a dolog, azt hitték az emberek, hogy ezzel csilliárdokat lehet keresni, bele is vágtak, és ők már valamennyire máshogy álltak hozzá ehhez az egészhez. Ebből aztán bőven adódtak nézetkülönbségek, és szép lassan széthúzódott a társaság. Nekem egyébként nagyon jó volt ez a sport, mert amellett, hogy szerettem a stuntolást, az első 2-3 évben én, és még páran csináltuk csak komolyabban, és azt a pénzt, amit ezzel össze tudtam keresni egy az egyben beletoltam a boltba. Szerencsére át is fordult a dolog és 2006 végére többek közt azért is hagytam abba a mutatványozást, mert az üzletem már annyi munkát adott, hogy nem maradt mellette időm gyakorolni. Másrészről nem is nagyon volt értelme folytatni, a fiatalok nagyon ügyesek voltak, sok energiába telt volna jobbnak lenni náluk, és amúgy is inkább a boltomból éltem meg.

Annyiban kicsit furcsállom ezt, hogy azt hinné az ember, ez egy szerelem, nem pénzkereseti forrás, és képtelenség csak úgy abbahagyni, főleg, hogy te kezdted el a sportot. Most is belefér a munka mellett más (lásd gyorsulás), tehát ez nem érv.

Persze, de hát egyszer abbahagyja az ember, Mike Hailwood is elengedte a markolatot, hogy mást ne mondjak. Szerettem ezt csinálni, és nem a pénzért, de már túl sokat kellett volna feláldozni érte, hogy ott maradhassak a legjobbak között, versenyszinten nem lehet ezt olyan sokáig űzni, inkább átadtam a terepet a fiataloknak. A dragsterezés meg más, egyrészt mert az pénzt nem hoz, csak visz, másrészt ha megnézed nem nagyon vannak fiatal versenyzők a sportban, mert fejben nagyon ott kell lenni hozzá. Persze a dolog drágasága miatt sem látni sűrűn huszonéveseket, de ettől függetlenül a pakliban benne lenne, hogy a papa befizeti a fiát, hagy versenyezgessen. Mégsem igazán látni ilyet.

Visszatérve kicsit a stuntolásra, szerinted mindent elértél a sportban, amit akartál, vagy van benned hiányérzet?

Igazából sosem erőltettem a versenyzést, mert ez a stuntolás eleve elég szubjektív dolog, mindenkinek más tetszik. A versenyeken mindig van egy kis szájhúzás a többiek részéről, mondván „én 3 méterrel többet gurultam első keréken meg kettővel többet fordultam kormányon ülve, miért nem én lettem a második”, szóval annyira ez engem nem izgatott. Nem egyszer fordult elő, hogy végigbuliztuk, szórakoztuk, ökörködtük a verseny előtti éjszakát, miközben a többiek este 9-kor már feküdtek le aludni, mert „hú holnap verseny van”. Másnap meg kérdezték, „de hát így mi lesz, meg hogy”. Mondom „nem teljesen mindegy, hogy első, második, vagy akárhanyadik leszek?”. Én az elején letisztáztam magamban, hogy felesleges komolyabban törnöm magam, mert nem az van, mint egy pályaversenynél, ahol aki előbb körbeér, az nyer, hanem itt van 3-4 bíró, akinek,ha éppen nem vagy szimpatikus, akkor lejjebb húzzák a pontokat és kész. Én csak azért csináltam, mert jól éreztem magam, és mert jó volt a társaság.

Ha jól emlékszem megtalálható a neved a Guiness-rekordok könyvében? Mesélsz erről kicsit?

A 2004-esben meg a 2005-ösben voltam benne, ahogy hátrafele ülve állítok be sebességrekordot. Valakitől láttam videón, hogy megfordul a tankon, és háttal előre motorozik, gondoltam ezt én is megpróbálom. Hát párszor jól szájra is estem belőle, de aztán lassan már ment stabilan a fordulás meg a gurulás. Emlékszem, hogy az első nagyobb sebességű próba nagyon rossz volt, két másodperc után már fordultam is vissza, a szívem majd kiugrott. Persze lassan ehhez is hozzászoktam, és egyszer Kunmadarason szóltam az Erdős Csabinak (neki volt egyedül km órája a motoron), hogy jöjjön már utánam kíváncsiságból, hogy mennyivel megyek. Fogtam, lestifteltem a 750-es Gixert, és ahogy mentünk láttam, hogy Csabi szépen marad le a Buelljével. Utána jön oda, hogy „te hülye vagy, olyan két kilóig jöttem utánad, de nyúltál el tőlem”. Aztán rá egy évre kaptam egy 1000-es GSX-R-t a Suzukitól, és akkor kezdtünk el utánanézegetni, hogyan lehetne rekordot felállítni erre. Ez egyébként iszonyatosan macerás és komplikált, szóval igazából nem is arról szól ez a rekord, hogy én mekkora penge vagyok, inkább a szervezés érdemli meg a díjat. Amúgy 238 km/h volt a legnagyobb sebesség, amivel bemértek, a hivatalos rekordkísérleten viszont csak 200,7.

Lesz újabb kísérlet?

2005-ben egy angol srác egy R1 nyergében 240-nel átvette tőlem a rekordot, és tervbe volt véve, hogy esetleg egy Hayabusával vissza kellene venni tőle. Már csak azért is, mert a legnagyobb problémám az volt, hogy mivel a sisakokat nem hátrafele motorozásra tervezték, a menetszél nagyon rángatta a fejem, a testem meg ilyenkor vitorlaként funkcionált, nem tudtam már többel menni. Az angol gyerek meg rendesen a motor nyergében ült, és túraplexi is lehetett a gépen, így viszont megdönthető a dolog. 2006-ban nem sikerült szponzorokat szerezni a mutatványra, de jövőre lehet, hogy lesz belőle valami, még nem tudom, sőt azt se, hogy egyáltalán itthon kellene-e ezt. Volt szó róla Ben Bostrom menedzserével, hogy akár Amerikában is meg lehetne ezt csinálni, ott kicsit nagyobb számok röpködnek. Majd meglátjuk.

2006 végére a stuntolást abbahagytad, egy rekordon már túl vagy, dübörög az X-Bike, hogy jött képbe a dragsterezés?

Többek közt a kunmadarasi bemutatóinkon már megismerkedtem a gyorsulással, tetszett a dolog, de nem forgolódtam álmatlanul miatta. Kíváncsiságképpen gyorsulgattam utcai motorokkal, de nem éreztem semmiféle kihívást abban, hogy 11 vagy 10,98 másodperc alatt érek végig a pályán, és egész évben azon matekoljak, hogy egy századot faragjak az időmből. A Superstreet kategória már egy fokkal jobb, de azokban a motorokban olykor olyan komoly elektronikák vannak, mint a MotoGP-ben. Kis túlzással akárki, ha ráül, tud szépet menni velük, mert a bitek elintéznek mindent. Lestifteled és a rendszer optimalizálja a teljesítményt, meg figyel, hogy ne álljon egykerékre, és ne is pörögjön ki a kerék, meg ilyenek. Ez se vonzott annyira. Mindegy, igazából nem is gondolkodtam igazán a dolgon, aztán amikor 2007-ben váratlanul jött egy lehetőség, hogy meg lehetne venni egy régi dragster motort, azon vettem észre magam, hogy beleugrottam.

Mi tetszik ebben a főleg technikai sportban?

Az, hogy van körülbelül 8 másodperc, és az alatt eldől minden. Ha valami apróságot elront az ember, akkor nincs idő javítani, mint mondjuk egy pályaversenyen. Amerikában például nem hirdetnek másodikat, harmadikat, csak győztes van, és ez szerintem jópofa. Van egy mondás, hogy „ha te vagy a leggyorsabb, akkor csak te vagy gyors” és ez így is van.

Amúgy nem véletlenül mondják, hogy a dragsterezés a világ leggyorsabb sportja. A top-fuel motorok 20-25%-kal, a top-fuel autók meg 10-szer erősebbek, mint a Forma1-esek. Sőt, a gyorsulás a világ legnézettebb sportja, ezt sokan nem tudják, de alá lehet támasztani. Valószínűleg egyébként azért van ez, mert belátni az egész pályát az elejétől a végéig. Amerikában most adnak majd át egy olyan pályát, amin négy sáv van, egyszerre négyen gyorsulnak. Láttam egy videót, ahol négy top-fuel járgány megy egyszerre, na az elég kemény!

No, megvetted a motort, és utána?

Meglett a gép, de hát teljesen hülyék voltunk hozzá, annyit tudtunk, hol kell beleönteni a benzint, meg hol kell húzni a gázt. Fogalmunk nem volt mennyire kell felfújni a gumit, versenybenzin minek, azt, hogy két órát kell hűteni a motort, ugyan már, visszajöttünk és zutty menjünk még egyet. Szerencsére az a motor nem volt egy annyira nagyon durván kihegyezett darab, és nem büntette a hülyeséget. Akkor már járt ide versenyezni a Davide Ricci csapata, és ő mondta, hogy „ez egy szar, amivel mész, viszont van nekem egy tök jó eladó gépem, Hayabusa idomzattal, gondolkodj rajta”. Váltottunk pár e-mailt, aztán az én motorom megvették és szponzori segítséggel ugyan, de csak nálam kötött ki az a pro stock dragster motor.

Az már jóval komolyabb szintet képviselt, nem?

Jaja. Hát a legelső elindulás gyönyörű volt. Lementünk egy nappal előbb Kunmadarasra, és az olaszok mondták, hogy tök egyszerű, lestiftelem a gázt, kivágom a kuplungot, ha meg jön a villanó, akkor nyomom a gombot és kész. Jól van, mondom, akkor csinálom így. Lenyeleztem a gázkart, kivágtam a kuplungot, de hát négy ujjal fogtam és abban a pillanatban, hogy elengedtem, a motor kitekerte a kormányt a kezemből. A jobb kezemmel akasztottam a gázt, a motor úgy elindult, hogy azt se tudtam mi történik, 1 méteres kilengéssel kacsázott jobbra-balra, közben a bal kezemmel próbáltam elkapni a kormányt, hát majd beszartam. Köbö 50 méter után sikerült csak rámarkolnom a kuplungra, behúztam megálltam és újra születtem. Azóta – hiába mondanak mást – csak két ujjal fogom a kuplungot, a másik kettő a markolaton.

Hamar beleláttam, hogy tök jó, hogy megvettem ezt a motort, mert a kezelése egy dolog, de szerelni se fogom tudni. Persze elmutogatták egyszer-kétszer, hogyan kell állítgatni a kuplungot – ami egyébként csúszókuplung, csak fordítva, mint az utcai motorokon – meg ilyenek, de ez nem olyan műfaj, amit egyszer lát az ember és tudja. Így megegyeztem az olaszok szerelőjével, Carloval, aki Amerikában egy külön erre a sportra szakosodott iskolát is elvégzett, hogy egész évben mellettem lesz, és állítgatja a motorom. Jól sikerült, mert minden magyar verseny időmérőjén én voltam a leggyorsabb, és magyar versenyző egyszer sem vert meg idén.

Hogy képzeljük el, elég ehhez egy jó technika és egy jó szerelő, és boldog-boldogtalan bajnok tud lenni, vagy azért ebben erősen benne van a te tehetséged is?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az idei bajnoki címem csak rajtam múlt volna, persze nagyon sok múlik a jó technikán és ugyanúgy egy komoly szerelőn. Magyarországon például egyetlen olyan szerelő sincs, aki ehhez különösebben konyítana. Hiába jó szerelő valaki az utcai motorokhoz, vagy más sportokhoz, ez egy teljesen más dolog, nem hiába szenved mindenki a motorjával. Ha visszanézed egyetlen egy normális futamot nem tudott menni sem a Tóth Zoli, sem a Papp Laci, hiába lennének jó versenyzők. Én úgy gondolom, hogy egy ügyes, jó reflexű ember bele tud ebbe tanulni, nem feltétlenül vagyok akkora tehetség. Ettől függetlenül a Carlo nagyon dicsér engem, azt mondta, olyan pilótával még nem találkozott, aki ilyen gyorsan megtanult mindent, ilyen jól kezelte a motort. Például mesélte, hogy volt egy csaj pilótájuk, aki nagyon gyors volt, de egy hétvége alatt 20 kuplungszettet égetett le, én egyetlen egyet sem. Nem tudom, csak motorozok 20 éve, meg azért a stuntolással sok mindent megtanultam a motor kezelésével kapcsolatban, kifinomultabb a reflexem, gyorsabban működik a kezem, mintha nem csináltam volna.

Borsay Szabb, 2009, gyorsulás

Mire vagy büszke a dragsterezésben? Az egy dolog, hogy magyar bajnok lettél, de az előbbi technikai, szerelői dolgok miatt ez nem tűnik kihívásnak, vagy olyan komoly eredménynek. Van más is, amivel büszkélkedni tudsz?

Talán azzal, hogy ami eddig cél volt, azt mindig, mindenhol teljesítettük, pl. a magyar bajnoki cím. Volt egy külföldi megmérettetés is, a Nitrolympx, ahol az Pro Eleminator osztályban próbáltuk ki magunkat, ami egy összevont kategória, tehát indultak benne funny bike-ok (turbós, alkoholos motorok), promode-ok (nitrós gépek), meg ugye pro stock-ok, ami nekem is van. Köbö 32-en voltunk, az enyémen kívül még négy pro stock motorral, a többi mind komolyabb. A cél az volt, hogy bejussak a nyolcak közé, és nyolcadikként ez is sikerült. EB-n is az volt a cél, hogy bejussak a legjobb nyolc közé, az is összejött hetedikként. Egy dolgot nem értünk el, nagyon jó lett volna az év végére menni egy 7 másodperces időt. Amúgy ez is sikerülhetett volna, mert év végére jöttünk rá, mi volt a komolyabb fejlődés legnagyobb gátja. Mindig, amikor megnyomtuk a motort, azaz keményebbre volt állítva a kuplung, hogy durvábban induljon el, akkor mindig időt vesztettünk az első 200 méteren, miközben nyerni kellett volna vele. A második kétszáz méterünk viszont 1 tizeddel volt rosszabb, mint a tavaly Európa bajnok srácé, annak ellenére, hogy legalább 20kg-val nehezebb vagyok a többieknél, ami minimum 0,2 mp-et jelent a 402 méter végére. Szóval a végére jöttünk rá, hogy egyrészt – akármilyen hülyén hangzik, de – túl erős motort csinált a Carlo, ami megcsavarta az egész váz hátulját, másrészt meg ez a váz egy könnyű és más magasságú pilótára van tervezve, és ezen a szinten már ez is számít.

Hogy lesz így meg a 7 másodperces álomidő, azaz mik a továbbiak?

A mostani motorommal nem akarok tovább versenyezni, nem látom nagyon értelmét. Így egyelőre úgy néz ki, hogy eladom, van is már pár érdeklődő, vagy itthon tartom és teljes szervizzel, tehát a Carloval együtt bérbe adom, szerintem ez minden szempontból jó lehet annak, aki versenyezni akar. Ami pedig az én jövőmet illeti a sportban, ha jön új szponzor, akkor valószínűleg építünk egy vadonatúj motort, egy promodot. Hayabusa idomzatú, König vagy C&W vázat rendelek Amerikából, amit teljes mértékben rám szabnak, abba pedig beleteszünk egy nitrós Hayabusa blokkot. Inkább már ezé a jövő, mint a másik lehetőségé, a régi GSX1100-é. Ez a terv jövőre, aztán majd meglátjuk.

És ha nincs szponzor, akkor vége? Főleg, hogy hazai szinten jelenleg nem igazán van kihívás a gyorsulásban.

Nem ragaszkodok foggal-körömmel hozzá, hogy versenyezzek jövőre, de persze örülnék neki. Ha lesz szponzor, akkor mindenképp folytatom, és természetesen ha nem veszik meg a motorom, és bérbe se akarja senki venni – aminek inkább az ellenkezője az esélyes – és itt áll a garázsban a gép, akkor elindulok vele. Ez a verzió nem túl valószínű. Egyébként igen, ahogy mondod, nekem is a kihívás hiánya a legnagyobb gondom, azért ez mégis csak a versenyzésről szólna, de itthon nem számíthatok rá. Nem nagyképűségből mondom ezt, de ez körülbelül olyan, mintha a Magyar Köztársaság Kupán elindulna a Talma a MotoGP motorjával. És itt nem Gáboron van a hangsúly, hanem az alatta lévő technikán, és mellette lévő szerelőgárdán. Emiatt itthon nem sok értelmét látom indulni. Ezért is örülnék neki, ha Magyarországon maradna a motorom, valaki bérbe venné, és lehet le is nyomnának vele. Ámbár még jobb lenne, ha sikerülne összehozni azt a Közép-Kelet-Európai bajnokságot, amit jelenleg is nagy erőkkel szerveznek, mert akkor lenne a közeli országokban egy 5-6 fordulós bajnokság. Az EB ebből a szempontból nagyon durva, mert van egy futam Angliában, egy Finnországban, meg Svédországban, stb. és ezek olyan távolságok, ami anyagilag vállalhatatlan. Ebben a közeli versenysorozatban lenne kihívás bőven, főleg mert a tervek szerint csinálnának egy Competition kategóriát a kitámasztós kategóriának és viszlát. Nem lenne külön minden féle motornak más értékelés, mindig lenne kit utolérni. Ez tetszene.

Ami tuti, hogy a jövő évi Nitrolympx-en el akarok indulni, mert az egy iszonyat nagy és hangulatos verseny, professzionális a szervezés, a pálya, ráadásul jövőre lesz a 25. Nitro Olimpia, biztos nagy buli lesz. Van az olaszoknak egy 800 lóerős, 6,5 másodperces funny bike-juk, amit már pedzegettem is, hogy ha nem lesz motorom, mindenképpen szeretnék kibérelni. Néztek nagyokat, de nem zárkóztak el a dologtól.

Ha már így megfertőzött a gyorsulás, tudom hogy nem két kerék, de autóban nem próbálnád ki? Ha már itt tartunk, mi az álmod?

Nem tudom, egyelőre maradnék a motoroknál. Amúgy azt mindenkinek ajánlom, hogy egyszer nézzenek meg egy top fuel autót gyorsulni, pölö jövőre a május elsejei kunmadarasi EB-n . Nagyon durva, harminc méterre ülsz a lelátón és szabályosan remeg tőlük a mellkasod. A Nitrolympx-en beszélgettem az egyik pilótával, a top fuel kategória győztesével, az európa bajnokkal, és kérdeztem tőle, hogy „hátulról láttam, az egész autó megy jobbra-balra, csúszkál, vagy direkt csinál valamit?”. Azt válaszolta, hogy ez úgy működik, hogy bal kézzel fogja a kormányt, jobb kézzel valami féket húzogat, jobb lábbal meg adja a gázt, hogy tökéletes tapadás legyen, azért csúszkál. Mondom, mindezt 4,8 mp és 500 km/ó alatt, mire ő „jajaja”. Ott is hagytam a fenébe, ezek már betegek.

Hogy mi az álmom? Nem tudom. Egyszer jó lenne kipróbálni egy top-fuel motort, de hát az egy kegyetlen dolog. Meg jó lenne egyszer kint versenyezni Amerikában, az mégiscsak a dragster-ezés őshazája. Vannak ilyenek, de annál már nyugodtabb és megfontoltabb vagyok, hogy túl sok mindent feltegyek erre.

Nekem úgy tűnik a beszélgetés alapján, hogy te mindig is kerested a kalandokat, szeretsz belevágni új dolgokba.

Persze, szeretem, ha nem unatkozok és szeretem, ha olyan dolgokkal tudok foglalkozni, amik lekötnek. Például pont most találtam egy olyan túrát, ami közel egy éve már nagyon mozgatja a fantáziám. Indiában, a Himalája lábánál régi Royal Enfieldekkel végigvisznek 4-5 ezer méteres hágókon, sátorban alvással meg ilyenekkel, nagyon komoly lehet. Egy ilyet nagyon végigcsinálnék, több mint két hét, napi 2-300km a legjobb esetben is döngölt földúton, ráadásul ilyen csotrogányokkal, biztos izzasztó szerelések meg szívások lehetnek egy ilyen túrán. Van ez, meg van motorozás Peruban meg Chilében erdei utakon, hegyen-völgyön át, az is tetszik. Na meg Afrikában quadozni, Ausztráliában endurózni…

Akkor meg van a következő szerelem, bejárod a világot?

Szívesen csinálnák ilyesmit, de ehhez be kellene jönnie a lottó ötösnek.

El kell keserítenem téged, nem fog, mert azt én nyerem. Köszönöm a beszélgetést és kívánom, hogy legalább úgy bejöjjenek a dolgaid, mint ahogy eddig.

Köszi, remélem úgy lesz.

Comments

comments