Ez bizony már a hatodik alkalom, hogy a keleti végeken összegyűlik a motoros társadalom egy jó ügy érdekében. Anno még talán a szervező Honda Szásznál sem gondolták volna, hogy így kinövi magát a kezdeményezés – az első évben körülbelül 50 főt sikerült megmozgatni (azért ez sem rossz eredmény), tavaly pedig már 1500 rájder adott vért, rengeteg betegnek nyújtva ezzel segítséget.
Elismerésre méltó eredmény, ahhoz tehát kétség sem férhetett, hogy idén is megszervezik az eseményt. A helyszín változatlanul a Nyíregyháza-Sóstó Múzeumfalu, az időpont pedig április 21-e, a hónap harmadik vasárnapja.

A szervezők mindenkit sok szeretettel, emellett bográcsgulyással, halászlével és még sok földi jóval várnak, lesznek különböző programok, illetve idén először Motoros Börze is várja majd az érdeklődőket, így duplán érdemes kilátogatni.
Tudjuk, hogy Nyíregyháza sokaknak távoli helyszín, ám ha egyébként is beterveztél egy hétvégi gurulást, miért ne lehetne épp ez az úticél!?

Fotók: Nagy János (njmedia)