Csatlakozz hozzánk

Akciók

Ha vizsgáztatni kell: LEPO !!!

Rájöttem, hogy nem csak vizsgabázison lehet műszaki vizsgázni. És sokkal kellemesebb lett az életem!

Közzétéve

ekkor

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

A műszaki vizsgáztatás, legyen akárhány kereke a páciensnek, macerás művelet. Kivéve azt az egyet, amelyik a gyári “fakonténerből” való kiszerelés után esedékes, vagyis a legelsőt, az is legfőképp azért, mert az a kereskedő hátán púp, és nem a mienken. Ilyenkor, új állapotukban a motorkerékpárok 4 évre kapnak engedélyt a közúti szereplésükre, ami épp elég idő arra, hogy átessenek valamiféle beavatkozáson. Legrosszabb esetben egy baleset miatt, de az ilyen-olyan szépészeti, technikai változtatásokra is gondolhatunk. Az pedig, ami nem 100%-ban gyári, okot ad a kötözködésre. És persze ne felejtsük el az idősebb motorokat sem, amiket ha nem tart gondosan az ember, vagy a “jó helyett az olcsó” elvén tartja formában, bizony szintén kérdéses lehet a műszaki vizsga.

Legalább is a Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgabázisain. Ezeket ugyanis úgy kell felfogni, mint az okmányirodákat, vagy mint egy nyelvvizsgát. Odamész, benyújtod a benyújtani valót, megmutatod a megmutatni valót, becsengeted a csengetni valót, és a végén kapsz egy választ, hogy sikerült-e, avagy nem. Nincs helye fellebbezésnek (vagyis van, de pénzes és sejtheted a kimenetelét), nem segítenek megoldani a helyzetet, de még csak meg sem könnyítik a dolgunk, nincs olyan, hogy “majd e-mail-en elküldöm”, és az sem érdekes, hogy időpontra jöttél. Sorra kerülsz, vársz, és a végén szembesülsz az ítélettel, amit bizony el kell fogadni. És mivel -ahogy látni fogjuk-, a műszaki vizsgáztatásnak azért vannak önkényes részei, nem mindig távozunk boldogan. Az viszont biztos, hogy a tervezett 1-2 óra helyett, 4-5 óra úszik el az életünkből, amellyel arányosan az ősz hajszálaink száma is gyarapszik.


Műszaki vizsga. Utáljuk? Utáljuk. Elkerülhető? Nem bizony. Lehet könnyebb is? Lehet.
Mi a megoldás?

Egy olyan hely, ahol értenek a motorokhoz, ahol segítenek, ahol megoldják a problémákat és nem generálják őket, ahol szolgáltatnak, ahol ha időpontra mész, akkor nem kell várogatni, egy szóval, ahol ugyanaz a célja a másik félnek, mint ami neked: hogy újabb két évig biztonságosan és szabályoknak megfelelő járművel közlekedhess ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN egyaránt. És van ilyen hely? Igen van, egész pontosan Óbudán, többek közt őket szeretném most bemutatni (III. kerület, Bojtár u. 33., a Hyundai szalon udvarán, az NKH által kijelölt műszaki vizsga állomáson).


Leponál nem kell túl sokat várnunk, de legalább arra az időre is van nekünk való olvasmány

A cég a Lepo01 Bt. névre hallgat és 1999 óta foglalkozik műszaki vizsgára való felkészítéssel és vizsgáztatással. Motort, robogót, autót, mindent lehet vinni hozzájuk, kivéve azok a járművek nem fognak áment kapni náluk, amik nem esnek át egy előzetes átvizsgáláson, vagy amik az ide vonatkozó merev törvényeink miatt amúgy is megbuknának: ilyenek a quadok, a krossz motorok és a nem gyárilag összeépitett járművek. Lepoéknál tehát minden motor vagy más jármű elsőre levizsgázhat, ami nem a magyar védjegyként ismert mutyizás eredménye, hanem azoké a szolgáltatásoké, amiket nyújtanak. Míg egy vizsgabázison rögtön a kínpadra fektetik a gépünket, addig itt előzőleg átvizsgálják a srácok, hogy mindennek meg fog-e felelni a jármű.

Ha valami nincs rendben, például a kipufogóval, a lámpákkal, vagy mert kiégett egy izzó a helyzetjelzőben, akkor ők megcsinálják, effektív felkészítik a műszaki alkalmassági vizsgára. Mivel rengeteg motoros szervizzel, sőt márkaszervizzel vannak napi kapcsolatban (hiszen a legnagyobbak már több éve a Lepoékkal dolgoznak együtt), komolyabb problémákat is meg tudnak oldani. Persze, csak ha akarjuk, és ha ott hagyjuk náluk a motort. (Itt jegyezném meg, házhoz hozzák-viszik a motorunk, nekünk akár ki sem kell otthonról mozdulnunk, illetve nem kell külön szabit kivennünk a vizsga miatt.) Ha biztosra akartok menni, és drága az időtök, akkor Lepoékhoz menjetek.


Az átvizsgáláson már túl vagyunk, most regisztrálunk és csodálunk. Ők szeretik a motorokat.

Én is így tettem, hiszen van egy 1999-es Cagiva Mito-m, amit tavaly a Nemzeti Közlekedési Hatóság egy ismert állomásán próbáltam levizsgáztatni, ahol nagy küzdelmek árán, és így is csak két hónapra kapott engedélyt. A gyári farokidomot valami utángyártott szarnak titulálták (hozzá nem értés eredménye), mire így azt is megkaptam, hogy nincs utas kapaszkodóm. A gyári hátsó prizmát nem akarták észrevenni, a gumi se tetszett nekik (pályahasználat nyomán kívül semmi baja nem volt), és nem is tudom mit találtak még ki. Végül az első féken csúszott el a vizsga, hiszen a gép szerint határérték felett ütött a féktárcsám. Ezzel nem tudok vitatkozni, ha ovális, akkor ovális, még akkor is, ha én azt nem éreztem extrém mértékűnek. Egy 11 éves, közel 30ezer km-es motornál már előfordul az ilyesmi. Szóval egy éve pár ezer Forinttal, és egy fél nappal (!!!) szegényebben oldalogtam el onnan. Aztán idén a felkészítés alkalmával lecseréltük a tárcsát, és ezúttal Lepo01 felé húztam.. volna a gázt, de mivel lejárt vizsgás motorral nem közlekedünk, megkértem őket, szállítsák be.


Az egyetlen komoly, géppel történő vizsgálat a fékrendszert teszteli

Mondanom sem kell, minden rendben ment. Bár ki volt égve egy-két izzóm, de azt az átvizsgálás és felkészítés alkalmával orvosolták. Külön tetszett, hogy gyorsan megvoltak vele a fiúk, és a Cagiván zseniálisan eldugott motorszámot sem órákig keresgették, mint tavaly. Én sem tudtam, hogy hol van pontosan, de mivel Lepoéknál a 12 év folyamán volt már pár Mito a soron, és amúgy is értenek a motorokhoz, ezért céltudatosan nyitották fel a tankot, és húzták szét a kábeleket a blokk felett. Hogy miért említem ezt? Nos, törvényileg idén még az is vizsgáztathatott motorokat, akik életükben nem ültek egyen se (közúton, élesben), és higgyétek el nekem, van ilyen! Ám lassan már (elvileg) csak azok vizsgálódhatnak, akiknek van ‘A’ kategóriás vezetői engedélyük. Nem hülye szabály, nem igaz?


Az egész eredménye egy kis matrica, amiről egyébként messziről
látszik, hogy érvényes műszakink van-e. Ez alapján szednek ki a rendőrök!
Edisün kedvezménnyel olcsóbb!!!

Lepóéknál is intéztünk nektek kedvezményt, hogy ne legyen annyira fájdalmas a vizsgáztatás. Igaz, hogy csak 2.000Ft-ot tudtunk Nektek alkudni, de ez legalább arra elég, hogy elmotorozzatok hozzájuk. Ne feledjétek! Használjátok ki a kedvezményeinket, hogy még többet tudjunk Nektek intézni!!!


Ahol az EDISÜNnel találkoztok, ott jobb árakat kaptok. Részletekért katt a logóra!
Minek kell megfelelnie a motorunknak?

Bár Lepoék felkészítik a gépünket, de nem árt tudnunk, mik a műszaki vizsga követelményei.

1. Az első és legfontosabb, hogy az alváz- és motorszámok stimmeljenek a forgalmiban szereplővel. Persze ezen kívül nézik a színt, a típust, és más egyebet is, ami még eltérhet a regisztrált és a valódi között. Mint például az utas kapaszkodó létét, nem létét, attól függően, hogy két személy van-e bejegyezve a forgalmiba. Általában igen, szóval ha nem is szállítunk senkit, sőt, esetleg üléstakaró púpot használunk, vizsgára kelleni fog a gyári ülés és a hozzá tartozó pánt, vagy egyéb kapaszkodó elem. Fotó készül róla, nincs mese.


Ez a hátsó index nem gyári. Viszont nem is utángyártott, ugyanis a Hondámét
örökölte meg a Mito. Természetesen rögtön elfogadandó, az átlátszó búra nem érdekes.

2. A fényjelző berendezéseinknek is maradéktalanul működniük kell. Helyzetjelzők, féklámpa, irányjelzők, tompított- és távolsági fényszóró, no és a rendszámtábla világítás. Ide venném még a hátsó prizmát is, aminek törvényileg kötelező a motoron lennie. Felvetődik a kérdés, hogy milyen indexek és lámpák felelnek meg? Nos, elvileg az alapszabály az, hogy a gyári az elfogadott és semmi más. Persze ha a burán szerepel a megfelelő e-betűs szabványjelzés, akkor az utángyártott, vagy más típusról származó fénymotyók is megfelelnek. Viszont a Xenon, de még a ködlámpa sem engedélyezett! Egyelőre egyedül a BMW kínál gyári Xenon-t, amit viszont kutya kötelességük elfogadni. Nem éreztek egy kis fejetlenséget, de legalább is elmaradottságot a szabályok terén? Mert én igen.


Hangot csak akkor mérnek, ha nincs értékelhető jelzés a kipufogón, mert amúgy
az is elég. Nekem volt, mert gyári, szóval a kép csak illusztráció 🙂

3. Konkrét műszaki ellenőrzésen egyedül a fékrendszer esik át. Elől-hátul nézik a fékerőt, illetve a tárcsák ovalitását is. Mindkettőnél vannak határértékek, amiken ha nem tud belül teljesíteni a motor, akkor automatikus a bukás. Több mérés is engedélyezett, de ha egyik sem jó, nincs mit tenni. Legalább egy adatot csatolni kell az elektronikus anyag mellé.

4. A kipufogót is nézik, ám ami érdekesebb, hogy hallgatni már nem muszáj. Van berendezés, ami méri a hangszintet, de alapvetően csak egy fotó készül a gyári kipufogóról, vagy a hangtompító betétre írt e-betűs szabványszámról. Fotó egyébként ugyanúgy minden másról is készül, és ezeket szintén beküldik a központi vizsgáztatós rendszerbe.


És készen vagyunk..

MPS ALPINESTARS 2017
ALPINESTARS OFF ROAD

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending