Csatlakozz hozzánk

Hírek

Dakar 2 keréken 1. rész

Mi történt eddig az év első nagy terepversenyén? Innen megtudhatod!

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Marc Coma

Írta: Kovács Niki

Dakar két keréken
(1. rész)

Január 1-jén elrajtolt a 33. Dakar-rali, amit immáron negyedik alkalommal Dél-Amerikában rendeznek meg. Argentína és Chile után idén először Peruval is megküzdenek majd a versenyzők. Összesen 443 jármű, köztük 178 motoros vágya teljesíteni a több mint 8300 kilométeres távot, és eljutni a limai célba.

Túl a második hét elején a francia Cyril Despres vezet Marc Coma előtt, de ahogy mondani szokás, még semmi sem dőlt el, hiszen a két csapattársat alig két és fél másodperc választja csak el egymástól 9 szakaszt követően.
A tét nemcsak az idei győzelem, hanem az is, hogy ki éri utol az örökranglistán harmadik, olasz Edi Oriolit, azaz kinek lesz meg (előbb) a negyedik Dakar győzelme is motoron.
De nézzük, hogy hogyan is jutottunk el Iquique-ig!

2012.01.01.
1.szakasz, Mar Del Plata – Santa Rosa De La Pampa, összekötő: 763 km, szelektív: 57 km

A várakozásokkal ellentétben nem a két favorit, hanem Francisco Lopez kezdett a legjobban. Pedig sokáig úgy tűnt, a chilei versenyzőnek idén ki kell hagynia a Dakart. A tavaszi Tunisz-ralin elszenvedett sérülései után hatszor műtötték, így (saját bevallása szerint is) már az is nagy siker, hogy itt lehet. „Chaleco” tavaly az utolsó szakaszon veszítette el dobogós helyét, így három szakaszgyőzelem mellett negyedik lett az összetettben.
A sok szenvedés után ma ismét megízlelhette a napi siker ízét, aminél nyilván nincs is jobb gyógyír.
A tavalyi győztes, Coma persze szebb kezdést remélt, de második helyével még mindig elégedettebb lehet, mint Despres, aki túl lazán vette az első napot, így csak 13-ik lett.
A harmadik leggyorsabb, Javier Pizzolito (aki a legjobb argentin volt tavaly) eddigi legjobb eredményét érte ma el. A hazai szurkolók nagy örömmel fogadtak, mivel egyben ez a legjobb argentin motoros eredmény a Dakar történetében.
Az első ötben végzett még az amerikai Quinn Alexis Cody, aki tavaly a kilencedik helyen zárt, illetve a lengyel Jakub Przygonski, aki tavaly kartörése miatt nem tudott indulni. Cody-nak már az elején volt izgulni valója, ugyanis motorja Argentína helyett Peruba érkezett, de szerencsére még időben sikerült orvosolni a tévedést.


Cyril Despres

Sajnos már rögtön az első napot beárnyékolta egy haláleset.
A mért szakasz 55. kilométerénél helyi idő szerint 10 óra 19 perckor a 175-ös rajtszámú Jorge Andres Martinez Boero balesetet szenvedett. A motorosnak a bukás után megállt a szíve, az orvosok öt percen belül helikopterrel a helyszínre érkeztek, de már nem tudták újraéleszteni, így a versenyző a kórházba szállítás közben meghalt.
A 38 éves argentin második Dakarján vett részt, tavaly a hatodik napon fel kellett adnia a futamot.

2012.01.02.
2. szakasz, Santa Rosa De La Pampa – San Rafael, összekötő: 487 km, szelektív: 295 km

A közel 50 fokos forróság igencsak próbára tette a versenyzőket, ráadásul a mért etap is jóval hosszabb volt a tegnapinál, így a pilóták már hajnali öt órakor elrajtoltak.
Ezúttal már a két legnagyobb esélyes végzett az élen Coma és Despres sorrendben.
A spanyol összetettben is átvette a vezetést, míg a francia 2 perc 52 másodpercre csökkentette összetettbeli hátrányát, és már a harmadik helyen áll.
Despres egyébként az első mérési pont után még vezetett, de az utolsó 50 km-en Coma megelőzte őt.
A napot a katalán Joan Barreda Bort fejezte be a harmadik helyen, aki a Marokkó-ralin két szakaszgyőzelmet is szerzett.
Lopez ezúttal negyedik lett, míg a lengyel Przygonski ismét ötödik.
A hatodik helyen befutó David Casteu dolgát tovább nehezítette, hogy megcsípte egy rovar, így bedagadt szemmel, lázasan teljesített a napot, melynek első szakaszán a leggyorsabbak 160 km/órás átlagot motoroztak!

2012.01.03.
3. szakasz, San Rafael – San Juan, összekötő: 291 km, szelektív: 270 km (az autósoknak csak 208 km volt)

Hogy a Dakar mennyire összetett és nehéz verseny, azt jól mutatja, hogy az olyan rutinos rókák, mint Marc Coma is képesek hibázni. A spanyol már a szakasz elején félrenavigálta magát, így szinte azonnal tizenhárom perces hátrányba került. Végül csak a hatodik lett, elveszítve ezzel az összetett vezetést is.
Az élen jelenleg Cyril Despres áll, aki a leggyorsabban teljesítette a napi penzumot.
A második helyet a holland Frans Verhoeven szerezte meg a mért táv végén Shercójával, ami igen szép eredmény.
Paulo Goncalves egy bukás ellenére is harmadik lett ma. A portugál 2010-ben kulcscsontját törte, tavaly megnyerte az első szakaszt, aztán szintén bukott.
A tavalyi rali harmadik helyezettje, a szintén portugál, Helder Rodrigues (nem mellesleg a 2011-es tereprali világkupa győztese) közel másfél perccel honfitársa mögött hozta ma be Yamaháját.
Az első nap jól teljesítő Cody ma hatalmasat bukott. Szerencsére nem lett baja, de a versenyt feladta.

2012.01.04.
4. szakasz, San Juan – Chilecito, összekötő: 424 km, szelektív: 326 km

Coma ugyan megnyerte a mai szakaszt, de Despres sem teljesített rosszul, így továbbra is vezeti az összetettet.
Sziklás vidék és kiszáradt (vagy éppen pont, hogy vizes) folyómedrek bizony technikás nap elé állították a versenyzőket.
Comának tegnapi eredménye okán több versenyzőtársát is meg kellett előznie a szakasz során, de még így is jobban járt, mint Despres, aki első indulóként vakon navigált, azaz nem volt nyom, amit követhetett volna.
Verhoeven ismét jól teljesített, a technikai (elektromos) gondok ellenére is a harmadik legjobb időt futotta.
A két portugál ezúttal is egymás mögött ért célba, igaz a tegnapihoz képest fordított, Rodrigues-Goncalves sorrendben.
Összetettben a két KTM-es igencsak kezd kimotorozni a képből, a harmadik helyen álló Rodriguesnek is már közel fél óra a hátránya.

2012.01.05.
5. szakasz, Chilecito – Fiambala, összekötő: 151 km (az autósoknak: 246 km), szelektív: 265 km (az autósoknak: 177 km)

Úgy tűnik, folytatódik az adok-kapok a két favorit, Despres és Coma között. A második naptól kezdve mindig az végez előbbre, aki hátrébbról kezdte a napi távot.
Ez is bizonyítja a Dakar egyik nagy igazságát, ami az idei versenyre különösen igaz, miszerint az elsőnek induló versenyző sokkal nehezebb helyzetben van. Nincs nyom, amit követhetne, így nagyobb eséllyel követ el navigációs hibákat.
Az eredetileg tervezettel szemben, az óriási esőzések miatt, 185 km-re rövidült az ötödik etap.
Coma tehát ismét eltájolta magát egy kicsit, és bár a nyomában motorozó Despres-t is magával „rántotta”, még mindig a francia jött ki jobban a hibából, így ha kevés különbséggel is, de megnyerte a napi szakaszt, növelve ezzel összetettbeli előnyét is.
Az összetettben továbbra is harmadik Rodrigues hátránya már több mint háromnegyed óra, köszönhetően annak, hogy ő még a fenti két versenyzőnél is jobban eltévedt. Nagyjából húsz percet veszítve, csak a 14. lett ma.
Nagyszerűen ment viszont Joan Barreda Bort. A spanyol harmadik lett Husqvarnájával.
Jordi Viladoms, aki két éve szakaszt is nyert a Dakaron, ma egy ötödik hellyel ünnepelte 32. születésnapját.

2012.01.06.
6. szakasz, Fiambala – Copiapo, összekötő: 394 km, szelektív: 247 km

A 2012-es Dakar-rali hatodik szakaszát – nem tévedés – havazás miatt törölték a szervezők.
Így a mezőny konvojban kelt át az Andokon, ahol a chilei hatóságok sokáig a határt is zárva tartották a zord időjárási körülmények miatt, és együtt tették meg a Copiapói táborig vezető 800 km-es távot.


Joan Barreda Bort

2012.01.07.
7. szakasz, Copiapo – Copiapo, összekötő: 154 km, szelektív: 419 km

Az Atacama-sivatagban kemény távot teljesítettek ma az indulók. Az első hét leghosszabb szelektív szakaszára 36 órát adtak a szervezők.
Francisco Lopez az elején ugyan jól kezdett, de a 83-ik kilométernél elesett, így a chilei végül csak a 22. helyen zárta az etapot.
A dűnékkel gazdagon tarkított napot Coma nyerte, ennek ellenére továbbra is Despres vezet, aki inkább a biztonsági motorozásra szavazott ma.
Rodrigues sok-sok technikai problémája ellenére negyedik lett, míg Farres Guell kiegyensúlyozott produkcióval az ötödik helyen zárt.

2012.01.08.
Pihenőnap – legalábbis azoknak, akik még tegnap befejezték a Copiapo körüli hurok-szakaszt.

2012.01.09.
8. szakasz, Copiapo – Antofagasta, összekötő: 245 km, szelektív: 477 km
Második hét kezdetén Coma elképesztően ment, Despres viszont nagyot hibázott. Ez elég volt ahhoz, hogy a francia elveszítse vezető helyét az összetettben, és a tavalyi győztes, Coma álljon az élre.
Annak ellenére, hogy Coma elsőként indult (és a szakasz elején ismét voltak navigációs problémái), sikeresen elkerülte azt a saras részt, ahova nagyon sokan, többek között Despres is beragadt. Elég volt egy hiba, és a francia máris a térdig érő sárban találta magát, ahova pillanatokkal később Goncalves is csatlakozott hozzá. A 175 kg-os motorokat bizony nem volt egyszerű kiszedni a sárból. Despres motorját így közösen szabadították ki, aki ezek után nem túl sportszerűen, otthagyta portugál versenytársát… Despres-nek viszont megsérült a navigációs rendszere, így további értékes perceket veszített.

Helder Rodrigues és Gerard Farres látták a bajba jutott társak felett köröző helikoptert, így egy laza mozdulattal kihagyták a problémás szakaszt, és inkább elindultak másfele.
Kicsit később Ullevalseter is beleesett ugyanebbe a csapdába, de a norvég ennek ellenére második lett.
Természetesen az érintett versenyzők mindegyiket méltatlankodott később, hogy nem volt információ az itinerben erről a veszélyről, ezért a szervezők végül úgy döntöttek, hogy a mezőny elején futott, és bajba került pilóták (azaz Coma, Despres, Rodrigues, Goncalves, Farres, Ullevalseter és Casteu) időjóváírást kapnak.

Coma ezzel huszadik szakaszgyőzelmét aratta a Dakaron, ráadásul megtörte az eddigi sormintát, ráadásul visszaszerezte a vezetést az összetettben, amit még a 3. szakasz után adott el.

A nap vesztese az argentin Javier Pizzolito, aki hatalmasat bukott, három bordája és combcsontja is eltörött.

2012.01.10. kedd
9. szakasz, Antofagasta – Iquique, összekötő: 9 km, szelektív: 556 km

A verseny leghosszabb szelektív szakaszát Cyril Despres nyerte, aki hetedikként vágott neki napnak.
Marc Coma ismét nehéz helyzetben volt, hiszen első indulóként megint csak neki kellett viszonyítási pontok nélkül teljesítenie a távot. Jött is a már megszokott tematika, azaz az összetettben élen állók ismét keresztbe verték egymást, ráadásul a spanyol újra elveszítette vezető helyét.
Joan Barreda Bort ma harmadik lett (tavaly első Dakarján, az első szakaszon esett ki, azaz nem túl tapasztalt a legnagyobb versenyt illetően), Rodrigues pedig negyedik legjobbként tovább erősítette harmadik helyét az összetettben.
A negyedik naptól kezdve tehát ugyanaz a három versenyző áll az élen, akik tavaly is ott zártak, csak más sorrendben.


Helder Rodrigues

 

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending