Blog
Husqvarna – a svéd terepmotor
Van hogy kudarcot kell előbb vallani, hogy kiderüljön merre van a siker útja.
Published
4 év agoon
By
Boross Évi
1867-ben alapították meg a svéd Husqvarna Vapenfabriks Aktienbolag-ot, ami a kezdet kezdetén még fegyvergyárként működött. A századfordulón csaptak bele a kerékpárok gyártásába, majd 1903-ban felragyogott a nap, és megjelent az első motorkerékpárjuk. 1928-ban került a híresen tehetséges mérnök, Folke Mannerstadt a vállalathoz, aki kifejlesztette a saját, 550 cm3-es V-motorját.
A pénzügyi sikereket azonban egy könnyű 98 cm3-es kis kétütemű gép gyártása hozta, amelyet a második világháború alatt, és azt követően is sikeresen értékesítettek.
A világháború előtti években a vállalat bepróbálkozott a meglehetősen költséges országúti versenyekbe, s ezért komoly tanulópénzt fizetett. Ezután a gyár az országutaktól távoli terepversenyek felé orientálódott, s 1953-ban úgy döntött, hogy egy kétüteművel rész vesz a Six Days Trial versenysorozatában.
Miután Rudolf Tobblin 1959-ben megnyerte a cross Európa-bajnokságot, a gyár ebbe az irányba szélesítette kínálatát. 1962-ben és 63-ban Bill Nilsson a 250 és 500 cm3-es géposztályban világbajnokságot nyert, s ezzel a crossmotorok világában a BSA Gold Star vereségével véget ért a lomha négyüteműek uralma.
A svédek nemcsak egyszerűbb hajtóművet gyártottak, hanem a motorjuk váza is könnyebb volt. A hetvenes években a svédek már a világ élvonalába tartoztak, s bár 1986 óta a Husqvarna motorkerékpárokat nem Svédországban, hanem Olaszországban gyártják, ez nem teszi kevésbé sikeressé azokat.

Modell: MC 250 CR
Gyártási év: 1975
Teljesítmény: 35 LE
Lökettérfogat: 245 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna MC 250 CR
Miután a svédek számára 1969-ben Bengt Aberg a max. 500 cm3-es géposztályban egy 400 cm3-es motorral világbajnokságot nyert, az értékesítés sikere teljessé vált. A műszaki fejlesztésekre a svédek mindig is komoly gondot fordítottak, tehát a crossmotorokból kifejlesztett terepmotorok is ott voltak az élvonalban: többek között 1973-ban az egyesült államokbeli Six Days versenyeken egy Husqvarna gépen ülő amerikai pilóta ezüstérmet szerzett. Az olyan gépekkel, mint a képen is látható 250-es CR, 1962 és 1975 között 11 olasz crossbajnokságon értek el sikereket.

Modell: 420 AE
Gyártási év: 1982
Teljesítmény: 25 LE
Lökettérfogat: 420 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna 420 AE
A svéd hadsereg számára fejlesztette ki a Husqvarna 1982-ben ezt a teljesen egyedi gépet. A kissé költséges konstrukció nagyon jól használható katonai célokra, sportsikerekkel azonban nem büszkélkedhet.

Modell: 430 WR
Gyártási év: 1983
Teljesítmény: 26 LE
Lökettérfogat: 430 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna 430 WR
Miként egy új fejlesztésű motor egy másik vázba építve felváltotta az 1983-ig gyártott 430 CBR változatot, úgy a GS változat kisebb motorja is új felépítményt kapott. A motor rugózását később központi rugóoszloppal helyettesítették.

Modell: WR 360
Gyártási év: 2000
Teljesítmény: 17 LE
Lökettérfogat: 349 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna WR 360
Nem jelent jót egy versenymotornak, ha kereskedelemre alkalmas „civil” változatban kerül piacra. Teljesítményének így legfeljebb csak a fele marad meg. Ez történt a Husqvarna WR modellsorozattal is, amely 125, 250, és 350 cm3-es változatban vásárolható.

Modell: SM 610 S
Gyártási év: 2000
Teljesítmény: 46 LE
Lökettérfogat: 576 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna SM 610 S
Két kőkemény supermoto után a gyár egy viszonylag „szelídebb” változatot is megjelenített, amelybe a más modelleknél már ismert 570-es egyhengeres motort építette. Ezzel együtt a modell jelzése 610 lett, így figyelmeztetve a „megszelídített” változat és a kőkemény supermoto-konstrukciók közötti különbségre: nevezetesen arra, hogy az SM 610-es mindennapi közlekedésre is alkalmas. Erre kíván figyelmeztetni az ülés mögött elhelyezett csomagtartó doboz is. A szabadidő-motorosoknak (akik akár bevásárolni is elmehetnek e „civil” változattal) biztosan tetszik az ilyen megoldás, az igazi rajongók viszont húzzák az orrukat.

Modell: CR 125
Gyártási év: 2000
Teljesítmény: 39 LE
Lökettérfogat: 125 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Husqvarna CR 125
A 125-ös géposztályban a Husqvarna több világbajnoki címmel bizonyította, hogy nagyszerű versenygépeket képes gyártani. A teljesen átalakított kőkemény 125-ös crossmotor szűk 40 LE-s teljesítménnyel és mindössze 88 kilós önsúllyal járta 2000-ben a versenypályákat.

Modell: TE 510
Gyártási év: 2004
Teljesítmény: 55 LE
Lökettérfogat: 501 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Husqvarna TE 510
A gyár századik születésnapjára 2003-ban jelent meg a TE 510-es, ami egy 500 darabos limitált széria. A nemes anyagok, mint a karbon, titán és alumínium bőkezű használatával készült értékes centenáriumi gép gyártását egy évvel később pénzügyi okok miatt le kellett állítani. A drága és korlátozott számban készült gép a leginkább exkluzív endurók családjához tartozik.

Modell: SM 610
Gyártási év: 2005
Teljesítmény: 60 LE
Lökettérfogat: 576 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Husqvarna SM 610
A 2005-ös szezonra a cég egy tipikus „Szupermotard” modellel jelentkezett, az SM 610-essel. A cross és terepversenyek úttörőjeként egy városi igényeknek megfelelő supermoto-konstrukciót kívánt ezzel a piacra hozni. Szó ami szó: a négyszelepes motor vibrációját kiegyenlítőkkel csökkentették, és önindítót is építettek a motorba, ami már hosszú ideje nem fordult elő a Husqvarnánál. A további összetevők, mint az állítható rugózás és a Brembo-fékrendszer megfelelnek a legkényelmesebb elvárásoknak is.
Forrás: 1000 motorkerékpár
– Az Adler története
– Az Aermacchi története
– Az AJS története
– Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
– Ariel – tradíció és extravagancia
– AWO/Simson – szegényes egyhengeresek a háború utáni NDK-ból
– Benelli – egy legenda visszatér
– Betamotor – versenygépek Toscanából
– Bianchi – egy olasz úttörő a motorkerékpárok fejlesztésében
– Bimota – különlegességek Itáliából
– BMW – egy német sikertörténet – első rész
– BMW – egy német sikertörténet – második rész
– BMW – egy német sikertörténet – harmadik rész
– BMW – egy német sikertörténet – negyedik rész
– BMW – egy német sikertörténet –ötödik rész
– Brough Superior – mindenből a legjobbat
– BSA – a birminghami legnagyobbak
– Buell – amerikai sportgépek Harley-szívvel
– Bultaco – mindent a sportért
– Cagiva – a Castiglionik öröksége
– CCM – a Clews-féle versenygépek műhelye
– CZ – a cseh „népmotorok”
– DKW – a kis csoda
– Ducati – az olasz sportszellem – első rész
– Ducati – az olasz sportszellem – második rész
– FN – a belgák között a legnagyobb
– Gilera – világbajnokok Olaszországból
– Harley Davidson – egy amerikai legenda – első rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – második rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – harmadik rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – negyedik rész
– Henderson – négyhengeres monstrumok az USA-ból
– Hercules – a motorkerékpárok évszázados története Németországban
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – első rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – második rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – harmadik rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – negyedik, egyben utolsó rész
– Horex – az egyszemélyesek királynője
– Husaberg – svéd terepmotorok Ausztriából
You may like
-
Csillagászati áron kelt el Steve McQueen Husqvarna 400 Crossja egy árverésen
-
2022-es Husqvarna Svartpilen, Vitpilen, 901 Norden
-
Moto Guzzi – Egy olasz legenda – Harmadik rész
-
Na ez kellene! Husqvarna Svartpilen 701 teszt
-
A Husqvarna EE5 elektromos krosszmotor hamarosan
-
Moto Guzzi – egy olasz legenda – második rész
Kövess bennünket az Instagramon is!