Forradalmi utcai: Harley-Davidson Street 750 teszt

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Benkő Zsolt

Az Amerikai Álom eddig valahogy mindig kimaradt. Igen, a Corvette is (sajnos), akárcsak a Harley-Davidson. Pedig május 1-jén már már-már a Fat Bobbal támadtam meg a kunmadarasi Drag Arénát, de időközben kiderült, hogy Dagadt Bobby még erősen járatós, ezért nem remegtethetem meg vele a 402m-es pálya betonját. Kár érte, mert  – a V-Rodon kívül – ez a HáDé is tetszik, természetesen a szintúgy dragbike-os kiállása miatt.

Aztán nemrégiben a Harley hivatalos szezonzáróján már egészen más állt a “kirakatban”: a legújabb, a (nálunk) legkisebb, a legolcsóbb Harley, a Street 750. A “forradalmi” vasat a Trafiq bárban mutatták be nagy csinnadrattával – erről a buliról lemaradtam, de így legalább világosban vizslattam a “belépőt a klubba”. Éppen Rekop Gyuri (Showder Klub, TrollFoci és társai) ült rajta, az említett bemutatón pedig Harsányi Levente. Hogy miért fontos ez? Nem fontos, de mégis mutatja, hogy a Harleynak fontos a 750-es.

Hogyne lenne fontos, hiszen a merőben új vasat – a Corporation berkein belül – egy új iskola szerint, új arcoknak, új célokra építették. A standup-os “Pókergyuri” közös kávézásunk során elejtett egy félinformációt, miszerint a sajtósok kipróbálhatják a kiállított darabot. Ami igaz is volt, csak nem arra a napra – hát ez megint nem sikerült – gondoltam magamban -, pedig az új vonalú Street 750 tökéletesen alkalmas lett volna a…az aktusra, nevezetesen Harley-szüzességem elvételére.

Már belenyugodtam a sorsomba, amikor egyszer csak “a semmiből” csörgött BenZso, hogy el tudnék-e szaladni a Street 750-ért, mert “rajtunk a sor”… Nem-nem, rajtam a sor! Voltam már egy-két Open Road Festen meg minden, de most végre a saját bőrömön megtapasztalom, milyen is az igazi(?) Harley-feeling! Nem véletlen a kérdőjel: az új 750-es bizonyos kérdéseket vet fel.

Azért kérdőjeleztem meg már előre a várakozásomat, mert a Harley-Davidson belépőmodellje több szempontból sem “olyan”. Például vízhűtéses, de a másik “kedvencem”, a V-Rod is az, szóval ez engem nem is izgat. Azután felülvezérelt, tehát ilyen erővel egy VT750 Shadow is lehetne?! Arról nem is beszélve, hogy az európai piacra (meg az összes többire is, az USA-t kivéve) Indiában készítik – vajon így mennyi feeling marad még benne?!

Nem tudtam előre megjósolni, hogy ez után a menet után már nem leszek Harley-szűz, vagy csak egy kellemes előjátéknak fele-e meg. A H-D Bázisán Dani készségesen elmondta, hogy a Street 750 a V-Rod (már megint) Revolution (magyarul a márka háza táján forradalminak számító vízhűtéses) blokkot kapta, és elsősorban a fiatalabb korosztály számára készült, városi használatra. Ezen felül az árképzése is hozzájárul az új vevőkör megszólításához.

A fiatalsághoz tartozom, a városban motorozom, és “új belépő” is vagyok – tehát tökéletes a tesztre, nem? A gyújtáskapcsoló “normális” helyen van, a 60 fokos V2-es blokk pedig szépen dörmögött a melegítés során: se nem japánosan (hondásan) finoman, se nem zörgött ducatisan. Mégis volt benne némi csattogás, amit nem zavarónak, inkább karakteresnek neveznék (már csak a Vance&Hines dob hiányzott, de nagyon ;)).

Ugyanez a “középutas” teljesítmény vonatkozik a gázreakcióra: alacsony fordulaton kissé darabos, de éppen csak annyira, hogy – megint azt mondom – karakteres legyen. A kuplunggal könnyedén kisimíthatjuk a kezdeti rángatást, a felsőbb tartományokban pedig nyoma sincs ilyennek. Eddig a teljesítménynek sem volt sok nyoma egy Harley-n a magasabb tartományokban, de az új (vonalú), kisebb löketű Street 750 szívesen pörög, és viszonylag jól is megy.

A blokk terén – meg úgy általában – nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de a Revolution X-et (ez a neve az erőforrásnak) jól használhatónak tituláltam. Elég erős, elég nyomatékos – a városba nem is kell több. Nem mentem messzebbre vele, így nem tudom, mennyire “fogyna el” az “open road”-on. A rövidre áttételezett váltó miatt gyanús, hogy a haladósabb utazótempót már nem díjazná, vagy legalábbis magas fordulattal jutalmazná.

Már a hátsó lánckerék cintányér-mérete utal erre – a lánc egyébként nem lánc, hanem szíj. A fogasszíjhajtás azért jó, mert gondozásmentes, és csendes. Akárcsak a váltó, pedig erre nem számítottam volna! Jártam már ilyen-olyan találkozókon, ahol a közepesen vagy teljesen részeg Harleysok olyan csattanással taposták “karóba” (és nem csak fordulaton!) a vasat, hogy azt a szomszéd faluban is hallották. A 750-esen olyan volt, mint a plüssmaci: csendes és puha (azért nem vajpuha:))

A hatfokozatú váltómű meglepően kulturáltan működött, a jobb lábam táján viszont nem voltam annyira elragadtatva: a fékpedál útjának a feléig jóformán semmi nem történik, pedig egy ilyen vason (is) lényeges lenne a hátsó satu szorítása… Aztán a “felétől lefelé” már fog is, és még (innentől) az adagolhatóságával sincs nagy baj – bár a fékerő nem eget verő. Az elsőre csak ez utóbbi igaz: nem túl erős, de legalább “érzékletes” – mondjuk szemre sem ígér sokkal többet.

A szintén nem túlbonyolított rugózó elemek teljesítménye nagyjából megfelel a fékekének: olyan erős közepes. Igazából semmi jót, és semmi rosszat nem tudok mondani róluk. A hagyományos első villa legérdekesebb részlete az a harmonikagumi, ami nekünk az MZ-kről égett az emlékezetünkbe, de engem a hátsó rugóstagok is az ETZ-kre emlékeztetnek: ilyesmikkel tuningoltuk anno a Simsonokat – persze csak messziről hasonlítanak. Amerika is “messze volt” Kelet-Németországtól, ha értitek mire gondolok.

Amint megszoktam a – mondjuk úgy – sajátos fékeket, az üléspozíció kezdett foglalkoztatni. Ami csakugyan sajátos: a lábtartó valahol középföldén éldegél,
nincs annyira elöl, mint mondjuk egy CTX-en, de (persze) nem is magunk alatt van. Elég alacsonyan ülünk, a lábainkat nem tudjuk eléggé kinyújtani, így a térdeink a lapos tank fölött maradnak (lásd a fenti képen).

Az alacsony, széles benzintartály, és a lábaink – hogymondjam – “szorító szerepe” előrevetíti bennem, ahogy Indiában (ahol 500-as kiszerelésben is kapható) szállítják vele az elő állatot, mondjuk a malacot keresztben a tankon… Vagy akármit képesek lehetünk az “ölünkben” elvinni ezen a motoron, még azt a díszfát(!) is, amit utam során az irodánkba egy MX-5-ös kabrió anyósülésén láttam… A tanktáska felfogatásán nem nagyon kell gondolkodni, még csak mágnesesnek sem kell lennie ;)

A városi manőverezés egyébként nem kihívás – az ide szánt – Street 750 nyergében. Meg kell szokni a kissé furcsa, de egyenes üléspozíciót, az alacsony fordulaton picit darabos gázt, illetve az enyhén tompa fékeket, és megy minden magától… Ez így tán soknak hangzik, de – az amcsi motorok között (extra) könnyűnek számító – 222 kilós vas terelgetése egyáltalán nem körülményes. Még tologatni is könnyű volt a fotózás közben, ami egy Harley esetében szintén újdonság.

A fényképezkedés végére teljesen megszoktam a sajátosságait, ekkorra egyedüli “nyűgömet” az ergonómiailag több szempontból hibádzó tükrök jelentették. Először is, ha nem nyújtjuk feléjük a nyakunkat gúnár módjára, akkor csak a vállunkat látjuk benne – de van ilyen. Viszont olyan rövid szárakra szerelték, hogy a protektoros kesztyűm már bele-bele akadt a tükörházba. Kevésbé sportos kesztyűvel valószínűleg a probléma is kisebb.

Nem beszéltünk még a Street 750 kinézetéről, pedig egy Harley-Davidsonról beszélünk, szóval nem mehetünk el mellette szó nélkül. Mivel ez a gép a beugró a H-D világába, ennek megfelelően minimalista a megjelenése. Nekem tetszett, hogy nincs túldíszítve: a Bázison volt még egy felextrázott darab is a csicsás markolataival és lábtartóival, az már nem az én világom – viszont a flat track-es, Harley-racingos légszűrő-és dekli borítások kellettek volna róla…

Csakúgy, mint a Street 750 több területén, a dizájn nívójának tekintetében is olyan középtájon húzhatjuk meg a vonalat. Akadnak aprólékos és elnagyolt, igényes és kevésbé kidolgozott részletek egyaránt. A stílusa, az összkép szerintem rendben van, annak ellenére, hogy nem vagyok egy Harley-hívő. Egyedül a hátsó lámpa környékét és az indexeket tartom kissé japánosnak, a műanyagok minősége pedig inkább tajvani – vagy indiai, ugye. Az általános minőségérzet azonban nem rossz, de azért érezni, hogy ez nem annyira prémium, ez most más, ez nem exkluzív, nem sznob – és nem is drága. Ez egy kétmilliós motor, és így már mindjárt más.

TM Ítélet: Azt kérdezed, megvan-e benne az X?! Az “X” biztosan, már csak a vizes blokknál fogva (tudod, Revolution X), de hogy a Street “adja-e” a hamisítatlan Harley-fílinget… azt nem tudnám megmondani. Ahhoz rá kéne ültetni egy “igazi” Harley-medvét. Valószínűleg nem, nem adja azt a HáDé-érzést – hanem egy másféle, könnyedebb, pörgősebb, fickósabb élményt nyújt – de most már ez is a Harleyé.

Valaki régebben azt mondta, hogy az – akkori – belépő bringákkal, a Sporikkal nincs is benne az ember A klubban, úgy nem vagy igazi harleys. Nos, nem tudom, a HOG-osok ennél fogva mit gondolnak az új 750-esről, de talán nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy motorozható, megfizethető, van stílusa, ami ráadásul tovább fokozható (lásd a fenti keretest). Mivel az első mindig emlékezetes, nem felejtem el a Street-et, de a 750 nálam továbbra is inkább a GSX-R-t jelenti. Azért maradt némi hiányérzetem – Dagadt Bobby már biztosan be van járatva…