Az EJC-s (Honda CBR650F utánpótlás kupa) Kis Viktória nem volt szerencsés saját bevallása szerint, a versenyzőhölgynek még nem sikerült teljesen felvennie a szezon ritmusát, összetettben 24., a női értékelésben 3. helyen végzett. Ennek megfelelően kicsit csalódottan nyilatkozott a futam után:
„Vannak jó szériák és vannak mélypontok egy sportoló életében, ezúttal úgy tűnik, nekem az utóbbiból jut ki több. De a jó hír az, hogy innen már csak felfelé vezet az út! Ez a verseny is hasznos volt számomra, és igyekszem építkezni belőle, hiszen nincs olyan opció, hogy feladjam. Tudom, ennél ez még sokkal-sokkal jobb lesz! A következő, doningtoni versenyhétvégéig több mint egy hónap van hátra, addig remélem sokat tudunk majd edzeni és végre a legjobb formámat tudom hozni az angol fordulóban. A csapatnak nagyon hálás vagyok a támogatásért, és köszönöm a kitartást, igyekszem ezt minél jobb eredményekkel meghálálni! A pontoknak örülök, a második futam után a harmadik helyen állok a női összesítésben” – mesélte Wicca, akinek teljesítménye mindettől függetlenül megsüvegelendő a komoly, férfiakkal teletűzdelt mezőnyben.

A szintén EJC-s Bódis Richárd hatalmas előremeneküléssel, hajrával, utolsó körös előzéssel a negyedik helyre hozta be Hondáját.
„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon örülök a negyedik helynek, ugyanakkor a szabadedzések és a teljes hétvége alapján is ismételten többre lettünk volna képesek egy kis szerencsével. Visszapörgetve a történéseket, ha az időmérő jobban sikerül, és nem kerülök állandó forgalomba, valamint a gumitaktikát jobban eltaláljuk, most lehet, hogy akár komolyabb sikerről is beszélgethetnénk. A versenyen megvolt a nyers tempó, ezt mutatja a hajszál híján a hétvége leggyorsabb köre is. A rajt után az első négy meglépett, én a második négyessel bolyban ragadva motoroztam. Kilenc kör alatt sikerült magam átverekedni a mezőnyön, de ekkora már túl messze kerültem az első háromtól. Nem csüggedek, már Donington jár a fejemben! Jövő héttől folytatódik a mentális és fizikai felkészülés. Köszönöm szépen a sok-sok segítséget a csapatomnak és a támogatóinknak!!” – mondta el Ricsi, aki ígéretéhez hűen ismét nagyot ugrott előre.

Végül az a Kovács Bálint mesélt érzéseiről, aki az ADAC Kupán (KTM RC390) indul, s rendkívül fiatal kora ellenére nem remegett bele a népes és nívós nemzetközi mezőny kihívásába, a WSBK atmoszféra hangulatába:
„A gyorsan változó körülmények nem könnyítették meg a dolgunkat Assenben. Az első edzés vizes pályán zajlott, így plusz nehézségeim adódtak a pálya tanulásával, de így is sikerült a top 4-ben végeznem. A másnapi kvalifikáción már száraz aszfalt fogadott bennünket, így igazán megmutatkozott a pályaismeret, valamint annak hiánya, lévén, akik már jártak itt, azok előnyt élveztek. A rajtrácson a hetedik helyet sikerült megszereznem, ami úgy gondolom, elsőre elfogadható. A következő napon rendezett verseny ismét szárazon volt. Közvetlen a rajt után beragadtam, így az első pár kanyarban nem tudtam az élcsoporttal „meglógni”. Végig a 6. helyért küzdöttem, sajnos az utolsó kör nem úgy sikerült, ahogy akartam, így meg kellett elégednem a 8. helyezéssel” – zárta értékelését Bálint.
Ugyanitt, az ADAC Kupán az MW Performance versenyzője, Laczkó Máté a 2. helyezést érte el.
Képek: Háfra Zsolt; Václav Duška; WSBK