Csatlakozz hozzánk

Hírek

˝Hihetetlen, mennyire megszállott lettem˝

Pályamotoros sorozat, 0. rész: a versenypálya könnyen rabul ejthet…

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Nemrég meghívást kaptunk a Big Bulira, amelyet Gábor barátunk szervez immár vagy 5-6 éve. Feltűnt, hogy végre van valaki, aki ezt az egész pályázós bandát összefogja és programokat szervez nekik. Nem egyszerű ezt a 3-400 embert összeterelgetni, de Neki általában sikerül és még olyan helyekre is szervez motorozásokat, ahol a világ elitje motorozik szezonon kívül.

Nem hiába, tavaly 50 pályanapon vett részt FélSvéd Spanyolországtól elkezdve hazánkig. Az általa szervezett külföldi pályanapok az egyik hazai fórum oldalról nőtték ki magukat és ma már ott tart, hogy komoly külföldi szervezőirodák is számolnak a magyar pályázókkal Gáboron keresztül.

No de ki is Kapetz Gábor?

Gábor 56 éves Svédországban élő hazánk fia, aki jó régen beleszeretett egy svéd leányzóba, akit el is vett feleségül és hozzáköltözött, majd kiépítette ott a kis vállalkozását a http://www.gaborcharter.com/ -ot. Ő szállítja hazánkba a skandináv utasokat tavasszal és ősszel.

Mivel nyáron rengeteg a szabadideje, ezért a régi emlékeket felevenítve elkezdte böngészni a motoros oldalakat és talált egy vadonatúj Ducati ST4-et, amit meg is vásárolt és azzal kezdett motorozgatni újra. A pályázás szele ezután csapta meg jóval 40 éves kora felett.

A fertőzés gyorsan hatalmába kerítette és a Ducatit egy K5-ös GSXR 1000-es követte, amivel évről-évre fejlődött. Aztán a K5-öst egy K9 váltotta, amit pedig tavaly egy új ZX10-es Kawa.

Ennyit Gáborról, aki közben pályamotoros élményeinek  megírásba is belekezdett és irományait szeretnénk veletek megosztani a mi hasábjainkon is. Ezennel egy pályamotoros sorozatot indítunk FélSvéd főszereplésével, aki sok-sok pályakilométeres és szervező tapasztalatával szeretne megszólítani Titeket, amatőr pályázókat, vagy pályázni vágyó utcai motorosokat!

Fogadjátok szeretettel bemutatkozó írását, sorozatunk nulladik részét, amiből kiderül, hogyan lett emberünk a pálya rabja!

Amikor az ember 18 éves, akkor a motorozás vonzóbb mint az autózás, ez így volt a 70-es években is. Abban az időben a P20- P21 voltak a magyar csúcsmodellek, de az MZ 250-esek megbízhatóbbak voltak. Nekem rövid Rigás előélet után sikerült egy 175-ös Sport Czetkát vásárolnom, és két évvel később egy TS250-es MZ-t, ami már 5 sebességes volt…

De ahogy ez lenni szokott, amikor nincs a haveroknak motorja, akkor előbb-utóbb eladásra kerül a gép. Jött a Trabantos meg a Ladás időszak, mert azzal több havert-csajt is lehetett szállítani és nem áztam-fáztam. Az élet elindul, család, munka, gyerekek és igavonás, gyűjtögetés, esetemben még országváltás is, ez egy olyan periódus, amikor nem nagyon jutott eszembe, hogy hiányozna valami még az életemből…

De éppen amikor sínre tettem az egészet és adrenalin-túltengésről sem tudtam volna beszámolni, egy haver kölcsönadott egy Honda choppert Érd-Budapest szakaszon és meglepően jó érzés volt 25 év után újra nyeregben lenni. Nem kellett rongyosra pofázni a száját a havernak hogy vegyek motort. Gondoltam úgyis benne vagyok a korban (47 voltam), pont nekem való a chopper stílus, vettem egy Suzuki VZ800 Maraudert és felruházkodtam ehhez méltóan: ferdezipzáros fekete dzseki, krómtisztító mindig a belsőzsebbe és minden gurulás előtt egy óra fényezés, polírozás, gurulás után megint. Természetesen csakis Wild újságot olvastam és megvetettem a műanyag rakétákat (sportgépeket) – merthogy azzal csak meghalni lehet…


Az áron alul vásárolt Ducati ST4s hamar feledtette a csopper lomhaságát – innentől nem volt visszaút…

Sok felszerelést Németországból vettem online és egyszer belebotlottam egy UGT nevű oldalba, ahol lényegesen olcsóbban árulják az új motorokat. Egyszer csak megláttam egy Ducati ST4s ABS modelt 5000 euróval leértékelve. Isten bizony fogalmam sincs, hogy mi vonzott jobban, a kedvezmény, vagy a motor, de vásárlás lett belőle. Pont ekkortájt találtam egy szimpatikus motoros fórumot, a Motorosok.hu-t, és ott probáltam a tudást magamba szívni és iróniával próbáltam kompenzálni, hogy motorozni még nem tudok. Az első közös gurulásoknál megismerkedhettem Nakival, Cintivel, M@ttal, Csodával meg még pár taggal.

Akkor homályosítottak fel, hogy ilyen motorral nem a tájat kell nézni, hanem Mátrázni kell. Nem is akármilyen tempóban. M@tt volt az első, aki kiülésről kezdett nekem beszélni, de ez még csak három éve volt, az agyamig még nem jutott el a mai napig sem. Egyébként sem jó mindig mást utánozni, én kialakitottam a saját stílusomat (igaz vannak akik azt hiszik, hogy M@tt stílusa a jobb, de ezeknek nincs esztétikai érzékük és nem értékelik, hogy a kiülés látványánál a motor színe sokkal fontosabb…).

Beszereztem egy egyrészes Vanucci bőrcuccot, ami tökéletes védelmet nyújt, viszont mint később kiderült, a Vanucci speed csizmája sajnos már nem biztosít ilyen jó védelmet…


Akkoriban a csapból is a K5-ös Gixxerezer folyt – “más se kellett, megrendeltem”

Olyannyira megragadott a lóerő és a gyorsulás, hogy a chopperre rá sem néztem. Egy kedves ismerős, aki megsajnálta hogy mennyire szeretnék gyorsabb lenni, bedugott a Szabó Attila HMI (Hungaroring Motorsport Iskola) sulijába. Na ezt nem kellett volna. Ekkor lettem pályafüggő. Na nem mintha rögtön Rossi mellé akartak volna szerződtetni, de a korosztályom toptwenty-jébe beleférhetek…

Na ekkortájt (2004) kezdett több fórumlakó is a Hungaroringre járni, így mindig volt kivel dumálni és figyeltem a gyors csávókat. A Ducatival a legjobb köridő, amit elértem 2004 ben, az 2.29 volt. Szerintem M@tt csak vigasztalni akart, amikor győzködött, hogy ez a Duki nem való pályára, Gixxerrel sokkal könnyebb lenne.

Természetesen akkor már ezer éve nem olvastam Wild újságot, eladtam a Maraudert is. Csakis sportmotoros újságokat olvastam.

Egész télen másról sem lehetett olvasni, csak az új K5 Gixxer ezresről, hogy az milyen lágyan adja le a teljesítményt, milyen egyenletesen gyorsul, sehol nem ér meglepetés, nem viselkedik brutálisan és hogy milyen könnyű vele bánni. Más se kellett, megrendeltem. Nyár közepén jött meg, az első pályanapon 8 másodpercet javítottam a köridőmön, aminek persze nagyon örültem (2.21), sajnos a következő pályanapokon viszont nem fejlődtem. Ugyan a célegyenesben verhetetlen voltam, de kanyarodni csak túratempóban mertem, hogy nézelődhessek. A kiülést sem erőltettem, mert végülis sokkal kényelmesebb egész seggel a nyeregben, úgyis csak a motor színe a lényeg… Meg gondolom fárasztó is lehet a kiülés, ugyanis a haverok négy menettől ki vannak purcanva, én viszont röhögve lenyomok egy nap 8×20 percet is a pályán. Pudingok… Mindig ez a rohanás…


Ez már a K9-es ezres, a svéd nemzeti lobogó színeiben

Szóval hihetetlen, hogy mennyire megszállott lettem, minden pályanapon kint akartam lenni, így még ősszel, 2005. október 9-én is. A Pannonia Ringre is lementem egyedül egy osztrák rendezvényre, csak hogy pályázhassak. Felejthetetlen nap lett ebből…

Délelőtt óvatos kezdés után feltetettem egy slick gumit hátra, elöl hagytam a még tök jó gyári BT014-et és egyre gyorsabb köröket mentem. Akkor is M@tt legjobb ideje volt a mérce, így minden menet után tájékoztattam telefonon M@ttot hogy fejlődök, délre már lenyomtam az ő akkori legjobbját – hát ez mindig különleges érzés, amikor egy kitűzött célt elérsz. Sajnos valószinűleg leszállt a lila köd és túlságosan bátorrá váltam a fél egyes menetre, erőltettem a kiülést is, de alig előztek már meg engem. A 9. körben egy jobbos kanyarban a maximális dőlésszögben elment az eleje. Valószínűleg a kanyar közepén még nem tettem rá a gázt és ezért vagy nem bírta el a terhelést, vagy túl volt melegedve. A BT014 köztudottan csak egy közepes sportgumi. Még egyszer nem pályáznék vele.

Egy darab bokatörés és kétoldali gyári idomzattörés lett a mérleg. Az orvosnak hazudnom kellett, hogy kiengedjenek a kórházból, de sikerült saját autóval hazahozni a roncsot, szerencsére automata kocsinál nincs szükség gipszelt bal lábra.
Minden normális 50 éves ember itt megállt volna elgondolkozni, és talán vissza a chopperre vagy inkább új hobbit keres…


Ez pedig már a legújabb vas, egy 2011-es ZX-10R – és a büszke tulaj

Nekem túlságosan sokat adott a motorozás. Először is nagyon jól érzem magam ebben a motorosok.hu-s baráti társaságban, igaz, hogy korban nem passzolok a képbe, de talán pont az tetszik, hogy ez senkit nem zavar. Mindig is egy hiperaktív alkat voltam és a saját korosztályomban nem nagyon találok társat ilyen jellegű és mennyiségű aktivitáshoz. Igaz, sokan állitják, hogy szerintük nem is motorozni szeretek, hanem csak azért járok ide mert szeretek írkálni, de ez csak aljas rágalom, fogalmam sincs honnan származik ez a rosszindulatú pletyka…

Maga a pályamotorozás egy olyan dinamikájú sport, amit civil ember szerte a földön nehezen talál meg. Aki kipróbálja, hogy milyen érzés 7 másodperc alatt 200-ra gyorsulni, az nem felejti ezt el többet. Profi versenyautóban, százmilliós értékű sportkocsikban, vagy vadászgép pilótaként lehet ezt az érzést megkapni!

Hogy miért is írtam ezt le? Hogy tudd, jó eséllyel Te is megszállottá válhatsz, ha kipróbálod a motorod egy versenypályán. Elég hamar rájössz, hogy amilyen élvezetet itt kapsz a kanyaroktól és a kigyorsításoktól, azt utcán soha nem fogod megkapni. Ráadásul sokkal jobb utcai motoros lesz belőled. Tudod miért? Mert amikor rendszeresen fogsz pályázni járni, akkor az utcai kanyarokat nem fogod már kihívásnak tekinteni és így sokkal kevesebb veszélynek leszel kitéve. Tehát minden sebesség- és kanyarvágyadat túlszárnyalhatod a pályán és emiatt nem fogsz az utcán vadul dön(tö)getni.

– folyt. köv.

Szöveg, képek: “Svéd, a szűkszavú” – fekezzrovidebbet.blog.hu


Ti hogy álltok a pályamotorozással?! Ha kipróbáltátok, egyből a rabjai lettetek?!

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Trending