Connect with us
just1 mx
Suzuki

Hírek

Imolai magyar fiúk (frissítve: magyar dobogó!)

Helyszíni riporterünk, Bitter Sanyi beszámolója is jön hamarosan, de addig itt vannak a versenyzők beszámolói! Frissítve: Bódis Richárd a dobogón végzett az EJC futamán, Németh Balázs pedig éppen hogy lemaradt a pontszerzésről…

Published

on

wsbk imola 2013
ICONSHOP 300
jgpr
RST AIRBAG

Sanyival vasárnap reggel beszéltem telefonon, épp Alenhez tartott egy lóadag fájdalomcsillapítóval… Alen tegnap egy hatalmas esés boldogtalan tulajdonosa lett. A bal oldala teljesen tropára ment, bár töréseket “még” nem diagnosztizáltak nála, de a csipője, a bal lába és csuklója nem igazán működik, így kénytelen lesz kihagyni a mai futamot.

Bitti szerint Tóthéknál minden rendben a csapat környékén, de a pályán már nem ennyire kerek a kép. Imi hozta a tavalyi idejét, amivel akkor a 12. helyen végzett az időmérőn ám ez ebben az évben csak a 26. helyre volt elég. Schacht pedig motorhiba miatt a sor végéről rajtolhat.

FRISSÍTVE

Bódis Ricsi a dobogón!

Igazi nyárra ébredt vasárnap a paddock és már egészen korán 23 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A European Junior Cup mezőnye számára nincs bemelegítő edzés a futam előtt, de már délelőtt minden versenyző a motorja körül mozgott és készültek a 14:35-kor induló versenyükre. Aztán a Supersport kategória versenyén bekövetkezett piros zászló felborította a szokásos menetrendet. Ez leginkább az EJC mezőnyét érintette és a tervezett időponthoz képest csak 3 órával később indították el Bódis Ricsiék futamát. Némi feszültség ugyan érezhető volt az EJC paddockban, de ki kellett várniuk a versenyzőknek a késöbbre elhalasztott start időpontját.

17:35 órakor végül megkapták a zöld jelzést és kezdetét vehette a 9 körös verseny. Ricsko a 7. helyről indult és jól sikerült a rajtja. Végig az első bolyban motorozott, a 6. körben még a vezetést is átvette. Egy körrel a verseny vége előtt az oda-vissza történő előzgetések során átmenetileg visszacsúszott az 5. helyre, de az utolsó körben óriásit hajrázott Ricsi és végül a 2. helyen ért célba, ezzel megszerezte idei első dobogós helyezését.

Bódis Ricskó idén először végzett dobogós helyen

Bódis Richárd:
Elmondani sem tudom, hogy mennyire boldog vagyok. Az év versenye volt ez a mai, melyen kanyarról kanyarra óriási meccsek folytak a pozíciókért. Az egész hétvége folyamán éreztem magamban az erőt, hogy képes vagyok egy jó eredményt elérni és mindezt végre sikerült is megvalósítanom a versenyen.

Imola – European Junior Cup – Race

1. Guillaume Raymond (Activbike) Honda CBR500R 20 29.516
2. Richard Bodis (Sparta Motorsport) Honda CBR500R 20 31.304
3. Augusto Fernandez (DS Junior Team) Honda CBR500R 20 31.506

Németh Balázs tizenhárom helyet javítva egy hajszállal maradt le a pontszerzésről

A Complus SMS Racing magyar versenyzőjét a tizenhatodik helyen intette le a kockás zászló Imolában, vagyis Németh Balázs tizenhárom pozíciót javítva rajthelyén, kis híján pontot szerzett.

Az imolai versenyhétvége utolsó napján is kiváló időjárási körülmények fogadták a versenyzőket az olasz pályán, ahol délután 13:30-kor vette kezdetét a Supersport idei hetedik futama. A H-Moto Team versenyzője a huszonkilencedik helyről vágott neki a tizenkilenc körös viadalnak, amelyet néhány körrel a rajt után kénytelenek voltak a szervezők megszakítani, mivel az egyik pilóta motorjából nagyobb mennyiségű olaj folyt a pályára. Az új rajtra fél három magasságában került csak sor, a versenyzők pedig egy rövidített, tizennégy körös futamon feszültek egymásnak ismét.

Németh Balázs az első rajtot követő felzárkózásának köszönhetően a második startnál már a huszonegyedik helyről indult, majd egészen a tizenhatodik helyig menetelt. Igaz ugyan, hogy a 25 éves motoros lemaradt a pontszerzésről, azonban Balázs ettől függetlenül elégedetten nyilatkozott, mivel úgy véli, hogy fontos előrelépéseket tettek motorja beállításaival kapcsolatban, aminek köszönhetően a korábbiaknál jobb tempóra volt képes. A Complus SMS Racing és Németh Balázs számára a futam leintésével még nem ért véget az imolai hétvége, hiszen a cseh alakulat és versenyzőjük, mintegy ráadásnapként maradnak a helyszínen és hétfőn a többi csapattal együtt tesztelnek.

– a Supersport mezőnye legközelebb a július 20-21-i hétvégén, az oroszországi Moszkvában gurul majd pályára

Németh Balázs tizenhárom helyet javítva egy hajszállal maradt le a pontszerzésről

Németh Balázs #34
„A reggeli bemelegítő edzés során kipróbáltuk az előre tervezett változtatásokat, amelyek leginkább a vázat és a csúszó-kuplungot érintették. Utóbbiba például egy kicsit erősebb rugót tettünk be. A módosítások szerencsére beváltak, aminek köszönhetően már a warm up során megjavítottam a legjobb időmet, így a versenynek is ezekkel a beállításokkal vágtunk neki. A rajtom jól sikerült, és egyből pár helyet előrébb tudtam jönni, azonban később piros zászlóval megszakították a futamot, mert az egyik versenyző motorjából olaj folyt a pályára. Az új startot már a huszonegyedik pozícióból teljesítettem, amely során ismét képes voltam feljebb zárkózni. Habár a külső ívről indultam, sikerült úgy helyezkednem, hogy már az első körökben javítsak a pozíciómon. A tizennégy körös csonka futamot végül tizenhatodikként zártam, ami ugyan azt jelenti, hogy egy hellyel lemaradtam a pontszerzésről, azonban ennek ellenére is elégedett vagyok, mivel azt gondolom, hogy sikerült fejlődnünk. A motoron végrehajtott változtatásoknak köszönhetően gyorsultam a többiekhez képest és ezúttal nem az eddig megszokott bollyal harcoltam. Minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy az előttem lévőkkel tartsam a tempót, de mivel a verseny végére már eléggé elfogytak a gumik és csúszkált a motorom, ezért inkább a biztos célba érés mellett döntöttem. Sajnos a váltóval továbbra is voltak problémáim, mivel helyeként kidobta a hatodik sebességet, úgyhogy erre a problémára is jó lenne majd végleges megoldást találni. Nincs viszont még vége a hétvégi munkának, mivel a csapatommal itt maradunk a hétfői teszten is, amely során szeretnénk pár olyan dolgot kipróbálni, amikre hétvégén nem volt lehetőség. Leginkább a futómű beállításaira helyezzük majd a hangsúlyt.”

Bővebb beszámolóval jövő héten jelentkezik Sanyi.

  Szombati előzmények:  

Tóth Imi:
A reggeli edzésen minden rendben volt a motorommal, de valahogy nem sikerült egy tökéletes kört összehoznom. A tumultus is nagy volt a pályán, de tény, hogy én is sokat hibáztam. Reméltem, hogy az időmérő másként alakul majd, de végül nem jött össze. Hiába gyorsultam és hoztam a tavalyi legjobb időm, ez most kevésnek bizonyult. A 26. helyről indulok, ami eléggé elkeserítő. Az utolsó kiállásom után már eléggé elfáradtam, úgyhogy a hiba bennem volt. Ezzel a mai Hondával úgy gondolom, hogy a 15-20. helyen kellett volna végezzünk, de egyszerűen nem tudtam összehozni. A tavalyi időmet ugyan hoztam, ami abból kiindulva, hogy semmilyen fejlesztés nem történt az előző szezonhoz képest nem rossz, de ez most nem volt elég! A cél tehát nagyjából teljesült, de nyilván többet szerettünk volna. Persze a pontszerzés innen sem lehetetlen, mert a verseny teljesen ’más tészta’, úgyhogy megpróbálom majd a maximumot kihozni belőle.

Tóth Imi és Alex Schacht

Alex Schacht:
Délelőtt, amikor kigurultam a pályára, olyan gyors volt a Hondám, hogy azt hittem, ma mindenre képesek lehetünk. Nos, hamar kiderült, hogy ez nem így lesz. Három kör után ki kellett állnom. Reméltem, hogy az időmérőre rendbe tudjuk hozni a hibát és eséllyel indulhatok. De a blokkom ismét feladta a küzdelmet, így ma gyakorlatilag nulláztunk. A tegnapi időmmel a 31. helyről rajtolok, ami valljuk be nem túl bíztató. Ebben a helyzetben az egyetlen célunk, hogy befejezzem a futamot és egészben vigyük haza a motoromat.

Bódis RicsKotól is kaptunk beszámolót amit itt olvashattok:

Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy sikerült egy jó rajtpozíciót szereznem, ami holnap a 3. sort jelenti majd számomra. Az időmérő elején, a 3. körben szembesültem egy apróbb technikai hibával, de úgy döntöttem, hogy nem állok ki, mert egy gyors bolyban voltam, és végül is tudtam velük menni. Holnap egy izgalmas versenyre számítok és célom hogy a pódiumon állhassak!

Németh Balázsról egyelőre nincs hírünk…

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending