Csatlakozz hozzánk

Műhely

A Honda egyik, ha nem a legjobbja: a legendás VFR RC30

A nyolcvanas és kilencvenes éveket a mai napig hőskornak szokás nevezni, nem véletlenül. Legyen szó autó vagy motorsportról, a kort a dohányreklámok és hatalmas szponzor logók jellemezték, na meg persze az ádáz versengés a gyártók között, amiből a Honda is kivette a részét.

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

A gyári verseny csapatnak (HRC) csak egy dolog lebegett a szeme előtt, mégpedig a világbajnokság megnyerése. A  nyolcvanas évek végén született VFR750R modell minden szempontból egy ínyenc projekt volt a mérnökök és a dizájnerek számára. Mivel a költségek felső határát nagyjából valahol a sztratoszférában határozták meg, így a homológ motor fejlesztése során nem spóroltak az akkoriban igen egzotikusnak számító magnézium és titán alkatrészekkel sem.

A Honda mérnökeinek ekkor már volt némi tapasztalatuk a V4-es blokkokkal, mivel már ott volt az utcai VFR750F, ami külsőre félsötétben és hunyorítva még hasonlít is az RC30-ra.

A motorblokk persze azért már más tészta, itt a teljesítményen is elég sokat húztak felfelé a távol keleti mesteremberek. A hajtókarok titánból készültek, de a kovácsolt, kétgyűrűs szoknyás dugattyúk sem számítottak túl gyakorinak abban a korban.

A gyújtási sorrendet big-bang rendszerűre cserélték, amihez jól jött egy új főtengely és erősített szelepek is. A fogaskerekes vezérlést szokás gondozás mentesen örök életűnek nevezni, de azzal se árt sokat az ember, ha ránéz a fogakra és ahol kell, ott kicseréli a viseltesebb darabokat, ahogyan az itt meg is történt. A tiltást a gyári 11,000 RPM-ről 12,500-ra tornázták fel és a motort már akkor is csúszókuplunggal gurult le a gyárról, amikor még a technikának híre-hamva se volt a közutakon.

Összesen 3.000 darab készült a motorból a Honda hamamatsui gyárában, azok is mind szigorúan kézzel lettek össze szerelve, a gyári versenyzők bevonásával. A futóműgeometria rövid és éles volt, az alumínium twin-spar váz pedig egyszerre volt könnyű és merev.

A véletlenre semmit sem bíztak és ez a futóművön is látszik: elöl hátul Showa egységek dolgoznak, az egyoldalas hátsó lengőkar pedig nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a kerékcseréket, valamint mára megkerülhetetlen fogalom vált belőle, akárhányszor előjön a VFR egy beszélgetés során.

Hiába volt minden szempontból szuper egzotikus a motor, papíron valamiért nem adták ki a számok: hiába volt akkoriban osztályelső a 180 kilós száraz tömeg, a 118 lóerő és a 69 Nm nem volt túl impozáns. A papírforma viszont nem mindig tükrözi a valóságot, ahogyan itt sem: az új váz és a lineáris nyomatékú motor nem gyilkolta sem a gumikat, sem a pilótát annyira, így jöttek is az eredmények, szépen sorban.

A legendásan tehetséges amerikai, Fred Merkel, különösebb izzadságszag nélkül nyerte meg az 1988-as World Superbike bajnokságot, egy év múlva pedig bebizonyította, hogy nem csak mázlija volt, mivel ismét végig verte a komplett mezőnyt.

Szerte a világon, számtalan bajnokságot nyert az RC30, de mind közül talán az Isle of Man TT verseny a leghíresebb, ahol olyan legendák ültek fel a V4-es Hondára, mint Steve Hislop, Joey Dunlop, Phillip McCallen, vagy Nick Jefferies. Látva a hihetetlen eredményeket, nem kellett hozzá sok idő, hogy minden magán versenyző egy ilyen gépre vágyjon.

A fentiek fényében nem árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy hatalmas kihívással néz szembe az, aki ma egy ilyen gépre pályázik, mivel a motorok nagy részét vagy összetörték, vagy rommá hajtották, vagy mindkettő.

Ugyanakkor ha a csillagok állása stimmel, és elegendő négylevelű lóherét gyűjtöttünk, na akkor szökő-évente egyszer talán felbukkan egy molesztáltalan példány, amire olasz barátunk, Alessio Barbanti villámgyorsan le is csapott.

Régóta ez volt álmai motorja, intenzíven kutatta a megfelelő példányt, egy jó ideig mindhiába. Aztán nagyjából két éve egy jóbarátja áthívta egy kávéra a műhelyébe, ahol már ott állt az a bizonyos álom motor, ami igen hamar Alessi tulajdonába került.

Egy idősebb olasz úré volt a motor, aki vagy 30 évet Amerikában élt, majd nyugdíjas éveire visszaköltözött hazájába. Maga a motor USA piacos volt, de szerencsére a teljesítményt ez semennyire sem érintette, nem volt leszűkítőzve – erről olasz barátunk teljes mértékben meg van győződve, mivel elég alaposan utánajárt a dolgoknak.

Maga a motor szinte tökéletes állapotban úszta meg ezt a kb. harminc évet, még a gyári kipufogó is megvan hozzá.

Extra bónuszként egy borzasztó ritkaságszámba menő HRC sportkipufogó is volt a motoron, ami már önmagában is egy vagyont ér. Kétség nem fér hozzá, hogy öreg tulajdonosa imádta a motort, ez bizony könnycseppekben volt mérhető. Na de ki ne könnyezne meg egy eredeti RC30-as Hondát?

Bike Exif

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending