Connect with us
Suzuki

Hírek

Györfi Alen: „Be kell látnom, ez az év a tanulásé”

Györfi Alen immár a harmadik futamát teljesítette a Supersport-világbajnokságon.

Published

on

ULTRABOLT
RST AIRBAG

A Forty Racing korábbi gyorsasági motoros Európa-bajnoka ezúttal Doningtonban ült a Team Tóth motorjára, és messze elmaradt a saját maga által felállított céljától, és a verseny első körében egy bukást követően feladni kényszerült a viadalt. A most következő nyári szünetben mind ő, mind a Yamaha kemény hetek előtt áll.

A tavaly alakult Forty Racing csapatfőnöke, a korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen nem akármilyen évet fut a 2019-es szezonban. A magyar motoros ugyanis március 16-án rajthoz állt a világ talán legismertebb hosszútávú versenyén a Daytona 200-on, melyet a remek 13. pozícióban zárt. Alen azóta a Team Tóth versenyzőjeként a Supersport-világbajnokságon indul és az elmúlt hétvégén, a brit Doningtonban már a harmadik versenyhétvégéjét teljesítette. A korábbi Európa-bajnok a jerezi versenyen nem ért célba a magyar istálló Yamahájával, míg Misanóban már igen és a 33. rajthelyről indulva a 26. helyen zárta a futamot. Alen ezúttal messze elmaradt a saját maga elé kitűzött céloktól – a misanói eredményt felülmúlva újabb versenyt fejezzen be folyamatosan javulva –, ugyanis amíg a szabadedzéseken reményt keltően szerepelt, addig a szokásos brit időjárási viszonyok mellett az időmérőn már nem tudta hozni a további előrelépést. A vasárnapi futamon talán a nagy akarásnak is köszönhetően egy jó rajtot követően már az első körben elesett, és a verseny feladására kényszerült. Persze Alent nem olyan fából faragták akik feladják azt amibe belekezdtek, és a 2007-es Európa-bajnok a most következő nyári szünetben alaposan szeretne felkészülni az őszi folytatásra, ráadásul a Yamaha is átesik egy komoly fejlesztésen.

Györfi Alen motorversenyző: „Nagyon vártam már ezt a hétvégét, ugyanis a legendás brit pályák légköre, vonalvezetése annak ellenére vonzott mindig, hogy Doningtonban például még sosem versenyeztem eddigi pályafutásom során. Ugyanakkor kiderült, hogy ezúttal a pályaismeret hiánya végzetesnek is bizonyult, mert ez volt az a hétvége, amit úgy kell minél hamarabb elfelejtenünk, hogy közben a megfelelő tanulságokat levonjuk a későbbi eredményesség elérése miatt. A szabadedzéseken úgy éreztem, hogy folyamatosan gyorsulok, jó irányba haladunk a beállításokkal, ám az időmérő rádöbbentett arra, lehet, hogy mindez így van, de messze nem olyan tempóban, ahogy az a sikeres szerepléshez kell. A kvalifikációs tréningen a jellegzetes brit időjárási viszonyok mellett nem sikerült megtalálni az optimális beállításokat. Az egész hétvégére aztán az tette fel a „koronát”, hogy a vasárnapi futamon egy jó rajtot követően már az első körben buktam, így kiestem. Be kell látni, ez az év a tanulásé, komoly munka következik, hisz egyrészt én is egy pótalapozást végzek majd, több teszten is részt veszek majd, másrészt a motor is egy komoly fejlesztésen esik át az őszi folytatásig. Köszönöm a csapatnak, a szerelőknek a sok munkát, a szurkolóimnak a rengeteg biztató szót, és bízom abban, hogy az év végén sikerül majd olyan eredményt elérnem, amit elvárok önmagamtól.”

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending