Connect with us
Suzuki
just1 mx

Blog

HOREX – az egyszemélyesek királynője

A háború után legtöbbet még csak azért vásároltak motorkerékpárt, hogy dolgozni járjanak vele

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

A Horex cégről beszélve azonnal a Regina jut eszünkbe. A háború utáni években ezt a 350 cm3-es szólómotort értékesítették a legnagyobb példányszámban a kereskedők. Németország nyugati felében a Horex volt az első cég, amely kedvező áron kínált motorokat, s akkor még a legtöbben azért vásároltak motorkerékpárt, hogy munkába járjanak vele. Akkoriban egy gépkocsinak bizony borsos ára volt, kevesen engedhették meg maguknak.

A következő két évben a Horex 1000 darab SB35-öst értékesített, így 1949-ben már elegendő tőke állt rendelkezésre egy új motorkerékpár kifejlesztéséhez. Még ebben az évben hozta piacra a 350-es Reginát. A konstrukció egy csapásra sláger lett. 1951 őszén a gyár egy új modellel, az Imperator-ral jelentkezett. Az 500-as prototípus mellett 1951-ben megjelent a 350-es Regina Sport is.

Ezután a motorkerékpárok piaca rosszra fordult, s 1960-ban a Daimler-Benz AG felvásárolta a Horex vállalatot.

Modell: 350 Regina
Gyártási év: 1950
Teljesítmény: 18 LE
Lökettérfogat: 350 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • Horex 350 Regina
    1950-ben teljesült a németek olcsón megszerezhető szabadsággal kapcsolatos álma. Egy nagyon szép 18 LE-s, egyhengeres motorkerékpár segített ebben: modern teleszkópos villával, a hátsó keréken függőleges rugóoszlopokkal, króm díszítésű tankkal és hangtompítóval. A burkolattal védett lánc is szériatartozék volt.
    Megrendelésre a Horex krómozott küllős felnivel szállította a gépet, amelynek optikai hatását a felni belső felületén végighúzódó vörös csíkkal tették teljessé. A motorból azonnal slágercikk lett, és osztályában e modellből értékesítették a legtöbbet.

Modell: 350 Regina Sport
Gyártási év: 1952
Teljesítmény: 20 LE
Lökettérfogat: 350 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • Horex 350 Regina Sport
    A Regina Sport újonnan fejlesztett alumínium hengerfejet kapott, s a kipufogórendszer tökéletesítésével a motor elérte a 125 km/óra csúcssebességet. A gép optikailag is versenygép volt. A világos lakkozás mellett a berúgókar, a fékpedál, a sebváltó kapcsolókarja, a kuplungkar, és az ülésrugók krómbevonatot kaptak, az alumíniumkormány pedig szériatartozék volt.

Modell: 350 Regina
Gyártási év: 1953
Teljesítmény: 19 LE
Lökettérfogat: 350 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • Horex 350 Regina
    1953-ban jelentkezett a Horex a harmadik Regina-generációval.
    A szürkeöntvény hengerfejet alumínium helyettesítette, a kipufogórendszert tovább tökéletesítették.
    A sűrítési arány 6,8:1 volt, s az új hangtompító is hozzájárult ahhoz, hogy a motor teljesítménye elérje a 19 LE-t. Szériatartozék volt a mélyre nyúló sárvédő és a könnyűfémből készült magas peremes felni.

Modell: 400 Regina
Gyártási év: 1953
Teljesítmény: 22 LE
Lökettérfogat: 400 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű

  • Horex 400 Regina
    Az 1953-as IFMA kiállításon mutatták be a modellt, amelyet akár alumíniumból készült magas peremes, akár fémből készült felnivel szállították. A motor S-500-as oldalkocsival is megrendelhető volt.

A Horex ma is él, de még hogy! ;)

Az új Horex VR6 Raw-ot még érdemes megnézni

Forrás: 1000 motorkerékpár

– Az Adler története
– Az Aermacchi története
– Az AJS története
– Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
– Ariel – tradíció és extravagancia
– AWO/Simson – szegényes egyhengeresek a háború utáni NDK-ból
– Benelli – egy legenda visszatér
– Betamotor – versenygépek Toscanából
– Bianchi – egy olasz úttörő a motorkerékpárok fejlesztésében
– Bimota – különlegességek Itáliából
– BMW – egy német sikertörténet – első rész
– BMW – egy német sikertörténet – második rész
– BMW – egy német sikertörténet – harmadik rész
– BMW – egy német sikertörténet – negyedik rész
– BMW – egy német sikertörténet –ötödik rész
– Brough Superior – mindenből a legjobbat
– BSA – a birminghami legnagyobbak
– Buell – amerikai sportgépek Harley-szívvel
– Bultaco – mindent a sportért
– Cagiva – a Castiglionik öröksége
– CCM – a Clews-féle versenygépek műhelye
– CZ – a cseh „népmotorok”
– DKW – a kis csoda
– Ducati – az olasz sportszellem – első rész
– Ducati – az olasz sportszellem – második rész
– FN – a belgák között a legnagyobb
– Gilera – világbajnokok Olaszországból
– Harley Davidson – egy amerikai legenda – első rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – második rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – harmadik rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – negyedik rész
– Henderson – négyhengeres monstrumok az USA-ból
– Hercules – a motorkerékpárok évszázados története Németországban
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – első rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – második rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – harmadik rész
– Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – negyedik, egyben utolsó rész

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending