Blog
Honda – aki két év alatt meghódította a világpiacot – első rész
Minden olyan csendesen indult…
Published
5 év agoon
By
Boross Évi
Minden olyan csendesen indult: Szóicsiró Honda és partnere, Takeo Fujisawa 1948 szeptemberében megalakították a Honda Motor Company nevű vállalatot. 1950-ben már minden második, Japánban gyártott motorkerékpár a Honda emblémáját viselte.
1951 végén hozta piacra a cég az első felsővezérlésű négyüteműt. 1957-ben következett a saját fejlesztésű 250-es Dream CB72 és 1960-ban került piacra, majd 1965-ben a Dream CB 450-es következett. 1968-ban mutatta be a Honda a 250-es Dream CB750 Four jelzésű modellt. Ez volt a világ első, nagy szériában gyártott négyhengerese, s ezzel szándékozta a cég teljesen meghódítani a motorkerékpárok világpiacát.
A tömeggyártásban a Honda komoly tapasztalatokkal rendelkezett: 1968-ig tízmillió gép került le a futószalagokról. Természetesen a szaktudás sem hiányzott: 1968-ig a Honda összesen 16 világbajnokságot nyert.
A gyár versenygépei technikai műalkotások.
A CB750 Four lett a legnépszerűbb: 1978-ig egymillió darabot készítettek e konstrukcióból. A motorkerékpárok világában már el sem tudnánk képzeli az életet a japán gyár kínálata nélkül. Érdekes belegondolni hol tartana ma a piac Szóicsiró Honda nélkül.

Modell: A
Gyártási év: 1947
Teljesítmény: 1 LE
Lökettérfogat: 50 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Honda Model A
Az első Honda igen szerény megjelenésű konstrukció volt: a léghűtéses kétütemű motort egy férfikerékpár vázára építették, s a hátsó kereket szíjmeghajtás forgatta. A tank alapja inkább az ágymelegítő párnára emlékeztetett. Benzinből ezekben az években nem volt elég, terpentin és valamilyen gyantából desztillált párlat keverékével működött. A kipufogóból ennek megfelelően sűrű fekete füst tört elő.

Modell: Dream (D-típus)
Gyártási év: 1950
Teljesítmény: 3 LE
Lökettérfogat: 98 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Honda Dream
A D-típussal a Honda több tekintetben is feltáratlan területre lépett: nemcsak hogy e modell az első igazi Honda motorkerékpár, hanem egyúttal az első olyan gép, amelyet az utolsó csavarig egy gyár készített. A szíjhajtást időközben lánccal helyettesítették, s a gépbe kétfokozatú sebváltót építettek. A stabil fémvázat teleszkópos villa egészítette ki.

Modell: C100 Super Cub
Gyártási év: 1958
Teljesítmény: 4,3 LE
Lökettérfogat: 549 cm3
Motortípus: egyhengeres, kétütemű
- Honda C100 Super Cub
Ma már tudjuk, hogy a Super Cub a motorkerékpárok történetének egyik legfontosabb modellje volt. Azt mondhatjuk, hogy ez a modell, a legnagyobb számban értékesített motoros szállítóeszköz. A menetszél által hűtött motor teljesítménye elégséges volt ahhoz, hogy az utast és csomagját megfelelő tempóban szállítsa.

Modell: Benly C92
Gyártási év: 1959
Teljesítmény: 11,5 LE
Lökettérfogat: 124 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, kéthengeres, négyütemű
- Honda Benly C92
A D-típus után a C92 Benly jelentette a következő lépést: egy viszonylag fürge 125-ös, egy új generáció első tagja. Abban az időben teljesen szokatlan volt, hogy ilyen hengerűrtartalomhoz kéthengeres motort építsenek. E motor már felsőfekvésű bütyköstengellyel dolgozott, ezt a műszaki megoldást más gyárak legfeljebb versenygépeiken alkalmazták. Az utazási komfortot az önindító jelentősen növelte.

Modell: CB72
Gyártási év: 1960
Teljesítmény: 24 LE
Lökettérfogat: 247 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, kéthengeres, négyütemű
- Honda CB72
A CB72 forradalmian új konstrukció volt. Ilyen nagy teljesítményt korábban csak nagy motorokkal sikerült elérni, amelyek rendszerint nehezen kezelhetők, megbízhatatlanok és állandóan olajosak voltak. A CB72 nagy teljesítményű túragép ezzel szemben nem eresztette az olajat. A kompakt csőváz, a nagy hatékonyságú fékrendszer és a 12 voltos elektromos rendszer már az új időket idézték.

Modell: CB 450
Gyártási év: 1965
Teljesítmény: 43 LE
Lökettérfogat: 444 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, kéthengeres, négyütemű
- Honda CB 450
Amikor a CB 450-es 1966-ban piacra került, akkor ez volt az eddig legnagyobb lökettérfogatú Honda-gép. Ezen kívül egy olyan sor műszaki újdonságot építettek a gépbe, amelyekkel korábban az 500-as géposztályban nem találkozhattunk. A kéthengeres motort két felsőfekvésű bütyköstengely vezérelte, s szenzációt jelentettek a pálcarugós szelepek is. Nagy sebességének, jó gyorsulásának és mélyfekete lakkozásának köszönhetően a modell a „ Fekete Bombázó” nevet kapta a motorosoktól.

Modell: RC 166
Gyártási év: 1966
Teljesítmény: több mint 60 LE
Lökettérfogat: 249 cm3
Motortípus: hathengeres, négyütemű
- Honda RC 166
A Grand-Prix versenyekre épített RC 166-os gép a műszaki újdonságok csodájának tekinthető. A hathengeres motor percenkénti fordulatszáma elérte a 17 ezret, 24 szeleppel építették, kettős felső vezérléssel. Mike Hailwood a 250-es géposztályban 12 futamon vett részt vele 1966-ban, s ebből tízet megnyert. A javított változat – az RC 174-es – a 350-es géposztályban bizonyított: itt Hailwood minden futamot megnyert.

Modell: RC 181
Gyártási év: 1967
Teljesítmény: több mint 85 LE
Lökettérfogat: 499 cm3
Motortípus: négyhengeres, négyütemű
- Honda RC 181
1966-ban már csupán egy világbajnoki géposztály volt, ahol a Honda még nem aratott győzelmet: az 500 cm3-es királykategória. Ezt a terepet sok éve már az MV Agusta uralta. Amikor Jim Redman – a Honda versenyzője – az 1966-os németországi Grand-Prix futamon egy vadonatúj RC 181-gyel győzelmet aratott az MV Agusta koronás királya, Giacomo Agostini felett, vége szakadt az itáliai egyeduralomnak. A Gran-Prix versenyek végén a Honda kapta a konstruktőrök díját, de 1983-ig kellett várni, míg a versenyzők is Grand-Prix bajnokságot nyertek.

Modell: CB 750 Four
Gyártási év: 1969
Teljesítmény: 67 LE
Lökettérfogat: 736 cm3
Motortípus: négyhengeres, négyütemű
- Honda CB 750 Four
Amikor a tokiói motorkiállításon 1968-ban bemutatták a CB 750 Four modellt, egyaránt lelkesedett érte a szakértők népes tábora, és a márka rajongói. Ez a négyhengeres gép egy új korszak kezdetét jelentette a motorkerékpárok történetében, megjelenése új követelményeket támasztott a motorozás kultúrájában, és a gépek felszereltségében is: a felső fekvésű bütyköstengely, tárcsafék, öt fokozatú sebváltó és hatékony üzemanyag hasznosítás. Ez a modell az első Honda-gép a Superbike géposztályban. 1969-ben a CB 750 Four megnyerte a Bol d’Or versenyt, majd egy évre rá a Daytona 200-at is.

Modell: CB 500 Four
Gyártási év: 1971
Teljesítmény: 49 LE
Lökettérfogat: 498 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres, négyütemű
- Honda CB 500 Four
Miután a CB 750-est kitörő lelkesedéssel fogadta a világ, a Honda komolyan kezdett foglalkozni azzal, hogy a „négyhengeres-koncepciót” kipróbálja a kisebb lökettérfogatú motorok esetében is. A kompakt hatást keltő CB 500-as mély benyomást tett a vásárlókra: elsősorban utazási kultúrájával, komfortjával és üzembiztonságával, amely azt is jelenti, hogy akkor is megfelelő erőtartalékkal rendelkezik, ha útitárssal motorozunk. Csúcssebessége csak 15 km/órával maradt el a nagyobb testvére mögött, s ára is alacsonyabb. Így aztán a hetvenes évek elejétől szívesen vásárolták a sportos beállítottságú motorosok.

Modell: SL 251 S
Gyártási év: 1972
Teljesítmény: 22 LE
Lökettérfogat: 248 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Honda SL 250 S
A trialkategória, azaz az utcai közlekedésre is alkalmas, terepmotor jellegű konstrukció ötlete először a hetvenes években vetődött fel. A Honda már a hatvanas években tett lépéseket ebben az irányban, amikor a kis „Scrambler” modelleket megjelentette. E modellek jellegzetessége volt, hogy a váz alsó részét magasra építették, a kipufogócsövet is magasabbra szerelték, s így a gép alkalmas volt kisebb terepmotorozásokra és kirándulásokra.

Modell: CR 250 M Elsinore
Gyártási év: 1972
Teljesítmény: 33 LE
Lökettérfogat: 247 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Honda CR 250 M Elsinore
Az Elsinore szó, hangzását tekintve akár egy megejtően szép, ifjú hölgy neve is lehetne, valójában viszont a modell egy kaliforniai Grand-Prix futamról kapta nevét. A CR szériagépek mintájára épített 250-es Honda az amatőr crossmotorosok számára készült, akik kezdettől fogva lelkesedtek érte. A CR 250 R gyárilag úgy készül, hogy helyből alkalmas a versenyzésre, azaz minden „bütykölés” nélkül a kicsomagolás után azonnal starthoz is állhatunk, és akár versenyt is nyerhetünk vele.

Modell: TL 125 Bials
Gyártási év: 1973
Teljesítmény: 8 LE
Lökettérfogat: 122 cm3
Motortípus: egyhengeres, négyütemű
- Honda TL 125 Bials
AZ első versenyre szánt trialgépek építésekor a Honda ismét élére állította a régi kérdést: vajon csak a kétütemű motorok alkalmasak-e a trialra? Annak ellenére, hogy a TL 125 Bials (a név egyébként a bike és a trial szó összevonásából származik) súlya nagyobb volt mint a konkurens gépeké, a versenyen azok csak a Honda hátát csodálhatták. A karcsú és fordulékony gép egészen jó pozícióz biztosított a Hondának e versenysportban is.

Modell: CB 400 Four
Gyártási év: 1974
Teljesítmény: 37 LE
Lökettérfogat: 408 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres, négyütemű
- Honda CB 400 Four
A CB 400 Four modellel a Honda 1975-ben egy igazi klasszissal jelentkezett, amely egy csapásra piaci siker lett. A modell legfőbb jellegzetessége a sportos arculat: világos vonalvezetés és intenzív színek használata. A négyhengeres konstrukció négy kipufogócsöve közös hangtompítóban végződik. Aki utazás közben megakarja érezni a nagy versenyek ízét, aki egy intenzív, Café-Racer stílusú élményre vágyik, annak feltétlenül egy CB 400-asra van szüksége.

Modell: GL 1000 Gold Wing
Gyártási év: 1974
Teljesítmény: 80 LE
Lökettérfogat: 996 cm3
Motortípus: négyhengeres, négyütemű bokszermotor
- Honda GL 1000 Gold Wing
A Gold Wing mind a teljesítményt, mind pedig az utazási komfortot tekintve mérföldkőnek tekinthető a motorkerékpárok építésében. A motorok világában e szuper kategóriájú túragép hatalmas méretével, luxusfelszereltségével és négyhengeres, vízhűtéses bokszermotorjával keltett hatalmas érdeklődést. A Gold Wing egyébként egy „King of Motorcycles” nevet viselő, 1972-ben épített hathengeres bokszermotoros prototípus nyomán született. A GL 1000-es 1980-tól 1100 cm3-es motort kapott.

Modell: RCB 1000
Gyártási év: 1976
Teljesítmény: több mint 120 LE
Lökettérfogat: 997 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres, négyütemű
- Honda RCB 1000
1978-ban indult először a Honda a Le Mans-ban rendezett 24 órás versenyen, s mindjárt meg is nyerte. Az RCB 1000-es a következő két évben sorozatos győzelmeket aratott, s a soros elrendezésű négyhengeres motorral hajtott gép csaknem legyőzhetetlen volt a hosszú távú versenyeken. Mindenekelőtt a Jean-Claude Chemarin és Christian Leon páros, kulcsszerepet kaptak e diadalmenetben, s a Honda France által indított géppel négy aranyérmet szereztek.

Modell: CB 900 F Bol d’Or
Gyártási év: 1978
Teljesítmény: 95 LE
Lökettérfogat: 901 cm3
Motortípus: négyhengeres, négyütemű
- Honda CB 900 F Bol d’Or
A legkeményebb 24 órás verseny a Bol d’Or, ahol a Honda a hetvenes évek közepén egymást követő három alkalommal lett győztes. A „halálos Maraton”-on elért sikerek után 1978-ban hozta piacra a cég a CB 900 F Bol d’Or modellt. A szakemberek ismét új fejezetről beszéltek, és a motorosok tudták mit képes számukra nyújtani ez a motor. Az új 900-as csúcssebessége 220 km/óra.

Modell: RC 500 M
Gyártási év: 1979
Teljesítmény: 55 LE
Lökettérfogat: 493 cm3
Motortípus: négyhengeres, négyütemű
- Honda RC 500 M
Az 500 cm3-es cross géposztályban a világbajnoki siker lassabban jött, mint azt a Honda megszokta. 1979-ben aratta az első győzelmet a brit Graham Noyce. 1980-ban és 1981-ben a belga André Malherbe szerzett világbajnoki címet az RCB 500-assal. A crossversenygépeket fejlesztve a Hondának alkalma nyílt néhány elképzelés kipróbálására. Ezek közül az egyik a csuklós hátsó rugóoszlop, amely megnöveli a rugóutat anélkül, hogy a gépet túlságosan is magasra kellene építeni. A koncepció azonban nem vált be, mivel így csökken a hátsó kerékre átvitt erő.

Modell: CBX 1000
Gyártási év: 1979
Teljesítmény: 105 LE
Lökettérfogat: 1047 cm3
Motortípus: soros elrendezésű, hathengeres
- Honda CBX 1000
A Honda már a hatvanas években megmutatta, hogy miként is lehet egy szabályoknak megfelelő versenycélú hathengerest konstruálni. 1978-ban aztán egy utcai közlekedésre alkalmas hathengeressel jelentkezett a piacon, s ezzel egy újabb bombát robbantott. A projekt, a nagyszerű fejlesztőmérnök, Szóicsiró Irimajiri nevéhez főződik, aki később a Honda Motor Co. kereskedelmi vezetője lett. A léghűtéses, hathengeres, közös hangtompítóban végződő hat kipufogócsövével, nem csak egy félelmetes monstrum benyomását kelti, hanem példaszerűen megmutatja, miként hangolható össze a lélegzetelállító teljesítmény az álompuhaságú utazással.
Forrás: 1000 motorkerékpár
– Az Adler története
– Az Aermacchi története
– Az AJS története
– Az Aprilia – és az olasz versenyszellem
– Ariel – tradíció és extravagancia
– AWO/Simson – szegényes egyhengeresek a háború utáni NDK-ból
– Benelli – egy legenda visszatér
– Betamotor – versenygépek Toscanából
– Bianchi – egy olasz úttörő a motorkerékpárok fejlesztésében
– Bimota – különlegességek Itáliából
– BMW – egy német sikertörténet – első rész
– BMW – egy német sikertörténet – második rész
– BMW – egy német sikertörténet – harmadik rész
– BMW – egy német sikertörténet – negyedik rész
– BMW – egy német sikertörténet –ötödik rész
– Brough Superior – mindenből a legjobbat
– BSA – a birminghami legnagyobbak
– Buell – amerikai sportgépek Harley-szívvel
– Bultaco – mindent a sportért
– Cagiva – a Castiglionik öröksége
– CCM – a Clews-féle versenygépek műhelye
– CZ – a cseh „népmotorok”
– DKW – a kis csoda
– Ducati – az olasz sportszellem – első rész
– Ducati – az olasz sportszellem – második rész
– FN – a belgák között a legnagyobb
– Gilera – világbajnokok Olaszországból
– Harley Davidson – egy amerikai legenda – első rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – második rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – harmadik rész
– Harley-Davidson – egy amerikai legenda – negyedik rész
– Henderson – négyhengeres monstrumok az USA-ból
– Hercules – a motorkerékpárok évszázados története Németországban
You may like
-
Bemutatták a Honda első európai, fiataloknak szánt elektromos motorkerékpárját
-
A vadonatúj HONDA XL750 Transalp és az EM1 elektromos robogó
-
A Honda CB650R és CBR650R új fényezést kap jövőre
-
Honda ADV350 – Forza 350 összehasonlító teszt
-
Honda CB500X teszt – Kaland a (A2) négyzeten
-
CB300R-rel válik teljessé a Honda Neo Sports Café család
Kövess bennünket az Instagramon is!