Connect with us
just1 mx
Suzuki

Blog

Interjú Szőke Márkkal a 2020-as SuperEnduro VB-ről

“Ahhoz, hogy szerencsés legyél, helyzetbe kell hoznod magad. Még ha kicsi is az esély a sikerre, és nagy a verseny, azzal maximálhatod a lehetőségeidet, hogy fizikailag, szellemileg és érzelmileg felkészült vagy.”

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

A SuperEnduro VB versenysorozat egy olyan különleges rendezvény, ami nem a szabadban, hanem egy fedett pályán, mesterségesen épített természetes akadályok leküzdésével zajlik. Crossmotoros OB múltjával és egy év alatt kedvtelve összegurult Endurocross Bajnoki címével Szőke Márk ebbe a sütibe kóstolt bele, amire cirka 3 hónapja volt felkészülni.

“Úgy éreztem magam mintha a tenger közepébe dobtak volna ólom súlyokkal

A szárazedzéseket ugye könnyebb megoldani mivel minden adott a mai világban, viszont nagyon nem mindegy hogyan és mit edzek. Az edzéstervet ifj. Kerner László állította össze számomra és Dr. Ihász Ferenc végezte az élettani vizsgálatokat, miközben id. Németh Kornél irányítása alatt zajlottak a motoros edzések.

Hiába éreztem úgy 1,5 hónapnyi kőkemény superenduro pályán edzve, hogy vért izzadok, a versenyhez képest visszagondolva pofon egyszerűnek hatott.

35 versenyzőből a 12. helyre sikerült kvalifikálnom, így a “Remény-futamban” pole pozícióból indulhattam. A rajtot elhozva átvettem a vezetést, mikoris az utolsó előtti kör közepén széttört a váltó egy ütés miatt és egyesben maradt a motor. Emiatt elvesztettem a versenyt, bár az esti futamokon így sem indulhattam volna.

Ez tört el.

Bár az én időm volt a legjobb, s bár elvesztettem a versenyt, fantasztikus élmény volt részt venni rajta, és az edzések is a javamra váltak. Úgy érzem sokat tanultam, amit a jövőben kamatoztatni tudok. Csalódottságomat enyhíti az az eredmény, amit a 0-ról felépítve ilyen rövid idő alatt elértem. Jövőre remélem jobban sikerül szerepelnem. :) “-összegezte Maci az elmúlt időszakban történteket.

Fotók: Varga Zoltán, Lehotzky István

 

 

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending