Connect with us
Suzuki

Hírek

Gyönyörű győzelemmel tért vissza Szőke Márk a hétvégén

Egy év kihagyás és számos sérülés után Szőke Márk ismét Magyar Enduro versenyen indult, s bár a korona kicsit már kezdett lecsúszni a fejéről, megigazította, s újra fantasztikus eredményt nyújtott.

Published

on

ULTRABOLT
RST AIRBAG

Szomorú nap köszöntött Kaposvárra.
Számos arc nézte dühösen, vagy csalódottan ahogy Márk újra begurította a motorját a parc ferme területére szombat reggel a Kaposvári (Zselickislak) Enduro Magyar Bajnokság 1-2 fordulója előtt. Nem igazán számítottak rá.
Szomorú nap volt. De nem Márknak. 😊

Miután a tavalyi évben sípcsonttörése után kényszerpihenőre tette magát, Márk kihagyta a Magyar Bajnokságot, viszont hosszú lábadozás után elindult az Enduro GP-n, ahol három helyszínen is részt vett (Olaszország, Portugália, Franciaország). Maradék erejével még nekivágott itthon a Királyválasztónak, de sajnos a motor szűrője felmondta a szolgálatot verseny közben, s így az elsőről a harmadik helyre csúszott.

Az idei SuperEndurón szerzett sérülése még nem gyógyult meg, térde folyamatosan felvizesedik, a csontján lévő hajszálrepedések még nem hegedtek be, mégis belevágott az idei kalandba nem kevés félelemmel, ami végig a fejében zajlott a verseny során.

„Már régóta a SuperEnduróra edzettem, teljesen átálltam arra az edzésmódra, s megdöbbenve értettem és éreztem meg azt, amit kölyökként felfogni sem tudtam, hogy „mi az a rutin?” s hogy „a rutint egyáltalán hogyan lehet megszerezni??” Azt hiszem valami furcsa elérhetetlen dolognak tartottam, misztikumnak, amikor kevesebb edzéssel magadhoz képest sokkal magasabb szintet érsz el. Aki régóta versenyzik biztosan megérti mire gondolok. Én most jutottam el idáig. Fejben persze tudtam mit kell tenni, sőt már jobban ment mint gyakorlatban, ezért nagyon tartottam attól, hogy átesek a ló túloldalára, de szerencsére nem ez történt.”

A hétvége mindkét napján egy-egy verseny zajlott, s keményen be is ütött a nyári meleg. A pálya tempós, nehéz és veszélyes volt a sérültek miatt, de Mackó hiba nélkül teljesítette, kategóriájában és abszolútban is fölényes győzelmet aratott. Gyenes Emanuel 1 perc 55 másodperccel ért be mögötte, Jager István 3 perc 7 másodperccel ért célba.

A térde persze estére felvizesedett és bedagadt.

Második nap egyenletes, stabil tempóval teljesítette a távot, összeszedettnek tűnt és láthatólag vissza-vissza tért a régi ereje, magabiztos győzelmet aratott. Így tehát a 2 nap is abszolútban és kategóriájában újra győztesen gurult be a hibátlanul működő Sherco 300 SE Factory motorján. Gyenes Emanuel 2 perc 28 másodperccel ért be mögötte, Jager István pedig 3 perc 54 másodperccel ért aznap célba.
Abszolútban a két nap összetett eredménye alapján 59 másodperccel nyert.

Pontszáma az első és második versenyen a maximum 25+25 lett.

Fényképek: Gráf Orsolya

Találkozunk a következő versenyen: Lisovban(SK) június 04-05-én!

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending