Csatlakozz hozzánk

Hírek

Időutazás

Pont 100 éves volt az első motorkerékpár, amikor születtem. Lehet innen a mánia?

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

Szöveg: Molnár Dénes (DennyM) – denes@tesztmotor.hu

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV

Sok kiváló mérnök van, akik nélkül a mai motorok és autók nem léteznének, de egyetlen ember, Gottlieb Daimler az, aki az egész folyamatot beindította. Valószínűleg -remélem- mindenkinek ismerős a név, hiszen annó az iskolában hallhattunk róla, mint az első benzin motor hajtotta járművek feltalálója. Mivel ő szabadalmaztatta az első motorkerékpárt is, úgy gondoltam pár sor erejéig megemlékezek róla.

1882-ben Daimler családjával Cannstatt-ba költözött, ahol a ház melletti kis kerti épületből csakhamar műhely lett. Daimler szerszámok és kovács eszközök között érezte jól magát, akár csak barátja Wilhelm Maybach, akivel évekig együtt dolgoztak a kis “fészerben”. Éjjel-nappal fúrtak-faragtak, titokban, még a család sem igazán tudta, min ügyeskednek. A szomszédok még a rendőrséget is rájuk hívták, mert egyenesen azt hitték, pénzt hamisítanak a mérnök emberek. Nagy volt a rendőrök meglepetése amikor látták, hogy hamis bankók helyett mindeféle motor alkatrészek és szerszámok hevernek egymás hegyén hátán. Az első gyorshajtású motor 1883-ra, majd annak könnyű változata, a “Standuhr” két évvel később készült el. Ez utóbbi egy 1 hengeres, négy ütemű erőforrás képezte az alapját a világ első szabadalmaztatott motorkerékpárjának, a Reitwagen-nek. Persze nem csak kétkerekűbe került bele a blokk, többek közt hintóba és motorcsónakba is beszerelték.

Reitwagen, az első motorkerékpár

 

Az 1885-re elkészült Reitwagen nem csupán a “Standuhr” blokk első éles tesztje, hanem az első motorkerékpáris. Az álló 1 hengeres, 4 ütemű motor hengerűrtartalma 264 köbcenti volt, 58mm-es furat és 100mm-es löket arányokkal. Mindössze fél ló erejét tudta magából kipréselni, mindezt 600-700-as fordulaton, a végsebessége pedig 12km/h volt.

Daimler és a Reitwagen a Daimler-Benz múzeumban

Ma már a bicikliket is gyorsabban tekerjük, de akkortájt nagyon nagy szó volt, hogy egy mechanikus szerkezet magától mozgásba hoz egy járművet. A váz, a kerekek fából készültek, ami egyrészt könnyű, másrészt lazán elviseli a kevesebb, mint egy ló előidézte erőhatásokat. A tengelytáv 103 cm és az egész gép súlya 90kg. Az oldalán két pót kereket is felfedzhetünk, hiszen az egyensúlyozásra nem adott még sok lehetőséget a motorkerékpár. A fa felniken ugyan volt egy vékony réteg gumi, de teljesen sík volt a felületük. Érdekes egyébként, hogy John Boyd Dunlop pár évre rá, 1888-ra készítette el az első levegővel fújt abroncsát.

Az eredeti Reitwagen még 1903-ban elpusztult egy tűzben, az egyetlen replikáját a Daimler-Benz múzeumban őrzik. Mostanáig, mert egy ausztrál úriember 830 munkaórát és 100.000$-t feláldozva elkészítette a 123 éves motor pontos mását.

Az 1889-es párizsi világ kiállításra már egy két hengeres, V elrendezésű blokkal szerelt négy kerekűvel mutatkozott be Daimler. Ez már nem szekérbe és nem is hintóba szerelt motor volt, ezt a szerkezetet bátran tekinthetjük az autók világában az első Holdra szállásnak. Daimler álma így teljesült. Sikerült egy olyan hajtómotort létrehoznia, amit szinte mindenben alkalmazni lehet, a hajótól, a vonaton át a négy kerekűig. A sors ironiája, hogy az 1900-ban megépült első Mercedes autómobilt már pont nem érte meg, pedig visszatekintve találmányának első igazán nagy eredménye az volt. 1900-ban 66 évesen hunyt el.

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending