Hajrá Honda! Forza125 teszt

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Kovács Norbert, KT

Ritka, amikor ennyire előre és ennyire pontosan tudom, hogy mire lesz jó egy tesztmotor. Régóta terveztem, hogy meglátogatom motorral Bécsben élő bátyámat, és a szezon során folyamatosan tisztult a kép, hogy mikor és mivel hajtom végre a túrát.

NAz akcióterv részét képezte, hogy olcsóbb és jobb legyen, mint a vonat (a 4 napos turistajegy 9 ezer forint). Utóbbit nem volt nehéz teljesíteni, mert motorral (robogóval) csak jobb lehet, ugye – kivéve persze, ha az időjárás is mellette(m) szól – így volt. Az október 23-i hosszú hétvége szép napos idővel csábított az idény utolsó túrájára.

Az a kritérium, hogy – csakazértis – olcsóbb legyen, mint a vonat, elég sok bringát kizárt az amúgy nem túl bőséges idei teszt-gépparkból. Persze volt pár 125-ös, amik mindenképpen megfelelnek ennek, na de azért nem minden nyolcadliteressel indultam volna el szívesen a szomszéd fővárosba, meg vissza. A Forza 125-tel szívesen indultam.

Ugyanis volt még egy két kitétel, amivel meg kellett felelni a feladatra, az egyik ilyen a várható hűvös időjárás miatt a megfelelő szélvédelem. Ez egyszerre két dolgot jelentett: legyen robogó, és legyen rajta rendes plexi is. Végül is a – házon belüli kedvenc – PCX-szel is boldogan indultam volna útnak, mondjuk – legalább – egy hónappal korábban.

Van azonban még valami, aminek már a méltán elismert PCX sem felelt volna meg (ennyire): ez a helykínálat, kívül-belül egyaránt. A Forza nagy, a kutasok nem gondolták volna, hogy ez csak egy huszonötös, ahogy én sem, hogy két zárt bukó is befér az ülés alá. Egy sisak mellett el is fért a tárolóban a kétrészes esőruhától kezdve egy teli táskán át a lakatig minden – ezt nem szoktuk meg a B125 kategóriától, doboz nélkül.

Ahogy azt sem, hogy gyárilag nem fázok rajta – BenZso PCX-én ilyenkor esetékes a túraplexi, a kézvédő és – ahogy ő mondja – a recskazsák (takaró) felszerelése, de a Forzán ilyenre nincs szükség, mert nagytestű: a viszonylag terebélyes műanyagok jól elterelik a szelet a lábról, a magas (állítható) plexi pedig a felsőtestről.

A kézről pedig – az amúgy a “bikafejű” Firebladeről ismerős – tükrök terelnek, mivel nem a kormányra kerültek, hanem lejjebb, nagyjából a markolatok elé. Ennek egy – megszokható – hátránya is van, mégpedig a kocsisorok között többet kell gépészkedni, mert kábé az autókéval azonos magasságban vannak a visszacsillantók.

A helykínálat nem csak az ülés alatt, hanem magán a nyergen is óriási: ketten sosem fértünk el még ilyen jól egy 125-ösön, ha a kis Burgmant nem nézem. Taposó van “nyújtottlábas” is, a hátsó lábtartó és a kapaszkodó is a jobbik fajtából való. A – 125-ösön – hosszú úton egyáltalán nem fáradtam el, sőt, hazafele a jobb időben meg sem éreztem…

A szezon végi TesztMotor Túrának – a Karasna jóvoltából – egy 300-as Forzával vágtunk neki. A típust BenZso már Spanyolországban, a premieren kipróbálhatta. Én viszont most pattantam a nyergébe először, és teljesen ismerős érzés fogott el, mintha már évek óta minden nap ezzel járnék be a melóba. Mint egy ivócimbora a kocsmából: könnyen megértettük magunkat egymással, tudtuk mire számíthatunk a másiktól. A mintha-mindig-ezzel-mentem-volna sokat elárul a kezelhetőségéről, még úgy is, hogy a súlya nem kicsi (194kg). A 279 köbcentis blokk 26LE-t és 26Nm-t présel ki magából, ami nagyjából dupla teljesítményt jelent a 125-ös kistesóhoz képest, ugyanakkor az ára korántsem a duplája: 1,648M forint, 160 ezerrel drágább, mint az ominózus NSS125.

Azt kérdezed, szívesebben mentem volna-e ki a 300-assal Bécsbe, mint a 125-össel? Nyáron igen, de most nem. Nem is a plusz tempó miatt, mert a 300-as csak 20-szal megy többet, mint a 125-ös, 140-et tud. Az mondjuk 130-as utazó, ami még mindig nem feltétlenül autópályatempó, főleg plexi nélkül. A szélvédő (hiánya) a fő oka annak, hogy most nem cseréltem volna. A fogyasztása is “beleférhetett volna még a vonatjegybe”, azaz a bécsi út meglett volna a turistajegy árából a városi kirándulásokkal együtt is. A kényelme is első osztályú volt a TM Túrán, az egyetlen idegesítő tulajdonsága, hogy az ülés kinyitva nem marad a állva, tehát csak fél kézzel tudunk pakolni. De az embereket ez nem nagyon érdekli, mert amivel mi túráztunk, már el is volt adva, ráadásul indulásunk előtt is nagyon nézegette egy házaspár a Karasnában – emiatt le is késtük a startot :)

Na de nézzük előbb az odautat, amikor hűvösebb volt, jó 10 fok. Többek között ezért sem jutott eszembe, hogy jobb lenne esetleg a – plexi nélküli – 300-as nagytesón ülni (lásd a fenti keretest). Különben is, bírta a 110-es utazót a régi 1-esen, ami már tisztességes országúti tempó. Mivel az október 23-i ünnepnapon mindenki elbújt, és nem sok helyen kellett visszalassítani, a fogyasztás is felszökött 3 liter fölé: 3,2-t írt a fed.komp.

A végsebesség egyébként 120, ideális körülmények között. Utóbbi annyit jelent, hogy sík legyen az út és ne fújjon szembe a szél, vagy lejtsen kicsit, és akkor fújhat. Tökéletes viszonyok mellett, lejtőn, hátszélben összejöhet a mágikus 125 is. Azonban nem ez a varázslat, hanem hogy egy cseppel sem éreztem lomhábbnak a jóval filigránabb PCX125-nél!

Enbben az lehet a “trükk”, hogy a Forza – papíron – 3 lóerővel erősebb (14LE), ugyanakkor nagyobb felületen tolja a szelet, és 32 kilóval nehezebb. Úgy tűnik, a Hondánál 3 lóerő képes eltüntetni 30 kilót. Azért 100-as tempó környékétől a dinamikához már illik belesimulni az aerodinamikába (a plexi mögé) és az említett végsebesség eléréséhez az sem árt, ha nem vagy egy mázsás BödeDani.

80-100-ig egyébként nagyon kellemesen gyorsít a Forza, természetesen nyugodtan odaállhatunk a sor elejére a lámpánál. Ahol a start-stop rendszer bizonyítja számunkra a Honda csúcstechnikáját – igen, ez PR szöveg, de igaz. Három másodperces alapjáraton pötyögés után leáll a motor, majd minden gond nélkül ugyanolyan gyorsulást produkálhatunk, mintha le sem állt volna – ki lett találva, meg lett csinálva.

Nem is a spórolás a valódi lényege ennek (egy amúgy is nevetségesen fogyasztó robogón), hanem azt a csendet – nyugalmat – nem tudja elővarázsolni a más robogója, amikor a pirosnál hirtelen madárcsicsergést vagy csak a lámpa kattogását hallgatod, esetleg elcsípsz egy járókelő-félmondatot. Ez a fíling ebben, nem az, hogy spóroltál egy feles pálinkányit egy teli tankból.

Ha már a teli tanknál járunk, ha nem 10 ezres fordulaton utazok vele ki/haza és ha “a világ legélhetőbb városában” (még mindig Bécs, nem BP) nem kóricálunk össze-vissza, akkor egy tank benzinnel is megjártam volna az egész osztrák túrát, ugyanis “ideális körülmények esetén” több mint félezer kilométer megtételére képes.

Bécsben egyébként tényleg halál nyugalom van, és rend is, mert motorral is csak a kijelölt parkolóhelyekre lehet állni, a járdára nem, mint itthon. Egy napsütéses szezonvégi hosszú hétvégéhez képest viszont kevés motoros volt az utakon (vagy mindenki az Alpokban volt?), viszont kátyút, azt egyáltalán nem láttam, nemhogy a fővárosban, egész Ausztriában.

Talán életemben alattam először, egy futómű, aminek nincs nehéz dolga a teszt során! Na azért itthon az 1-es út egyes rázós részein kiderült, hogy az úthibákkal is becsülettel megbirkózik, nem volt diszkomfortérzetem, és meglehetősen sportosan lehet ide-oda borítani: nincs hinta, az osztrák utakon meg nincs miről beszélni…

Ez a Honda robogó volt az első tesztmotor, amivel egyedül nem is mentem csak kétszemélyeztünk, de tudtam, hogy az osztrák fővárosba és a közeli hegy (Kahlenberg) megmászásához tökéletes partner lesz. Üléspozíciója lehet sportos és túrás is, a nyereg tágas és kényelmes, a kormány nincs túl magasan. Külsőre nagyon ott volt a bringa, a fehér-fekete-mattkék festés tökéletes és igényesen eltalált. LED-es lámpái és CBR1000RR-re hajazó indexei teszik a kis Hondát igazán modernné, már-már nagymotorrá! Pár apróság még: szép (hondás) a hangja, igényes a kipufogója és hatalmas a csomagtere a 125-ös kategóriában, sajnos a belső világítás itt is lemaradt. Ami számomra meglepő, hogy Bécsben ezt a típust még nem láttam, pedig van itt minden a környéken (utcában) a 300-as Kawáktól kezdve (Ninja és robogó is) az orosz rendszámos Vespán át egészen az MV F4-ig – de néha még egy Vultus is áll a ház előtt… /KN#07

Az ABS-es fékrendszer is hiba nélkül dolgozott, persze sikerült megnyikkantani a hátulját, de csak ha nagyon akartam (hátul is komoly, 240mm-es tárcsa van ám!). A fordulékonyságára, kezelhetőségére sem lehet panasz, de ilyenről már nagyon régóta nem beszélhetünk egy 125-ösnél – a Honda viszont új lapot mutatott fel azzal, hogy egy maxirobogó testébe bújtatta ezt a dinamikát és praktikát. Akár az egyik ásznak is nevezhetjük a B125-ösök népes paklijából.

Ennél nagyobb dicséret talán nem kell, de azért dicsérem tovább, például a külsejét, amiről bőven elég, ha annyit mondok, hogy tökéletesen illett a Bécs-belvárosi utcaképbe, ahol a legújabb Audik, Mercedesek és BMW-k egész sorát pár Porsche töri csak meg. A prémiumautóknál már ugye régóta divat a nappali menetfény, de most a kis Forza is megmutatta, hogy tudja. De a LED-es lámpákon túl is, nagyon minőségi hatást kelt az egész (formák, arányok, minőségérzet…), amit csak a bukkanókon zörgő plexi törhet meg.

Hazafelé már volt forgalom az 1-esen, így az étvágy is lement 3 liter alá (2,8). Ugyanis párszor beszorultam 80-90-100-ra, mert országúti tempó és nagyrobogós komfort ide vagy oda, az előzéseket ugyanúgy meg kell gondolni rajta, mint bármely más 125-ösön. Összességében így is minőségi utazásban volt részem, Bécsben pedig jobb gép nem is kellett volna.

TM Ítélet: 2in1 robogót kap az, aki befizet a kisebbik Forzára: megkapja egy mozgékony 125-ös és egy tágas maxirobi minden előnyét úgy, hogy egyik sem megy a másik rovására. Magyarán nem megy rosszabbul (mint akármelyik huszonötös) és maxi-létére nem nehezebb kezelni (mint akármelyik huszonötöst). Ez az a 125-ös, amivel messzire is el lehet túrázni, az opcionális topcase-szel meg pláne. Mondjuk én még mindig inkább a gyári extra Akrapovicot választanám rá, hogy a Forza sportos vonalát erősítsem – mert olyan is van neki. Mondom, 2in1.

Ehhez mérten az árát is elkérik, majdnem másfélmillió forintba kerül, amiért már majdnem két PCX-et is haza lehet tolni.

Valódi negatívumokról azonban nem tudok beszámolni, és csak annyit tudok mondani a nagy H-nak: Hajrá, csak így tovább!

ui.: a túra össz-vissz 6 ezer forintba került, ami a turista retúr-vonatjegy árának a kétharmada.