Csatlakozz hozzánk

Hírek

Hangtalanul a Man TT-n

Idén a TT-n először a környezetvédelemért is versenyeztek az elektromos versenymotorok

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Idén a TT-n először a környezetvédelemért is versenyeztek az elekromos versenymotorok

Arról, hogy Bitti milyen csodát művelt a világ leghíresebb utcai versenyén, már eléggé kiveséztük. Egyszer régen már arról is írtam, hogy a hagyományos futamokkal párhuzamosan, két teljesen külön kategóriában idén megjelennek a zéró emissziós, azaz elektromos versenymotorok is. Rendkívüli és figyelemfelkeltő kezdeményezés, mely már most 2010-ben megmutatja, hol is tartanak a jövőbemutató fejlesztések.

Folyamatosan és rohamosan fejlődik a technológia magán illetve gyári szinten is, előbbiek egy nagy felfedezés büszke reményében, utóbbiak szükségképpen. A KTM már most készen áll egy elektromos krossz motorral, a Hondának robogója van, ami kis maszírozással akár piacra is kerülhetne, a Kawasaki is mocorog, és a többiek is mozgatják a leplet a színfalak mögött. Sőt, létezik már olyan eletromos kétkerekű is, amit akár már most meg lehet venni, gondolok itt a Vectrix márkára, mely folyamatosan fejleszti a robogóit. A napokon belül megszülető maxi robogó tesztünkbe őt is belecsempésszuük egy lábjegyzet erejéig, elmeséljük milyen érzés is hangtalanul suhanni. Na, de vissza a Man TT-re és a jövő motorjainak összecsapására.

Két kategóriában 17 csapatból összesen 19 versenyző nevezett, ebből végül 16 indult és 9-en fejezték be a futamot.. A PRO kategóriában 6-an, az OPEN-ben 3-an. A cikk végén az összes versenyző gépét megcsodálhatjátok. A versenynek olyan jó fogadtatása volt, hogy most júliusban 24-től 26-ig is rendeznek egy zéró-emissziós AMA futamot az amerikai Lexingtonban.

A következőkben láthattok egy on-board videót a Man TT-ről. A félreértések elkerülése érdekében írom, mivel a blokkhang miatt megtévesztő lehet, hogy a kamera egy zéró emissziós motorról és nem egy trolibuszról készített a felvételt. Utána pedig felsorolok pár motort és csapatot, néhányról közülük már akár hallhattatok ti is.

Mark Buckley az Enertia TTR nevű motorral
Mission Motors

Forrest North akkor oltódott be ezzel az elektromos jármű mizériával, amikor a Solar Car Team-et vezette a Standford egyetemen. Aztán a Tesla Motors-hoz került, ami már konkrétan kétkerekűekkel foglalkozik. 2007-ben indult a Mission Motors projekt, ami kombinálja a Szilikon völgy, a Ducati Motorcycles és a Tesla Motors minden tapasztalatát. A motorról már írtunk, bővebben itt olvashattok róla. A versenyen negyedik helyen végzett a PRO kategóriában.

Kingston University

Szokványos történet. A tanárok és diákok élnek és virulnak a Kingston egyetemen, boldogságban és szeretetben telnek, s múlnak a napok, aztán egyszer csak jött a hír, hogy lehet nevezni a TTxGP-re. Paul Brandon hat diákjával együtt fogta magát és kifejlesztett egy elektromos hajtású motort. A hosszú távú tervek között még a legális, utcai használhatóság is szerepel. A versenyt sajnos nem sikerült befejezniük.

Evo Design

Az angol társaság végül el sem indult a futamon, mindenesetre gyönyörű színfoltja volt a TTxGP-nek. Két motort terveztek, az EVO-R-t és az EVO-RR-t. Nagyon szép formatervezői munkák, le a kalappal a dizájn előtt. Már csak mennie kellene. A képeken az EVO-RR szerepel.

Motoczysz

A márkát már ismerhetjük egy másik, régebbi projektjük által, most egy elektromos motorral, az E1pc-vel is előrukkolt a portlandi cég. Az elképzelés az, hogy kifejezetten versenymotort építsenek, de ez látszik is a gépen. Mark Millerrel a nyergében ez a kétkerekű sem ért célba.

BareFoot Motors

A Barefoor Motors alapvetőpen krossz és ATV motorokat készít, természetesen olyanokat, amiket elektromosság hajt. Amikor felmerült a TTxGP ötlete, rögtön rajzoltak CAD-ban egy utcai motort is, ami odáig fajult, hogy végül elindultak a TT-n és a saját kategóriájukban másodikak lettek.

Imperial TTxGP

A Brammo csapat igazáól egy amerikai beszállítója az Enertia Electric motornak, ami szintén indult a TTxGP-n. Motorjuk is az Enertiára alapszik, ami egyébként az egyik első kifejezetten kereskedelmi célokkal készült e-motor. Amerikában egyébként már kapható is, bár utcai legalizácója még nincs. A tervek szerint viszont lesz és Angliában is szeretnék árulni.

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna 2019 Fall

Trending