Blog
Hyosung – a koreai újonc
Olvasói vélemény: „Általában jókat nyilatkoznak róla, de van aki nagyon mellé tud nyúlni. A 125-ösei viszonylag nagy tömegűek, pörgetni kell őket, a nagyobbak (650) Suzuki SV-motort használnak, ami jó, de azért a Japánok kicsit jobbak. Egy japánnal lehet, hogy jobban jársz, de jó a Hyosung.”
Published
5 év agoon
By
Boross Évi
A Hyosung cég 1957-ben kereskedelmi vállalatként született, s az elmúlt fél évszázadban nagy konszern lett belőle. 1978-ban a birodalom egyik önálló tartományaként alakult meg a Hyosung Motors & Machinery Inc. A központi gyáregység Csangvon városában van, s a termelési volumen évi 200 ezer motorkerékpárra tehető.
A dél-koreai gyár egyik specialitása – és egyúttal erőssége – a saját fejlesztésű és saját gyártású alkatrészek magas aránya. A felépítmény elemeinek nagy részét, olykor még a fékrendszert is a Hyosung fejleszti és gyártja.
Nemzetközileg a koreai cégek csak statiszta szerepet kapnak, jóllehet robogóikat és motorkerékpárjaikat az egész világon terjesztik. A motorkerékpárok világában azonban hiányzik a márka tekintélye és elismertsége, így inkább a nagyon kedvező ár segítségével próbálja növelni értékesítéseit a cég.
A gépkocsik gyártásában megtett útra tekintve nagy valószínűséggel prognosztizálható: a márkával és a márkáról alkotott összképpel kapcsolatos problémák néhány éven belül megoldódnak.

Modell: Aquila GV 250
Gyártási év: 2001
Teljesítmény: 28 LE
Lökettérfogat: 249 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Aquila GV 250
A 250-es Aquila volt az első, 125 cm3-nél nagyobb gép, amelyet a Hyosung exportált. Technikailag a kis cruiser semmi újdonságot nem kínál. S a szerényebb pénzügyi eszközökkel rendelkező „szelíd motorosok” számára a gyár egy 125 cm3-es változatot is megjelentetett.

Modell: Comet GT 250
Gyártási év: 2002
Teljesítmény: 28 LE
Lökettérfogat: 249 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Comet GT 250
A Comet 250-esbe ugyanaz a léghűtéses V2-es motor került mint az Aquila-ba. A gép klasszikus utcai motor szilárd zártszelvény vázzal, tetszetős külsővel és kedvező árral. Ebben a géposztályban ehhez egy mértéktartó gyár semmit sem tehet hozzá.

Modell: Karion RT 125
Gyártási év: 2002
Teljesítmény: 12 LE
Lökettérfogat: 125 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Hyosung Karion RT 125
Az ázsiai városokban az olyan szabadidős motorokat mint a Karion, spontán szerveződött versenyeken próbálják ki a fiatalok. A Karion széles gumiabroncsával, kényelmes testtartást biztosító ülésével könnyen irányítható a városi forgalomban, de a kisebb kirándulásokon is beválik. Egy robusztus egyhengeres motor hajtja, amelynek teljesítménye 12 LE, s ezzel 101 km/órás sebbességre gyorsítja fel a gépet.

Modell: Comet GT 600
Gyártási év: 2003
Teljesítmény: 65 LE
Lökettérfogat: 600 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Comet GT 600
A léghűtéses 125-ös és a 250-es Comet-változatok után a 2001-es milánói motorkerékpár-vásáron a Hyosung bemutatta a 600 cm3-es vízhűtéses V2-es motort – a Comet 600-asba építve. A modern nyolcszelepes motor hengerei egymáshoz viszonyítva 90 fokos szögben állnak, s két felső fekvésű bütyköstengely vezérli. Ebben a géposztályban szokatlan a szériatartozékként kínált ABS-rendszer. A kormányszög és a keréktáv kismértékben állítható. Nagyon nem kapkodták el, két évig tartott míg a cég az európai Hyosung márkakereskedőkhöz eljuttatta a 600-as Comet GT-t.

Modell: Comet GT 650
Gyártási év: 2004
Teljesítmény: 79 LE
Lökettérfogat: 647 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Comet GT 650
A Comet 600-ast követő 650-es változat gyanúsan hasonlít a Suzuki SV 650-eshez. A Hyosung cég által fejlesztett motor minden konstrukciós jellegzetességében csereszabatos a Suzuki-hajtóművel. Ebben tulajdonképpen semmi csoda nincs, a két céget sokszálas kooperációs szerződések kötik össze. Elődjével ellentétben s Comet 650-es szépvonalú, kétszálas alumíniumvázat kapott. Ezzel együtt: feltöltetlen állapotban 190 kg a súlya, nem tekinthető tehát könnyű motornak. A 650-es változatban nem építettek ABS-rendszert, s így csupán súlyát tekintve múlja felül 50 cm3-rel kisebb elődjét.

Modell: Comet GT 650 R
Gyártási év: 2004
Teljesítmény: 79 LE
Lökettérfogat: 647 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung GT 650 R
A GT 650-es sportos változataként a burkolt 650 R az ambiciózus hobbiversenyzők számára készült. A keréktáv megrövidítésével biztosították a gép nagyobb fordulékonyságát, amelyekre az éles kanyarokban ugyancsak szükség van. A 650 cm3-es motor teljesítménye maradt 79 LE – ez éppen megfelel egy középkategóriás motornak.

Modell: Comet GT 650 S
Gyártási év: 2004
Teljesítmény: 79 LE
Lökettérfogat: 647 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Comet GT 650 S
A gyár egy félig burkolt változatban jelentette meg a Comet 650-est “S” kiegészítő márkajelzéssel. E modellváltozat feltehetőleg az időjárással szemben csak félig érzéketlen motorosok számára készült. Keréktávolsága ennek is rövidebb, s az R modell „megtépett ruháját” viseli. A V2-es motor teljesítménye is változatlanul 79 LE maradt. Mind az S, mind az R változatot digitális tachométerrel szerelték fel.

Modell: Aquila GV 650
Gyártási év: 2005
Teljesítmény: 79 LE
Lökettérfogat: 647 cm3
Motortípus: kéthengeres, négyütemű V-motor
- Hyosung Aquila GV 650
A gyár a Cruiser-modellsorozatot Aquila névre keresztelte, a Sas csillagképre célozva ezzel, amely az egyenlítő tájékán található és Aquila csillagkép néven közismert. Több 125-ös és 250-es modell után a müncheni Intermot kiállításon 2004 őszén a Hyosung egy figyelemre méltó cruiserrel jelentkezett. A gépet a Comet-modellből ismert 650-es V2 motor hajtotta. Az impozáns konstrukció keréktávolsága 1,7 méter, s 1000 cm3-es változatban is piacra került.
Forrás: 1000 motorkerékpár
– Az Adler története
– Az Aermacchi története
– Az AJS története
– Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
– Ariel – tradíció és extravagancia
– AWO/Simson – szegényes egyhengeresek a háború utáni NDK-ból
– Benelli – egy legenda visszatér
– Betamotor – versenygépek Toscanából
– Bianchi – egy olasz úttörő a motorkerékpárok fejlesztésében
– Bimota – különlegességek Itáliából
– BMW – egy német sikertörténet – első rész
– BMW – egy német sikertörténet – második rész
– BMW – egy német sikertörténet – harmadik rész
– BMW – egy német sikertörténet – negyedik rész
– BMW – egy német sikertörténet –ötödik rész
– Brough Superior – mindenből a legjobbat
– BSA – a birminghami legnagyobbak
– Buell – amerikai sportgépek Harley-szívvel
– Bultaco – mindent a sportért
– Cagiva – a Castiglionik öröksége
– CCM – a Clews-féle versenygépek műhelye
– CZ – a cseh „népmotorok”
– DKW – a kis csoda
– Ducati – az olasz sportszellem – első rész
– Ducati – az olasz sportszellem – második rész
– FN – a belgák között a legnagyobb
– Gilera – világbajnokok Olaszországból
– Harley Davidson – egy amerikai legenda – első rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – második rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – harmadik rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – negyedik rész
– Henderson – négyhengeres monstrumok az USA-ból
– Hercules – a motorkerékpárok évszázados története Németországban
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – első rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – második rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – harmadik rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – negyedik, egyben utolsó rész
– Horex – az egyszemélyesek királynője
– Husaberg – svéd terepmotorok Ausztriából
– Husqvarna – a svéd terepmotor
Kövess bennünket az Instagramon is!