Csatlakozz hozzánk

Hírek

Egyből két új Honda érkezett

2014 bajnokai? Az új, jövő évi CRF250R-re gyanakodtunk, de némi meglepetésre a nemrég ráncba szedett 450-es nagytesót is megújította a Honda

Közzétéve

ekkor

crf 250r 450r
Euromotor3

A 2013-as Honda CRF250R az előző – 2012-ben kétszeres US Supercross Lites-győztes – gép megfontolt továbbfejlesztése volt. A negyedliteres CRF egy kiegyenlített mezőnyben  bizonyult versenyképes technikának – tehát már az idei is erősnek, stabilnak és rugalmasnak bizonyult.

A következő modellévre, azaz 2014-re a HRC fejlesztőmérnökei az evolúció helyett a forradalmasítás mellett döntöttek: a CRF450R-ével megegyező – tömegközpontosított – aluvázzal és dizájnnal ruházták fel a jövő évi 250R-t. A PGM-FI rendszerű üzemanyag-befecskendezést is megújították, így növekedett a teljesítmény és a nyomaték, valamint javult a gázreakció is, míg a Honda szerint a motor tömegét a lehető legkisebbre sikerült csökkenteni.

A szárnyas márka zászlóshajójának számító CRF450R-t is továbbfejlesztették: nagyobb nyomatékot, javított gázreakciót és teljesítményt ígér a gyár megnövelt fordulatszám-tartományban – illetve a 48mm-es KYB légrugós első villa is fejlesztésen esett át.

A motor és a felfüggesztés frissítéseit új súlyelosztás egészíti ki, növelve az irányíthatóságot a földön és attól elrugaszkodva egyaránt

2002-es megjelenése óta a CRF450-es bebizonyította, hogy megbízhatósága, hosszú élettartama és alkatrészminősége miatt az amatőr versenyzők és a hobbimotorosok körében is népszerű a legnagyobb piros krosszmotor.

A 2013-as évben a 450R is új, tömegközpontosított vázat kapott. A gyártó szerint a fejlesztés fő célja az volt, hogy a motorosok számára könnyebbé tegye a gyors köridők elérését, talajon és a levegőben egyaránt. A Honda versenyrészlegének seregnyi kisebb-nagyobb újításával a 2014-es CRF450R mégiscsak a már meglévő képességeire épít.

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending