Blog

Egy kis nyár a télben

Hangulatos nyári felvételek a lengyel Stunter naplójából
Euromotor2
MotoStar

Hogy némi napsugarakat csalogassunk ebbe a hűvös-ködös téli időbe, bemutatunk pár fejezetet egy lengyel fenegyerek nyári naplójából. Tartalmasan telt a srác számára a nyár, rengeteg bemutatója volt a stunt ridernek, köztük olyan elismerésre méltó fellépésekkel, mint például a francia MotoGP fordulón történő kaszkadőrködés, a le mans-i célegyenesben. Emellett lengyel barátunk, Rafal Pasierbek (művésznevén Stunter 13) rengeteget gyakorolt a “szünidő” alatt, és bizony megfigyelhetünk a lenti filmeken olyan mutatványokat, amiket itthon még nem láthattunk.

Lengyelországban ugyanis hasonlóan színvonalas stunt-kultúra éli világát, mint hazánkban. Az idei szezonban láthattunk egy két “polák menőt” Kunmadarason is (mint például Hubert Dylon “Raptowny”-t a BMW-vel), de Stunter 13 még nem volt a vendégünk – pedig szívesen megtekintenénk élőben is a műsorát. Rafal motorjának a különlegessége, hogy egyedi térhálós váz veszi körül a 636-os Kawa sornégyesét. A motorozás mellett azért a hülyülésre is maradt ereje Stunternek és csapatának, ahogy az az alábbi videós blogokból kiderül – de hát erről szól a nyár.

Stunter 13: Summer time – 2. rész
Stunter 13: Summer time – 1. rész

A pitbike-ot sem úgy használja, mint az átlagember…

Comments

comments