Csatlakozz hozzánk

Hírek

Hová tűnt Sebestyén Péter?!

Peti szerint a Moto3 helyett a túlélésről fog szólni ez az év…

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Akit érdekel a magyar gyorsasági motorsport-élet, annak feltűnhetett, hogy nagy a csönd mostanában Sebestyén Péter körül – miközben “vészesen” közeledik a GP nyitófutama. Pedig a tavalyi szezon végén Petiék még gőzerővel készülődtek az idén startoló Moto3-as kategóriába… Mi történt azóta?

A választ, illetve a némaság okát nem túlzottan nehéz megfejteni. Már Drapálék idején, a ’70-es években is igaz volt a mondás, miszerint a versenyzéshez három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A helyzet mit sem változott, azzal a különbséggel, hogy most még egy pénzügyi válsággal is bajlódik a világ – pedig enélkül sem volna egyszerű, abban biztosak lehetünk.

Sebestyén tavaly ugye a MotoGP 125 köbcentiméteres géposztályának utolsó szezonját versenyezte (volna) végig – ha nem lett volna olyan harmatos az a KTM. Brno után még próbálkozott a menedzser, Roberto Favaro, hogy új motort (Apriliát) szerezzen Petinek, de nem jött össze, így a csonka szezon mérlege igencsak keserves lett (a váratlan, és sikeresnek mondható év végi, valenciai fellépéssel együtt is). Már-már feledtette ezeket a bosszúságokat a hír, miszerint a 17 éves motoros idén részt vesz az újonnan induló Moto3-as világbajnoki szérián, mégpedig a Franco Moro főmérnök-féle Shercóval, de jelenleg úgy tűnik, ez a projekt továbbra is megmarad egy célkitűzés szintjén. Sőt, a helyzet igazából még ennél is rosszabb: jöjjenek a nem túl rózsás kilátások, a versenyző saját szavaival.

“A világbajnokságon való részvétel, úgy néz ki, hogy nem jön össze pénzügyi gondok miatt. Ennél már csak az a nagyobb baj, hogy teljes szponzorhiány miatt egyelőre semmilyen szerződésem nincs, és nem vagyok semmilyen bajnokságba benevezve. Nagyon keményen dolgozunk, hogy változtassunk ezen a szörnyű helyzeten, de borzasztó nehéz idők járnak”


“A csapatok az új kategóriák miatt felvitték az ”árakat”, megfizethetetlen összegeket kérnek. Ezért úgy döntöttünk, hogy nincs értelme egy gyengébb csapathoz ennyit „kiperkálni”, aztán csak küzdeni a technikával egész évben. Próbáltunk visszalépni egy lépcsőfokot, egy kemény nemzeti bajnokságban elindulni, ahol olcsóbban tudnánk jó eredményeket elérni, és ezt kihasználva jövőre visszakeveredni valahogy a körforgásba, de egyelőre még erre sem akar összeállni a pénz, mint ahogy említettem. Nem csak mi szenvedünk azonban ezzel a problémával, hanem az egész motoros társadalom. Nagyon sok csapat csődbe ment, vagy csődbe fog menni. Szinte minden nap új hírek születnek, hogy kiestek versenyzők és a helyükre másvalaki került.
Sajnos szerintem ez az év erről fog szólni. A túlélésről…” – fogalmazott Peti újonnan indult blogjában, mely a P1race oldalon olvasható.


Peti októberi Moto3-as Sherco tesztje: ekkor még pozitív volt a jövőkép…

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna 2019 Fall

Trending