Tesztek

Ellentétek bűvöletében

Ma bizony ránk jött a nosztalgiázhatnék. Fogtuk magunkat és visszaugrottunk 40 évet az időben.
Euromotor2
MotoStar

Ma bizony ránk jött a nosztalgiázhatnék. Fogtuk magunkat és visszaugrottunk 40 évet az időben.

DennyM: 2009 elején gondolt egyet az egyik legjobb barátom és egymás mellé rakta a féltve őrzött ’69-es Pannóniáját és régi nagy álmát, a narancs Pontiac Le Mans-t. Amúgy időközben utóbbit is megszerezte magának, igazi pénztemető egy járgány :). A következőkben tehát két kerék kontra négy kerék, Amerika kontra Magyarország a 60-as évek legvégéről.

Szöveg és képek: Kovács Patrik

Biztos megrökönyödve ülsz most géped előtt kedves olvasó, hiszen joggal kérdezhetnéd, elment a józan esze a TesztMotornak? Autókat tesztelnek? Nos a kérdés akár még jogos is lehetne, ha tesztről beszélnénk. Azonban ezennel sokkal inkább egy hangulatjelentésről van szó, méghozzá az ellentétek bűvöletében. Bizony ellentéteket vonultatunk föl: egy magyar motort, egy 1969-es Pannónia T5-H-t vetünk össze két amerikai autóval, mégpedig azok közül is két különleges darabbal egy 1966-os Ford Galaxie 500 XL-lel és egy 1969-es Pontiac Le Mans-nal.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy az autó- és motorgyártás hőskorában, a ’60-as években hogyan értelmezték a jármű fogalmát Európa szívében és a világ másik felén, Amerikában. Így hát racionalitást senki ne keressen cikkünkben, inkább dőljön hátra és élvezze egy magyar motor és két amerikai autó benzingőzös, veterán hangulatát.

Mindenekelőtt bemutatnánk a 3 járművet. Kezdjük talán a Pannóniával. A szakavatott szemek biztos észrevették, hogy csont-fehér blokkal és kerékaggyal sosem került forgalomba Pannónia. Valóban, hiszen jelen motor egyedileg restaurált. Műszakilag megfelel annak, ahogy 1969. október 2-án Kovács László, egy Győr melletti kis település lakója kitolta a gyárudvarról, azonban a restaurálás során egyedi festést kapott a jármű. Végtére is, a motor gyáritól eltérő színe csak apró csepp az ellentétek tengerében a korhűen restaurált autókhoz képest.

A hatalmas cruiserből, a Ford Galaxie 500 XL-ből kevesebb, mint 7.000-ret gyártottak a világon. Ez az autó ugyan restaurált darab, azonban mind a szín, mind az apró részletek teljesen megfelelnek a 42 évvel ezelőtti állapotának. Néhány szót érdemes ejteni erről az autóról, hiszen egy igen különleges darabbal van dolgunk. A 6.400 köbcentis, V8-as motorja 325 lóerőt teljesít – ráadásul szinte hangtalanul. Sokan kétkedve tekintenek ezekre az erőforrásokra, azonban muszáj elárulnunk, hogy legalább olyan megbízhatóak és üzemképesek, mint a mai motorok. A Galaxie motorja bárhol, bármikor elsőre indul, még csak nem is köszörül az önindító. Ezt az erőforrást építették egyébként néhány évvel később a legendás GT Mustangokba is (persze más áttétellel). A Galaxie egy igen különleges autó, ma talán egy 645-ös BMW-nek lehetne megfeleltetni a kategóriáját (azonban ne felejtsük el, hogy limitált szériás).

A narancssárga fenevadban pedig egy Pontiac Le Mans-t tisztelhetünk. A Legendás GTO-val szinte teljesen azonos, az orra és a fara más kicsit. 400 köbinches motorja 400 lóerőt présel ki magából, de ezt a motort 520, vagy akár 700 lóerőre is könnyedén fel lehet húzni (érdemes utánanézni a youtube-on van néhány video). A GTO-t egyébként „The Judge”-nak hívták, amit úgy fordíthatnánk, hogy az igazságosztó. És milyen igaz. A Le Mans brutális erejével kioszt és leiskoláz bárkit az utakon.

Most, hogy megismertük a negyedik X-üket taposó, csillogó-villogó járműveket, szóljunk kicsit arról is, hogy milyen életérzést képviselnek. A Pannoniát kell talán legkevésbé bemutatni, szinte mindenkinek fűződik hozzá némi jó élménye. Itthon úgy tekintettünk rá, mint a motorok királyára, mint az álmok netovábbjára. Amolyan “magyarosan mindenes” motor volt, több legyet ütöttünk vele egy csapásra, sőt mitöbb, az összes legyet. Ha kell sportos, ha kell elegáns volt, ha kellett kirándultunk, vagy éppen munkába jártunk vele. A kocsik ennél kicsit behatároltabbak, hiszen a Le Mans egy férfias muscle car, míg a Galaxy egy cruiser.

A Pannónia már akkor elvarázsol, amikor a nyergébe ülünk. Kétütemű, negyed literes, egyhengeres motorja vígan pöfög és ha tudjuk a titkát, bármikor könnyen életre kelthető. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy azért az autók önindítójával jóval könnyebb a dolgunk.

Viszont amikor életre kelnek a blokkok, több, mint 10.000 amerikai-magyar köbcenti ontja a füstöt és remegteti a gyomrunkat. A veterán autózás-motorozás szépsége az, hogy ha szeretjük és karbantartjuk a járművet, akkor használhatósága vetekszik egy mai leszármazottéval, sőt… Csodálatra méltó, hogy ezek a járgányok milyen „galibamentesek” – mindenféle elektronikus rendszer nélkül, puritán módon működnek. Akár egy Trabant esetében, a teljes szerszámpaletta csupán néhány csavarkulcsból és egy kalapácsból áll. Bárki, bármikor, bármit képes megszerelni az út mellett anélkül, hogy szervizbe kellene vonulnia, vagy drága computeres diagnózist végeztetnie a járművön. Nyersek, elemiek és őszinték.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a világ legszebb motorjai és autói a ’60-as években és a 70-es évek elején készültek. Gondoljunk csak az első Mustangra, a Stingray Corvettere, a Panóniákra és még sorolhatnánk naphosszat az Európai és Amerikai példákat. Ekkor még játszottak a tervezők a formákkal, mertek pajkoskodni.

Járműveinket szemügyre véve azt is mondhatnánk, hogy a kerek lámpák hőskora volt ez. Akár a Pancsi, akár a Galaxie, de még a Pontiac is krómba ágyazott kerek lámpákat használ. Igen, itt az első közös vonása a motornak és az autóknak. A kerek lámpa és a króm párosítva az elpusztíthatatlan technikával, ami még negyven év múlva is üzembiztos. Ezek a járművek még egy olyan korból származnak, amikor nem az volt a szempont, hogy néhány év múlva újat vegyen a vásárló – ezeket arra tervezték, hogy elegánsan kiállják az idő próbáját. A Pannóniára, de még akár az izomautó Le Mansra nézve is látjuk az eleganciát. Hova tűnt ez mára? Miért nem lehet valami szép, miért nem lehet elegáns, mint régen?

Elhangzott cikkünkben az időutazás kifejezés, ami jelen esetben teljesen korrekt és kifejező szó. Ha a pöfögő Pannóniára huppanunk, gumicsizmás suhancnak érezzük magunkat és valahogy megváltozik a táj és vele együtt mi is. Nyugodtság fog el. Nagy puha ülés, hosszú úton járó, nyers váltó, feszes rugóutak és dobfékek… Többé nem sietünk, többé nem érdekelnek a gondok. Csak a táj és a motor létezik. A szél gyengéden cirógat és végtelen nyugalom áraszt el bennünket. Valahol ez a motorozás igazi veleje, ez a kétkerék üzenete. Mára ez sokakban már elkopott és a száguldozás, a lóerők, a divatolás lett a fontos. Állandó sietés, idegeskedés, harcolás, ez kell nekünk? Fenét!

Ehhez hasonló a Ford Galaxie 500 XL is. Ahogy beleülünk a bőrülésbe egy hajóban érezzük magunkat. Előre-hátra 10 centi híján 6 méter, oldalra pedig két méter luxus és króm vesz körül. Az autó által nyújtott kényelemhez hozzájárul, hogy az alig néhány másodperc alatt elektromosan(!) nyíló és csukódó kabrió tetővel nyitott, vagy zárt állapotban is cirkálhatunk. Félelmetesek a méretek. Egy ajtószárny 80 kiló, a motorháztetőn pedig egy Smart könnyen leparkolhatna. A Galaxie a cruizerek királya. Csöndesen suhan a táj, miközben a laprugókon úgy ring az autó, akárcsak egy hajó. Itt megállnék a „csöndes”-nél egy percre. A Galaxie-t a „legcsendesebb erős autó, a legerősebb csendes autó” szlogennel reklámozták annó, hiszen a hatalmas V8-as motor szinte hangtalan. Elvarázsol az élmény és szinte ugyanazt érezzük egy amerikai autóban, mint a magyar Pannónián: szél, suhanás, a táj és időtlenség. A Galaxy nem is gurul, hanem vonul az úton.

A Le Mans már teljesen más tészta. Úgy rászívja magát az útra, úgy kanyarodik, akár egy mai autó. Bombabiztos és legalább ilyen robbanékony. Keveseknek adatott meg, hogy egy igazi musclecar-ban ülhessen, de szavakkal le sem lehet írni azt az erőt ami egy ilyen autó lényéből fakad. A Le Mans-nak lelke van. A 6600 köbcenti úgy szörcsög és puffog, mintha… hiszen nincsen „mintha”. Egyszerűen páratlan, még metafórát sem lehetne találni. Bármikor kegyetlenül elcsavarj a kereket, a gumi irgalomért könyörög. Álló helyzetben gázfröccsre jobbra-balra billeg a kaszni, ahogy az irdatlan hengerek le-föl mozognak. Hasonló érzés, mint mikor gázadásra egy boxer motoros BMW jobbra ránt kicsit.

Hogy mennyi közös van egy magyar motorban és egy amerikai autóban? A legfontosabb dolog egészen biztos közös: az időtlenség érzése. Van egy amerikai veterán autó verseny, aminek az a neve, hogy „Time capsule”. Gyakorlatilag ez történik velünk, amikor beülünk egy ilyen autóba, vagy ráülünk egy ilyen motorra: egy időbuborékba kerülünk, ahol megszűnnek a mindennapi gondok és az idő dimenziója, s csak csorgunk a térben sérthetetlenül. Legyen szó motorról vagy autóról, az érzés, az elegancia, a króm és az időtlenség ugyanaz. A puritán, megbízható technika mindig, minden esetben kiszámíthatóan ugyanazt nyújtja és sosem hazudik. Felesleges időgéppel kísérleteznie a tudósoknak. Csak egyszer üljenek bele egy ilyen járműbe és biztos vagyok benne, hogy abbahagyják a kutatást – hiszen ennél tökéletesebb időgépet soha nem fognak alkotni.



Comments

comments