Csatlakozz hozzánk

Hírek

Gábor a második sorból rajtolhat

Élete első 250-es versenyét a szép hatodik helyről kezdheti a magyar fiú

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Élete első 250-es versenyét a szép hatodik helyről kezdheti a magyar fiú

Izgatottan vártuk a negyedliteres időmérőt, kíváncsiak voltunk , hogy a sok esélyes közül ki lesz a befutó az idő elleni versenyen. Ahogy teltek a percek, látszott, hogy a pole-ra lesz jelentkező bőven. Sokáig a legesélyesebb a Hondával száguldó Aoyama volt, aki nagy meglepetésre egészen a kockás zászlóig versenygett az elsőségért. A trónról a szenzációsan gyors és magabiztos Alvaro Bautista nyomta le, aki egymás utáni köreiben folyamatosan hozta a 2’00-ás köröket, mindig egy kicsit javítja legjobbján. A spanyol fiú nagyon rátalált a pálya ritmusára és holnap komoly ellenfele lesz a többieknek.


A két magyar versenyző

A spanyoloknak egyébként nagyon ment ma a zsuga. Barbera épphogy lecsúszva a harmadik helyről negyedik lett, míg mögötte rögtön a honfitárs Faubel motorozott be az ötödik helyre. Az első tízben pedig ott van még Alex Debon is, aki ugyan 1 másodperccel elmarad az első idejétől, de nyolcadik helyével nem panaszkodhat az erős mezőnyben.

A harmadik egyébként a francia Di Meglio lett, aki szintén nagyot ment és valószínüleg fog holnap is. Na, de a lényeg, Talmácsi Gábor hatodikként zárta az időmérőt, ami a rajtnál a második sor közepét jelenti. Nekem úgy tűnt ,hogy Gábor nem a kvalifikáción akarta megnyerni a versenyt, épp csak annyit hozott ki magából és a motorból, amennyit kellett. Mögötte a hetedik helyről Tóth Imi csapattársa, Mattia Pasini indul holnap, míg a Tóth Team magyar versenyzője a 18. rajtkockából vág neki a viadalnak.

Az időmérő edzés eredményei:

1. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 2’00.677
2. Hiroshi AOYAMA JPN HONDA 2’00.777
3. Mike DI MEGLIO FRA APRILIA 2’01.113
4. Hector BARBERA SPA APRILIA 2’01.174
5. Hector FAUBEL SPA HONDA 2’01.636
6. Gabor TALMACSI HUN APRILIA 2’01.693
7. Mattia PASINI ITA APRILIA 2’01.699
8. Alex DEBON SPA APRILIA 2’01.713
9. Thomas LUTHI SWI APRILIA 2’01.738
10. Roberto LOCATELLI ITA GILERA 2’01.839
11. Karel ABRAHAM CZE APRILIA 2’01.872
12. Ratthapark WILAIROT THA HONDA 2’02.062
13. Jules CLUZEL FRA APRILIA 2’02.113
14. Raffaele DE ROSA ITA HONDA 2’02.408
15. Lukas PESEK CZE APRILIA 2’02.567
16. Shoya TOMIZAWA JPN HONDA 2’03.590
17. Alex BALDOLINI ITA APRILIA 2’03.592
18. Imre TOTH HUN APRILIA 2’04.895
19. Axel PONS SPA APRILIA 2’05.240
20. Vladimir LEONOV RUS APRILIA 2’06.329
21. Bastien CHESAUX SWI HONDA 2’07.096
22. Aitor RODRIGUEZ SPA APRILIA 2’07.701
 

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending