Csatlakozz hozzánk
KTM

Blog

Főszerepben a Suzuki Bandit 650S

Ezennel hivatalosan is kijelenthetjük: itt a tavasz! Megérkezett az első tartósteszt-motorunk.

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Március elsejével nálunk bizony beköszöntött a tavasz, ennek örömére el is hoztuk első tartósteszt-motorunkat a Suzuki Full-Gas üzletéből.  Az idei főszereplőnk egy fejidomos 650-es Bandit lesz, amit Dénes tavaly tesztelt (itt olvashatjátok), és amiről azóta is nagyon jókat szokott mondani. Ez az egyik, de nem az egyetlen ok, amiért “Bandika” idén a csapatunk tagja lesz. Mivel az importőrök 2010-ben még nem várnak nagy emelkedést a motoreladások terén, ezért arra gondoltunk, hasznos lehet hosszabb távon is bemutatni ennek a népszerű és költségkímélőbb kategóriának az egyik legjobb képviselőjét. Bónuszként a tervek szerint mindenféle kiegészítőt is fogunk a motor mellé mutatni nektek, tehát a szezon során látni fogjátok, hogy szerintünk miket érdemes, hasznos avagy divatos a kedvencre aggatni.

Egyelőre most 5.000 kilométer van a gépben. Év végére meglátjuk mennyi lesz, de az már biztos, hogy az első nagyobb túrája a Karasna túra lesz, ami nemzeti ünnepünkön, március 15-én indul. Bővebb infó itt.

Az első extra pedig a kipufogódob cseréje lesz, egész pontosan egy Akrapovic dob fog felkerülni a gyári hurkatöltő helyére. Ennek okairól, hasznosságáról majd a szerelést és a próbát követően mesélünk nektek, vélhetően 1-2 héten belül sor kerül rá. Ezután pedig -bár a mostaninak még semmi baja- lecseréljük a gumiabroncsokat is, ugyanis hamarosan megérkezik a Bridgestone új fejlesztésű,  BT023-as típusa, mely erre a Suzuki modellre tökéletes választás lesz. Kíváncsiak vagyunk a tapadására, az általános jellemzőire és természetesen a tartósságára, ami az egész éves használat során lesz csak  igazán mérhető. Természetesen gondoskodunk majd róla, hogy ne legyen könnyű dolga az új Battlax-nak, kíváncsian várjuk, hogyan fogja bírni a kiképzést.

Röviden ennyi lenne a tervünk a szezon első hónapjában, de későbbre is van még bőven a puskaporból. Szép lassan kipofozzuk majd a Banditot, és megláthatjátok, hogy mit is lehet kihozni egy ilyen “válságmotorból”.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Magyar Suzukinak!

Néhány ma készült (2010.03.03) kép az eredeti állapotról:

Ízlések és pofonok. Ez a BMW már annyira megszokott forma, hogy nevezhetjük szépnek is.


Margit híd lezárva! Ennek a táblának a legfontosabb üzenete, hogy mindenki pattanjon motorra, aki gyorsan akar közlekedni.


Egész pofás ez a fejidom


Ugrásra kész, akár az oroszlánok


Ennyit a politikáról


Szezon elején 4990 km


Ennyi kilométer után így néz ki a Bridgestone BT011 hátul. Kissé megkopott a közepe, de még elég jó állapotban van. Elöl semmi kopás nem látszik. Nem baj, mi azért lecseréljük az új BT023-ra.


úúúú dá széép

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending