Connect with us
Suzuki
just1 mx

Egyéb

Honda CB500X teszt – Kaland a (A2) négyzeten

2022-ben ismét megújult a Honda CB500X teszteltük újra és még mindig az egyik legjobb A2-es motor, amelyet ilyen jó áron lehet venni.

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

Idén az A2-es kategóriában a Honda CB500X teszt volt a legemlékezetesebb, de hogy mire is alapozom ezt a véleményem? Amíg nálam volt addig bebarangoltam vele a Dunántúl legszebb útjait, vittem vele túrázni a 12 éves fiam is, akinek még sosem volt ilyen élményben része. Na jó meg is áztunk vele, ilyen élménye sem volt még, de összességében nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagodott a kiscsávó.

Persze az én szívemnek is jót tett, hogy végre csak kettesben lehetek vele és új élményekkel gazdagíthatom őt. Remélem emlékezni fog egész életében arra, hogy apával milyen jó is volt motorozni!

Nem unatkoztunk útközben, hála a Sena kihangosítóinak végig tudtuk beszélgetni az út nagy részét, majd amikor már majdnem a Balatonhoz értünk (természetesen az összes autópályát kerülve) elkezdett szakadni az eső és Lepsénynél beültünk egy fogadóba vacsorázni és forró csokizni. De valahogy a motorozás élménye és az, hogy együtt tehettük meg ezt az utat nekem nagyon sokat jelentett. Pedig nem egy nagy motor, mindössze 48 lóerő, de az A2-es kategóriát teljesen kimaxolja, úgy, hogy közben divatosan néz ki, főleg ebben a zöld színben. A magas építésével befér a mostanában áhított kalandmotor kategóriába és kicsit hasonlít a nagyon népszerű Africa Twinhez, de mondhatnám akár a BMW nagy GS-ét is amire mostanában mindenki vágyik.

A legelső CB500X tesztjén 2013-ban ott voltam Spanyolországban, ahol a “szuperszép utakon, szuperjót motoroztunk” ilyen motorokkal. Most még jobb lett ez a CB500X és dupla féktárcsával is rendelkezik immár.

Honda CB500X menetpróba

Ott is tetszett a könnyű kezelhetősége és szerencsére ezt a jó tulajdonságát meg is tartotta. A másik hasonló motor a Honda kínálatóból az NC750 viszont nekem nem tetszik. Jobban szeretem ezeket a pörgős motorokat, mint amilyen a CB500 sorozatban van. Ezeknek még igazi motorkerékpáros karaktere van, nem úgy, mint az NC sorozat dízelautós érzést adó nyomatékos motorblokkjainak. Két éve vettem is magamnak CBR500R-t egy szezonra…

Többféle telefontartó megoldást is teszteltem rajta menet közben. Ez itt az SP-Connect tükörszárra szerelhető és középen egy rezgéscsillapított fejjel ellátott szintén SP-Connect tartó. Mindkettő biztonságosan tartja a ráhelyezett telefont, a rezgéscsillapítós pedig már a drága függesztett kamerás telefonokat is kíméli.

Visszatérve a 2022-es modellhez, találunk fontos fejlesztéseket is. Ilyen például a 41mm-es, nagy dugattyús (SFF-BP) Showa fordított teleszkóp, amelyekben különválasztották a rugózásért és csillapításért felelős funkciókat. Emiatt akár terepen, akár aszfalton motoroznál, a teleszkóp miatt tuti biztonságban és kényelemben utazhatsz. De tényleg!

41mm-es csúszúszárátmérőjő fordított nagy dugattyús teleszkópot kapott a 2022-es modell ami még jól is néz ki

Kipróbáltam olyan dunántúli pocsék minőségű kis “országutakon” is ahol nagyon kellett dolgoznia és végig bírta a kiképzést. A hátsó felfüggesztésen is dolgoztak, kissé keményebb rugót kapott a központi rugóstag, de a lényegi változás elöl van.

Mindössze a váltóján volt érezhető ennek a példánynak, hogy nem egy csúcskategória, de ahogy mondani  szokták szódával elmegy még ez is. A fogyasztása 3-4 liter között van, csuklótól függően.

Nem csak a felfüggesztés miatt, hanem a 19-es elsőkerékre szerelt két db 296 mm-es féktárcsa miatt is. No nem olyan harapós mint a Firebladen ez a fék, de nagyobb lett a fékhatás és a dupla rugózatlan tömeg nem ment a kezelhetőség rovására.

FireBlade pályán és utcán – Honda CBR1000RR teszt

A vonalvezetés nem sokat változott, ahogy a teljesen LED-es világítást is tudta már az elődmodell is.

A legjobb az benne, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Ez egy minden napos használatra alkalmas remek A2-es motor felesleges extrák nélkül.

Nem is kell ebbe a kategóriába kipörgésgátló, meg elektromos futómű. Elég az ABS, ha baj van segít a fékezésnél, de még jobb lenne enélkül is, hogy a fiatalok meg tudják tanulni hogyan kell fékezni segítség nélkül.

Az ülés még hosszú távon sem töri az ember fenekét, jól lehet helyezkedni rajta

Az ár miatt nincs is készleten sehol, kb fél év várakozási idő van most, ha újat szeretnél vásárolni. Ha a jövő szezonra gondolkodsz jó motoron, amit jó áron meg tudsz venni, akkor javaslom ha elolvastad ezt a cikket menj egy Honda kereskedésbe és foglald le a magadnak, mert gyanítom, hogy ilyen áron jövőre már nem fogsz CB500X-et venni!

Erre a zöldre én is teszek ajánlatot a Hondának.

A szélvédő nem állítható, de létezik rengeteg féle méretű hozzá, ha ez valamiért nem felelne meg.

Sokféle SW-Motech kiegészítő is létezik hozzá, elég jól személyre szabható, de alaphelyzetben is használható.

A pörgős motorblokk, kis fogyasztással párosul

Az EURO5-ös kipufogó akkusztikus élményekkel nem gazdagít, ha ilyesmire vágysz, ajánlom ezt a karbonból készült LeoVince kipufogót hozzá

A fekete alapon világos felirat napsütésben nem mindig olvasható a műszerfalon

Az egyetlen nem szép részletmegoldás a hátsólábtartó

Egyébként összeségében jól néz ki és ha van egy napraforgótáblád otthon akkor jól el is tudod rejteni benne

Honda CB500X 2022

Fotó: BenZso, Bajer Bence

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending