Tesztek

Ezzel kellett volna kezdeni! – Harley-Davidson Street Rod 750 teszt

2014-ben mutatta be a Harley-Davidson a Street 750-et, azóta lehet náluk olcsó motort kapni. Az idei évtől viszont az olcsó mellé odatehetjük a jó jelzőt is, bár a Street Rod 750 még messze nem tökéletes.

Published

6 év ago

2017.06.21.

Teszt Motor

Van abban valami 22-es csapdája, hogy össze kell hoznod egy motort, ami a márka tradícióit továbbviszi, ugyanakkor nem csinálhatod túlságosan jóra, mert kannibalizálná a többi modellt. Hiszen nem a mostani Harley-tulajokat kell az új irányba terelni, hanem olyanokat, akik eddig más motorgyár termékeit használták, vagy tervezték megvenni. Szerencsés esetben úgy jön össze a dolog, hogy nem csak új kuncsaftok jönnek, de a régiek is tiszteletüket teszik és a garázsban álló Street Glide mellé vesznek egyet. Ahogyan egy R 1200 GS mellett is elfér egy C 650 GT a garázsban. Mégiscsak könnyebb a városban egy kisebbel csapatni, a nagy testvér pedig megmaradhat a hétvégi túrázásokra.

Nos, a Street 750 az a fajta gyerek volt, akit nem szívesen mutogat a család.

Híján volt az igényes részleteknek, hatásos fékeknek, de még a rendes formáknak is. És ezzel próbálták meghódítani a fiatalokat. Ne feledjük, Harley-t eddig nagyrészt olyanok vettek, akik úgy szerettek volna motorozni, hogy a talpukkal túrják maguk előtt a levegőt, mintha feltett lábbal ülnének a tévé előtt. Volt néhány kikacsintás – mint az XR1200X, vagy a V-Rod –, ám ezek nem spórolós modellek voltak. Ott lehetett ötletelni, nem különösebben volt szükség a nadrágszíj meghúzására a fejlesztés során. Míg egy belépőmodellnél minden cent kiadását meg kell gondolni. Ennek lett az áldozata a Street 750. A brainstorming során valószínűleg csak az egyik pontra figyeltek, „legyen olcsó!”. Az lett, de legalább nem szép és nem jó.

Ezt orvosolták most a Street Roddal. Ami nem leváltja a spúrmodellt, hanem mellé érkezett.

Kicsit drágább – nagyjából nettó 1000 euró a különbség –, de én már akkor is ezt választanám, ha technikailag és minőségileg egy hangyányit sem fejlődött volna. Ugyanis ez a motor szép. Nyoma sincs annak az esetlenségnek ami a Street 750-et körüllengi. Az imént említett XR1200X-szel – amivel már szemezek egy ideje – ápol rokonságot, ezért nálam nyerő helyzetben van. Azért ha elkalandozik a szem, itt is feltűnnek azok a részletek, amelyekből hamar beazonosítható, nem a legdrágább modellel van dolgunk. De szerencsére az egyszerű hátsó lengőkart jobb oldalról a matt fekete kipufogó egészen jól takarja, míg a bal odalon inkább a szíjhajtás vonja magára a figyelmet. Az olyan apróságok, mint a temérdek Harley-embléma, sokkal hamarabb észrevehetőek – gyakorlatilag minden szabad felületre felkerült a pajzs valamilyen formában (mart, ragasztott, festett). Láthatjuk az irányjelzőkben, a kormányrúd közepén, a lábtartókon, a lengéscsillapítók felfogatásain, de még a gumik oldalfalán is. Ha esetleg nem volna, egyértelmű, hogy milyen masina nyergében feszítesz.

Itt egyáltalán nem találtam olyan pozíciót a lábamnak, hogy a féket gyorsan és kényelmesen tudjam működtetni

Mert ezen legalább már lehet rendesen hegyelni. Feltéve, ha megfelelő hozzá az ember alkata. Az enyém sajnos nem az. Túl magas vagyok.

Ha húsz centivel magasabban lenne az ülés, akkor lenne kényelmes a lábtartó elhelyezése. Így csípő tájon hamar fáradok és a tankot szorítani sem kimondottan esik jól.

Úgyhogy jó nagy terpeszben motoroztam, legalább mindenütt tudott hűteni a menetszél. Túlságosan apró a motor alattam. A széles kormányt viszont nagyon élvezetes markolni, kellemesen előredőlt felsőtesttel támaszkodhatok neki a szélnek. Ugyanakkor, ha belegondolok, hogy az, akinek az ülés és lábtartó helyzetet komfortos, nyújtózkodnia kell a kormány után. Ha rendesen ki akarja tekerni, akkor nem eltolnia kell magától, hanem ellöknie és a manővert egy kézzel befejeznie, hiszen a távolabbi végét szinte esélye se lenne elérni – vagy gibbonnak kell lennie, rövid lábakkal, hihetetlenül hosszú karokkal.

Az ott nem egy pocket bike. Úgy tűnik, 193 centivel már túlméretes vagyok ehhez a motorhoz

Pedig amúgy igen jó lenne ezzel a géppel közlekedni! Mivel a 750-es blokk köré nem elhízott test került, ezért rendesen megállja a helyét a városban is. A kormány végeire került tükrök sem a sorok közötti csorgásban zavaróak – bár nem árt figyelni rájuk –, hanem akkor, amikor inteni (esetleg beinteni) akarunk valakinek, mert ilyen esetekben a kezünk minduntalan beleakad.

A V2-es blokk 68 lóereje fürgén képes vinni a 230 kilós Street Rodot, meglepően nagy örömmel pörög, lelkesedése nem is lankad egészen 9000-es fordulatig.

Alsó tartományban sem gyengélkedik, igazi ereje 3 és 4 ezer között jön meg, de nem kell attól tartani, hogy egy nagy gázadás letépi a fejünket – szépen épül fel a teljesítménye.

BenZso pár centivel alacsonyabb, de neki is a nyakában voltak a lábai

Ugyanilyen kellemes, semleges országúton is a közlekedés. Könnyen irányítható a masina, szépen dönthető, nem berzenkedik ellene. A rugózás is sokat fejlődött, nem csoda, hiszen fordított első villákat kapott, hátra pedig külső gáztartályos rugóstagokat, így lett rendes futómű a Street Rod alatt. Nagy áldás ez itthon. Ezzel el is tüntették a Street 750 egyik rákfenéjét, a másikon azonban csak enyhítettek. A gyengén muzsikáló fék mostanra több oktávot tud, de néha még hamis hangon szól. Az első tárcsák számának megduplázása bizalmat ébreszt ugyan, ám hamar rádöbbenti az embert, hogy nem eszik olyan forrón a kását! Nem is az erejével van igazán baj, hanem azzal, hogy az együtt töltött idő alatt nem sikerült találkoznom a határozott fogáspont nevű kollégával. A Street Rod szerencsétlensége, hogy előtte és utána pár nappal BMW-ket vezettem – R NineT Pure, R NineT Racer, S 1000 R –, amelyek álomszerű fékekkel rendelkeztek, így aztán e hiányosság szinte kiabált.

Nem sokat agyaltak a kipufogó formatervén. De legalább ezen az oldalon takarva van a lengővilla. A piros hátsó rugóstagok pedig feldobják az összképet

De ha már a féknél tartunk, térjünk ki a hátsóra is! Annak sem az erejével, sem a nyomáspontjával nem volt gondom, már ha működtetni tudtam. Ugyanis a sarkam nyugalmi helyzetben a kipufogóra applikált lábtartó-féleségen pihent, a lábfejem nem előre, hanem oldalra mutatott – ha innen akartam a fékre lépni, a fékpedál szépen kunkorodó nyakára léptem, aminek eredménye nulla kifejtett fékerő volt. Normális fékezéshez ki kellett lépni oldalra, úgy rátehénkedni a pedálra. Meg kellene növelni a pedál méretét, akkor ez a probléma megszűnne. Hiszen ebben van tapasztalata a Harley-nak, nagy vasak némelyikén akkora pedál van, mint a kamionokban.

Ráfért a második tárcsa, de érzésem szerint nem használja ki az adottságait

Ezekkel együtt, vagy ezek nélkül, a Street Rod hozza azt, amit egy igazi Harley-nak hoznia kell. Bár nem olyan nagy, nem olyan hangos, nem is olyan kényelmes. Ám amellett, hogy tényleg H-D, ki is tűnik közülük. Nagyjából hárommillióért tehát nem csak a legendát, hanem színes hátsó gátlóival egy igazi városi vagányt vehetünk, ami mindennapi használatra is alkalmas. És végre szép, meg jó. Ha nem is tökéletes. Akár Te is kipróbálhatod, ha kibérled pár napra.