A megmérettetésre 12 országból 16 vaspapucsos érkezik, közülük pedig a legjobb 3+1 juthat tovább a következő fordulóba, vagyis a nagyhalászi SEC Challenge-be – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Debrecen alpolgármestere kiemelte, 2019-ben azzal a céllal adta a város a Speedwolfnak a Gázvezeték utcai salakmotor pálya üzemeltetését, hogy újraéledjen a sportág a városban. Hangsúlyozta: ezt a célt sikerült elérni, mert közös munkával olyan állapotba tudták hozni a Perényi Pál Stadiont, hogy Európa-bajnoki selejtezőket is rendezhetnek itt.
Barcsa Lajos az anyagiakkal kapcsolatban elmondta, hogy tavaly nem tudott a város szerződést kötni a Speedwolffal, de idén a közgyűlés tízmillió forintos támogatást szavazott meg a salakmotorsportnak. Barcsa Lajos reményét fejezte ki, hogy a jövőben a városba betelepülő cégek is a sportág mellé állnak, ahogy teszi ezt már öt éve a Schaeffler Magyarország.
Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője a verseny programját ismertetve elmondta, hogy a négy kvalifikációs versenyből a debrecenin a legerősebb a mezőny. Az indulók között van többek között a kétszeres egyéni világbajnok lengyel Jaroslaw Hampel, az ötszörös Grand Prix-győztes dán Niels Kristian Iversen, a franciák versenyzője, David Bellego, a kétszeres svéd bajnok Jacob Thorssell, a finnek titánja, Timi Salonen, továbbá a korábbi egyéni Európa-bajnok lett Andzejs Lebedevs, illetve a cseh Vaclav Milik. Magyarországot a Speedwolf két versenyzője, Kovács Roland és Magosi Norbert képviseli, utóbbi szombaton a horvátországi Goricanban tartalékként részt vesz a salakmotoros egyéni világbajnokság első fordulójában.
Kiemelte, hogy a megszokottól eltérően – a Nemzetközi Motorsport Szövetség kérésére – 13 órakor lesz a rajt, így a kapukat már 9.30-kor kinyitják, 10 órától az edzést lehet megtekinteni. Jegyeket elővételben és a helyszínen is lehet vásárolni, a B és a C szektorokba a 14 év alatti gyermekek ingyen mehetnek be – ismertette Baráth Norbert – írja az MTI.