Connect with us
just1 mx
Suzuki

Újdonság

Bemutatjuk a 2018-as Honda Forza 300 modelljét

Újjászületett a Honda Forza 300, a könnyű, kompakt és sportos megjelenésű robogó immáron motorosan állítható légterelővel, LED-lámpákkal és extraként rendelhető, automatikusan záródó, 45 literes hátsó dobozzal száll harcba a vevők kegyeiért.

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

A Forza már jó ideje a Honda kínálatának meghatározó tagja. Ez a prémiumkategóriás, középméretű robogó az ezredfordulón jelent meg, s parádés helykínálatával, kiemelkedő vezetési élményével, valamint az innovatív kombinált fékrendszerrel új mérce lett a kategóriában. Nem csoda, hogy Európában egy csapásra népszerűvé vált, és sokoldalúságának köszönhetően nap, mint nap megkönnyítette a közlekedők életét.

Azóta számtalan alkalommal módosították, tökéletesítették a típust, de alapvető erényei nem változtak – továbbra is sportos, ugyanakkor hosszabb utakra pl Budapest-Balaton tökéletesen alkalmas robogóként tündököl. A fejlesztések nyomán 2004-ben megkapta (2005-ös modell) a Honda S MATIC névre keresztelt, elektronikus vezérlésű CVT-erőátvitelt, a tolvajok dolgát megnehezítő okoskulcsot, a poggyásztér átalakítása után immár két zárt sisak fért el a nyereg alatt, míg a PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően fogyasztása még tovább csökkent.


2013-ban mi is ott voltunk az akkori Forza 300 modell bemutató tesztjén.

Honda Forza300 Menetpróba


Egy évvel később a biztonságot és a kényelmet fokozó felszerelésekkel gazdagodott a modell, megjelent a beépített audiorendszer, továbbfejlesztették az S MATIC erőátvitelt, míg a lassításról ABS-szel társított kombinált fékrendszer gondoskodott. Legutóbb 2016-ban módosítottak a konstrukción, ekkor alapjaiban változott az üléshelyzet, ezáltal a Forza 300 két személy számára is ideális utazómotorrá érett, mely városban és autópályán egyaránt helytáll.

2018-ban egy minden ízében új Forza 300-at üdvözölhetünk, ami a rendkívül sikeres testvérmodell, az Európában három év alatt harmincezer példányban eladott Forza 125 mellé sorakozik fel, amelyet szintén teszteltünk már:


Hajrá Honda! Forza125 teszt


A nemrég leleplezett háromszázas továbbra is valódi GT-motor, ám még könnyebb, egyszersmind sportosabb, mint felmenői, és intelligens megoldások egész tárházát vonultatja fel.

A 2018-as Forza 300 már első ránézésre felismerhető, ugyanis sokkal modernebb, sportosabb megjelenésű elődjénél, ami főként abból fakad, hogy átdolgozott burkolata egy kompaktabb felépítésű, karcsúbb és rövidebb motort rejt. Csökkent a tengelytáv és keskenyebb lett az idomzat, a magasabb nyeregnek köszönhetően pedig könnyebben észrevehető a Forza vezetője, aki a módosítás következtében még egyszerűbben áttekintheti a forgalmat. A mérnökök – a váz módosításával – 12 kg-s súlycsökkenést értek el, így nőtt a végsebesség és javult a gyorsulás, illetve még tovább csökkent a fogyasztás.

Tökéletes időjárás-védelmet nyújt az immáron motorosan állítható légterelő, s szintén fontos újdonság, hogy megjelent a biztonságos gyorsítást szavatoló, saját fejlesztésű kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control – HSTC), amit a kormányon elhelyezett gombbal vezérelhet a pilóta.

Hasznos funkciókkal gazdagodott a továbbfejlesztett, analóg órákból és digitális kijelzőből álló műszeregység, illetve szót érdemel, hogy az idei Forzán már az összes lámpatest LED izzókat rejt. Praktikus megoldás, hogy az okoskulcs a – robogóhoz extraként rendelhető – 45 literes hátsó doboz nyitását-zárását is vezérli.

2018 Honda Forza 300

A Forza 300-on feltűnő egyik legfontosabb újítás a 14 cm-es tartományban állítható, nagyméretű plexi, amit egy villanymotor mozgat fel és le a kormány baloldalán található gombok megnyomásával. Tervezésekor nemcsak arra törekedtek, hogy minél hatékonyabban védje a vezetőt, hanem az is elsőrendű szempont volt, hogy ne keltsen zavaró légörvényeket. Ennek köszönhetően a vezető – illetve utasa – még kényelmesebben utazhat nagy sebességgel és bármikor egyszerűen, gyorsan változtathat a légterelő helyzetén.

2018 Honda Forza 300 – Kipörgésgátló és szélvédőmozgató kapcsoló is került a baloldali kormányra

Az ülést felnyitva két zárt sisak rejthető a Forza 300 csomagterébe, vagy ha erre nincs szükség, ugyanitt elfér egy kb. A4-es méretű hátizsák és egy esőruha. Emellett további rekeszek is rendelkezésre állnak, például a lábpajzson zárható fakkba rejthető a telefon vagy akár egy palack üdítő, sőt ez a kis kesztyűtartó 12V-os aljzatot is rejt.

Két zárt bukósisakot is elrejthetünk az ülés alá

Most először okoskulccsal vezérelhető hátsó doboz is elérhető – gyári kiegészítőként – a Honda robogójához, és mint azt megszokhattuk, ez a speciális kulcs nyitja az ülés alatti poggyászteret, illetve értelemszerűen ezzel kelthetjük életre az erőforrást is. Amint a vezető leszáll a Forzáról és megtesz pár lépést, a hátsó doboz automatikusan lezár, de ezt manuálisan is megteheti a tulajdonos a kulcson található gombbal. Lényeges, hogy a zárómechanika a dobozon kívül, a robogó hátsó részén kapott helyet, ezáltal a hátsó doboz (Topcase) űrtartalma nem csökkent.

Gyújtáskapcsoló az okoskulcshoz

 

A Honda robogói közül elsőként a Forza 300-on alkalmazzák a cég saját fejlesztésű kipörgésgátlóját, a HSTC-t, illetve az idei változaton már intelligens műszeregységről olvashatók le a legfontosabb adatok.

A megújult műszeregységben – az analóg sebesség- és fordulatszámmérő mellett – helyet kapott egy folyadékkristályos kijelző is. Ez utóbbiról leolvasható a futásteljesítmény, az aktuális hatótáv és fogyasztás, valamint a megtett távolságon túl a pontos idő, a környezeti hőmérséklet, az akkumulátor feszültsége és az átlagfogyasztás is.

Okosabb lett a műszerfal is

Ezt a sok-sok újítást igazán csábító köntösbe csomagolták – mintha csak a Forza 125 tükörképét látnánk, pont olyan tetszetős és áramvonalas a 300-as rokon, s bátran kijelenthetjük, hogy álló helyzetben is dinamikus, sportos benyomást kelt. A fejlesztés nyomán teljes mértékben megújult a modell idomzata, ezáltal a Forza 300 csak nyomokban emlékeztet elődeire és végre a termetesebb vezetők is elférnek rajta. Látványosabb burkolatai révén még modernebbnek hat, egyszersmind kihangsúlyozza, milyen karcsú és kompakt lett a Honda újdonsága. Az orridom ezüst betétei elegáns külsőt kölcsönöznek a robogónak, s ezt a hatást fokozzák az idomon feltűnő légterelők is.

 

A Forza 300 vásárlói a következő fényezések közül választhatnak:

Crescent Blue Metallic (metálkék)

Pearl Nightstar Black (gyöngyház-fekete)

 

Matt Cynos Grey Metallic (matt szürke)

Matt Pearl Cool White (gyöngyház-fehér)

 

 

VÁZ ÉS FUTÓMŰ

Vadonatúj vázzal lép színre a minden ízében átdolgozott Forza 300, az új alkatrésznek köszönhetően a menetkész tömeg 12 kg-mal szerényebb, mindössze 182 kg. Az átalakítás a fordulékonyságra is jó hatással volt, tudniillik a tengelytáv 35 mm-rel – 1510 mm-re – csökkent. Hegyesebb a villaszög (26,5 fok az eddigi 27 helyett), az utánfutás 89 mm-re módosult, míg a hűtőradiátor és az akkumulátor közelebb került a jármű tömegközéppontjához.

Szembetűnő, hogy a Forza karcsúbb és rövidebb elődjénél, hossza 25 mm-rel 2140 mm-re csökkent, míg a nyeregmagasság a korábbi 718-ról 780 mm-re nőtt. Ez utóbbi módosítás előnye, hogy a vezető egyenes derékkal, kényelmesen ülhet, s könnyebben áttekintheti a forgalmat. Ezen túlmenően 2 mm-rel keskenyebb a kormány, az első traktus csupán 580 mm széles, a tükrök külső sarkai pedig 860 mm-re esnek egymástól. A módosítások mindegyike azt szolgálja, hogy a Forza 300 tulajdonosa minél könnyebben átjusson a forgalmi dugókon, s maga mögött hagyja a feltorlódott kocsisorokat.

Elöl 33 mm-es csúszószárátmérőjű, strapabíró teleszkópok dolgoznak, míg a hátsó kereket alumínium lengőkarra támaszkodó rugóstagok fogják közre, melyek rugó-előfeszítése hét fokozatban állítható.

Elöl 15-ös, míg hátul elődjéhez mérten egy collal nagyobb, 14-es könnyűfém kerék kapott helyet, ezeken 120/70 R15, valamint 140/70 R14 méretű abroncsok feszülnek.

Ami a fékrendszert illeti, elöl 256-os, míg hátul 240 mm-es átmérőjű tárcsa teljesít szolgálatot, munkájukat kétcsatornás blokkolásgátló felügyeli, hogy a vezető vizes, csúszós felületen is biztonságosan lassíthasson.

Az “okoskulccsal” nyitható a gyári doboz is

AZ ERŐFORRÁS

  1. Magasabb végsebesség és jobb gyorsulás mellett alacsonyabb fogyasztás
  2. A Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlója (HSTC) a szériafelszereltség része
  3. A HSTC tetszés szerint kikapcsolható a kormány baloldalán található gombbal

A legendás SH300i-ben megismert 279 cm3-s, folyadékhűtésű, SOHC-vezérlésű, négyszelepes dolgozik a Forza 300-ban is. Ezt a hengerfej, a vezérlés és a gyújtás módosításával tették még rugalmasabbá, így a teljes fordulatszám-tartományban több erő áll a vezető rendelkezésére, ráadásul a négyütemű egyhengeres hajtómű fogyasztása is csökkent.

A furat 72, a löket 68,5 mm, a kompressziós viszony pedig 10,5:1. Az erőforrás 18,5 kW-os teljesítményt ad le hétezres percenkénti főtengelyfordulatnál, míg maximális forgatónyomatéka 27,2 Nm 5750-nél. Mivel az új Forza 300 lényegesen, 12 kg-mal könnyebb elődjénél, végsebessége 129 km/órára nőtt, illetve álló helyzetből 0,3 másodperccel hamarabb, 11,1 másodperc alatt tesz meg kétszáz métert. Emellett üzemanyag-fogyasztása is csökkent, a WMTC-szabvány szerint immáron 3,22 liter benzinnel beéri száz kilométerenként. Mindez a 11,5 literes üzemanyagtartállyal 350 kilométer feletti hatótávot eredményez.

LED-es a zárófény is

Valódi mérföldkő a Honda történetében, hogy most először alkalmazzák robogón a gyár saját fejlesztésű kipörgésgátlóját, a HSTC-t. A rendszer roppant egyszerű és hatékony:

ha fordulatszám-különbséget észlel az első és hátsó kerék között, villámgyorsan kiszámítja az eltérés mértékét, és az üzemanyag-befecskendezés módosításával csökkenti a különbséget, hogy a hajtott kerék visszanyerje tapadását. Eközben a műszeregységen felvillanó narancssárga T jelzés tájékoztatja a vezetőt arról, hogy a kipörgésgátló aktív. Ha a pilóta úgy dönt, nincs szüksége a segédletre, a kormány baloldalára felszerelt kapcsolóval kiiktathatja a HSTC-t.

Igazi kiforrott, bevált darab a Forza 300 erőforrása, s olyan rendhagyó műszaki megoldásokat sorakoztat fel, mint a görgőscsapágyas szelephimba, a különösen alacsony belső súrlódású henger, az úgynevezett szemcsapágyas főtengely, illetve a Hondára jellemző, sajátos forgattyúház, melyben 1,7 liter motorolaj kering. A 18,5 kW-os teljesítmény V-Matic erőátvitelen keresztül jut el a hátsó kerékre, az automatikus váltót úgy hangolták, hogy rendkívül gyorsan reagáljon a gázadásra kis sebességnél, és egyenletes gyorsulást garantáljon.

KIEGÉSZÍTŐK

Az Eredeti Honda Kiegészítők között számos tétel található, amivel fokozható a Forza 300 szépsége, hatékonysága és kényelme. Ilyen például a

  • 45 literes, okoskulccsal nyitható hátsó doboz
  • Dobozt tökéletesen kitöltő hordtáska
  • Csomagtartókonzol
  • Markolatfűtés
  • Riasztórendszer

ÁR

Regadóval 1.869.000 Ft

MentésMentés

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending