Hétvégi mozi – Motorozás Balin

Mivel Bali nem igazán a strandjairól híres, sokkal inkább a természeti adottságairól, kultúrájáról, ezért kifejezetten az volt a tervem, hogy skippelem a turistahalmazokat és a szigetet motorral járom körbe. Így a részeg angol suttyók, valamint a kövér európai és ronda ausztrál csajok látványa helyett kicsit jobban megismerhetem a helyi embereket, szokásokat, életstílust. Nem célom turisztikai beszámolót tartani Baliról és a látnivalóiról, olyat bárhol olvashattok, inkább motoros szemszögből írom le az élményeimet.

 

Az út elején már motorozgattam több robogóval és MSX-el thaiföldi szigeteken, így a balos közlekedésre már teljesen átállt az agyam. Ezek miatt viszont egyet biztosan tudtam: kizárt, hogy robogót béreljek. A rendes váltós nagymotor bérlési lehetőségek a helyi piacra gyártott Kawasaki Pulsar 200 és néhány KLX125/250-ben ki is merültek. A Pulsar az igazából nem Kawasaki, hanem Bajaj, feltételezem a 200-as KTM Dukeban is benne lévő blokkal. Ez az opció azonnal kiesett egy igen egyszerű oknál fogva: bűnronda, és nem tudtam elképzelni, hogy minden reggel ez a motor várjon rám. A KLX nem az én világom, de ez volt a B tervem. Én valami többre vágytam, különlegesebbre. Napokig leveleztem helyi motorépítő műhelyekkel, hogy tudnak-e valami egyedi építésű motort adni. Nem volt egyszerű az egyeztetés, több helyen nem volt motor, volt ahol nyelvi gondok voltak, volt ahol a kommunikáció nem volt túl gyors, de végül sikerült ledealelnem egy gépet úgy, hogy csak annyi infóm volt róla, hogy “van motorunk, gyere be”.

Indonézia 10.000 szigetből áll, és ezzel valószínűleg összefügg az, hogy (jelen esetben Balinak) nagyon érdekes járműparkja van. Ha az autókat nézzük, 10-ből 6 Toyota, 3 Suzuki, 1 Mitsubishi, a márkákon belül is ugyan az az 1-2 típus, tehát iszonyatosan egysíkú az utcakép.

Ez a motorokkal sincs másképp, a robogók szinte kivétel nélkül Honda Variok vagy Scoopy-k, minden más típus vagy márka csak elenyésző mennyiségben látható. Próbáltam rájönni ennek az okára, de egyelőre nem sikerült. Az indonéz Suzukinak és a Yamahának is van egy rakás robogója, és Hondából is van még vagy 5 másik elérhető náluk, de valamiért ez a kettő volt két méterenként mindenhol.

Nagy motorok tulajdonképpen nem léteznek, egy hét alatt asszem láttam 2 Harleyt meg egy 636-os Kawát, mint 300ccm-nél nagyobb motort. Már ott kint feltűnt, hogy ha valami nem robogó vagy 125-ös váltós kismotor, akkor kizárólag Kawasaki lehet. A Kawasaki Ninja 300, nagyritkán a 650-es jelenti a csúcs sportmotort, előbbiből azért naponta láttam 2-3db-ot. Ha endúró, akkor KLX 125/250. Egyszer láttam egy narancssárga-RedBull designú matricaszettes endúrót, odamentem, hogy végre egy fasza KTM…hát KLX volt. És pont. Nincsenek más típusok, nincsenek más márkák, mindenhol csak ezek.

Az utazás után rákerestem a japán márkák indonéz oldalaira, és kicsit rávilágított a dolgokra. A Yamaha a robogókon és 125-ös naked/sport motorokon kívül nem árul mást. A Suzuki dettó, kizárólag 1db nagymotort lehet kapni a kínálatában, de szerintem nincs a földön olyan ember, aki kitalálná, mi az…a Hayabusa!!!

A Hondánál találtam, de ott is csak a robogók és kismotorok vannak a főoldalon, és egy külön menüvel egy új ablakban feljövő teljesen más felületre kell menni, ha a “BigBike”ok érdekelnek (amik az AfrikaTwin kivételével a CB500/650 vonalban kimerülnek), szóval szerintem ezeket nem lehet könnyű beszerezni. Egyedül a Kawasakinál látom a teljes modellpalettát minden nagymotorral, szóval valószínűleg ez lehet ennek a dominanciának az oka.

Persze más kérdés, hogy egy ZX10R 8,5 millió Ft-nak megfelelő rúpiába kerül (itthon 6), egy Z1000 6 millió (itthon 4). Amikor beszélgettem motorokról egy helyi sráccal, szóba került, hogy otthon milyen motorom van, és ő azonnal rákérdezett, hogy Ducati??  Eltalálta, de csak azért, mert nekik ez egy ilyen elérhetetlen európai cucc, folyamatosan a Ducatit emlegetik, ha az európai motorozásról van szó. (Van Ducati márkakereskedés Jakartában: 959 Panigale 12 millió ft, Panigale R 36 millió ft, Monster 1200 20 millió ft, Hypermotard 939 9,5 millió ft…)

Azért merültem bele ezekbe a dolgokba ennyire, mert valószínűleg ezek azok a folyamatok, amik miatt egy nagyon érdekes motorépítő kultúra alakult ki a szigeten. Nagymotorok hiányában kénytelenek voltak elkezdeni a kisköbcentis gépeket átépítgetni.

A szállodám alkalmazottjától tudtam meg, hogy a helyiek jeff-ek nek (dzsiff) nevezik ezeket a gépeket. Legfőképp két típust építenek át, a Yamaha Scorpio-t és a Honda Tigert. Előbbi 225, utóbbi 200 ccm, gyári állapotukban azok a tipikus ázsiai piacra gyártott döbbenetronda, igénytelen tömegmotorok.

Motorikusan és elektronikusan minden marad az eredeti, ezáltal kifejezetten megbízható, viszonylag modern, de egyedi és vagány motorokat kapunk. Gagyi rockercsopperek helyett itt logikusan ez a szörfös vonal megy: brat, scrambler, bobber, tracker stílusban építenek, elképesztően menő cuccokat.

Ők a legnagyobb műhelyek Balin, lehet náluk nézelődni:

https://www.66motorcycles.com/pages/projects

A vételára egy ilyen átépített Scorpionak/Tigernek 500-800e Ft között mozog, míg bérelni napi 3-5e ft-ért lehet őket. (egy robogó kb 1000 ft/nap) Én a 66 Motorcycles-től szereztem a sajátomat, amit előtte még képről sem láttam. Két ugyan olyan motorjuk volt, egy fekete és egy szürke festésű, mindkettő Scorpio-ból volt építve, teljesen ugyan olyan alkatrészekből.

 

Amíg képeken rohadt menőn néznek ki ezek a gépek, a valóságban hát…nem minden téren minőségi munkák. Szakadt kábelek, nem működő műszerek, hiányzó indexek, tufa futómű. A sajátomon azt is éreztem menet közben, hogy kóstolták már meg vele az aszfaltot, mintha lett volna a kormányban egy kis kifli.

Ekkor nem hittem a fülemnek. A bármilyen EU szabvánnyal köszönő viszonyban sem lévő egyedi kipufogónak hála ennek a 225ccm-es motornak olyan üvöltő, recsegős, okádék, vállalhatatlan, paraszt hangja volt, amilyen még az Akra rendszeres korábbi 990-es V2-es SuperDuke-omnak sem. Imádtam! 🙂 Gyakorlatilag nem tudtam vele úgy közlekedni, hogy több utcányi távolságból már ne mindenki odaforduló “miaszarez” tekintetét lássam, hosszabb távokon pedig már nekem is fizikai fájdalmat okozott a hangja, pedig hozzá vagyok szokva a hangos motorokhoz. Persze ehhez az üvöltéshez nem társult túl sok menetdinamika, 19LE-től nem is vártam mást, gyakorlatilag nonstop a váltókaron járt a lábam egy hétig.

A váltóról jut eszembe az egész motor legnagyobb meglepetése. Ennyire pontos, precíz váltóval még nem volt dolgom. Csak rágondoltam a gázelvételre, megpöccintettem a váltókart és egy tized másodperc alatt már bent is volt. Csak önmagában a váltó óriásit dobott az amúgy MZ-s vezetési élményen, nem is gondoltam volna egy ilyen ázsiai tömegcuccról. Ráadásul sajnos megszoktam otthon a fel-le irányú gyorsváltót, aminek “hála” elég sokszor rúgtam véletlenül reflexből bele lefele is kuplung nélkül, de mindent kibírt.  Azt kell mondanom, hogy ennél nagyobb motort nem is tudtam volna igazán kihasználni. És valószínűleg ez az oka annak is, miért nincsenek nagymotorok a szigeten. Ugyanis egy Borsod megyénél kisebb területen 4,2 millióan laknak, ebből kifolyólag nagyon durván be van építve a sziget.

Gyakorlatilag a főbb utak végig be vannak építve, mintha folyamatosan lakott területen mennél, egyedül a mellékutak és a hegyi és dzsungel szerpentinek szabadok. Ezek viszont szűkebbek, és egy 225ccm-es motorral is olyan marha jót tudsz csapatni, hogy nem igényelsz többet. Szerencsére a sziget tele van hegyekkel és erdei utakkal, így az élményfaktor végtelen, sokszor egy órán keresztül csak kis szerpentineken kanyarogsz. (és itt tekintenék vissza a Hayabusa témakörre… 🙂 )

A tankolással kapcsolatban azt az infót kaptam, hogy a kék és a sárga színű is jó bele…jelentsen is ez bármit. Az út szélén olyan helyeken, olyan emberektől kapsz boros/vodkás/stb üvegekből különböző színű benzint, amikre nem is gondolnál, de elvétve egy-egy benzinkút is van. Utóbbiak a legolcsóbbak, az útszéli üveges megoldás mindig drágább volt, de ott sem került 1 liter benzin 2-250 ft-nál többe.

Január Balin a legcsapadékosabb hónap, 30 napból 16 esős. Ez viszont nem ugyan azt jelenti, mint otthon. Az esős nap ott olyan, hogy valamikor napközben valahol tuti esik egy 20 percet az eső. Majdnem minden nap megáztam így, majd 10 perc alatt felszáradt minden, és tovább. De a stabil 28-30 fok kompenzálja ezeket.

Folyamatosan azt éreztem, hogy itt az autók az alárendelt szereplői a közlekedésnek. Mellőztek bármiféle hirtelen kormánymozdulatot, mindig úgy közlekedtek, hogy bármelyik irányból számítottak motorosra, akármilyen pofátlanságot is csináltál (vagyis csinált más), szemrebbenés nélküli nyugalomban vették tudomásul, ez ott a közlekedés része. Egyedül az előzési kultúrájuk hagyott némi kívánni valót maga után. Ha szembe csak 2-3 motoros jön, az még belefér, ők le tudnak majd húzódni úgyis. Emiatt a létező legváratlanabb szitukban csapott ki szembe egy-egy autó nekem is. Ehhez kellett idő, mire megszoktam és már folyamatosan számítottam rá. Amúgy a motorosok számára gyakorlatilag a sávok, útburkolati jelek, táblák, de még a jelzőlámpák is csak amolyan figyelemelterelő, zavaró dolgok az utakon. Ott és akkor mész el, ahol tudsz.

Én a mindennapi budapesti közlekedéshez szokva éltem ezt a stílust, de a túrásabb beállítottságú motorosoknak ez lehet kicsit már sok lenne. Ráadásul gyakorlatilag nonstop koppon húzod a gázt, ha nem akarod, hogy 80 kilós 40 éves fejkendős anyukák két gyerekkel a virsligumis motorjuk tankján rommá alázzanak az első kanyarban.

Érdekes, hogy előzetesen azt gondoltam, tele lesz a sziget ilyen “jeff”-ekkel, de egy hét alatt talán 6-7db-ot láttam az enyémen kívül. A helyi emberek a kis falvakban mindig odajöttek nézegetni meg megdicsérni a motort, annyira kuriózumnak számított. A Balin töltött egy hét alatt sikerült a teljes szigetet bejárnom, elképesztő helyeken motoroztam, vulkánok oldalában, hegyi szerpentineken, dzsungelben, városban, tengerparton, esőben, napsütésben, és mindezek az utak hozzájárultak ahhoz, hogy rengeteg egyéb élményt is átélhettem.